Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja - zárónap

Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja - részletes program

2021. június 26-án, szombaton folytatódik a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja.

Felvidéket a versenyprogramban ezúttal a kassai Thália Színház a Parasztoperával, valamint a hetényi Csavar Színház, a Soproni Petőfi Színház, a Forrás Színház és a Váci Dunakanyar Színház közös Emigránsok című produkciója Gál Tamás főszereplésével képviseli. Szintén látható lesz a kísérő programok között Komáromi Jókai Színház a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskolával és a Symbol Polgári Társulással együttműködve a Hamlettel, valamint bemutatja Szarka Gyula–Szálinger Balázs: Zenta, 1697 című művét a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház.

A versenyprogramot idén is Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója állította össze. A versenyelőadásokat minden nap egy szakmai beszélgetés keretében vesézik ki egy moderátor irányításával. A beszélgetésen részt vesznek az alkotók is, valamint a zsűri tagjai, a közönség soraiból pedig bárki számára nyitott, akit érdekel a színházművészet.

Nem maradhatnak el a szórakoztató kísérőelőadások sem. A kisvárdai és környékbeli közönség kedvenc helyszínén, a szabadtéri Bagolyvárban idén hat produkciót nézhetnek meg, köztük a kisvárdai születésű Nagy Sándor rendezésében Peter Shaffer Rövidzárlat című fekete komédiáját. Koncertet ad Nagy Szilárd és Ragány Misa is. A megnyitó ünnepségen Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony népszínművéből készült előadást láthatjuk Vidnyánszky Attila rendezésében, a fesztivál Kiss Csaba Tajtékos dalok – Boris Vian-revüjével és az ünnepélyes díjátadással zárul.

 

Program  

Június 26. szombat

17.00 óra, Művelődési Központ
ZÁRÓÜNNEPSÉG, A DÍJAK ÁTADÁSA
TAJTÉKOS DALOK – BORIS VIAN-REVÜ (2h egyben) R.: Kiss Csaba
A Budapesti Operettszínház előadása.

21.00 óra, Bagolyvár
Szemenyei János – Mikó Csaba – Závada Péter:
SÁNDOR MÁTYÁS (2h 30’) R.: Léner András
A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház előadása.

ATEMPO.sk