Nyári Nádos Táncház a Pósfával Nádszegen

Nyári Nádos Táncház a Pósfával Nádszegen

2021. június 25-én, pénteken 19.00 órakor rendezik meg a hagyományos nyári Nádos táncházat a Pósfa zenekarral és a nádszegi Nádos Néptánccsoporttal a nádszegi Kis-Duna vendéglőben.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. A rendezvény az aktuális óvintézkedések betartása mellett kerül megrendezésre.

 

A Pósfa zenekar autentikus népzenét játszó csallóközi zenekar. 2010-ben alakult a Dunaszerdahelyi járásban található Gelle község egyik településrészén, Csallóközpósfán, amelyről a nevét is kapta. A Kárpát-medence egykori falusi vonós cigányzenekarainak zenei világát igyekeznek feleleveníteni, visszahozni a köztudatba és megkedveltetni a jövő generációival.

A zenekart Iván Lajos alapította. Ifjú korában már alapított egy amatőr népzenekart falubeli barátaival ("ős Pósfa zenekar"), de nem sokáig maradtak együtt. A zenélést továbbra sem hagyta abba. Családjával szinte minden év karácsonyán mendikálni (kántálni) jártak a rokonokhoz, szomszédokhoz. Minden mendikálást kisebb próbák előzték meg és az egyik alkalmával történt meg a "zenekar alapítás" (csaknem harminc év után újra). Kezdetben három fia és ő alkotta a zenekart, nem sokkal később kiegészült a testvérek gyermekkori barátjával, a nagybudafai Álló Istvánnal.

 

Tagok

Iván Péter (hegedű)
Iván András (brácsa, háromhúros brácsa, hegedűkontra, gitár)
Álló István (nagybőgő)
Iván Zoltán (klarinét, tárogató, harmonika, furulyák, brácsa, háromhúros brácsa)

ATEMPO.sk