A tanítónő - a Zenthe Ferenc Színház premierje Salgótarjánban

A tanítónő - a Zenthe Ferenc Színház premierje Salgótarjánban

2021. szeptember 24-én, pénteken 19.00 órától lesz látható A tanítónő címmel a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház legújabb előadása Kis Domonkos Márk rendezésében.

Az előadás Székfoglaló Premier Bérlettel látogatható, belépőjegy 3000 és 3500 forint. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. A rendezvény az aktuális óvintézkedések betartása mellett kerül megrendezésre.

 

Tóth Flóra frissen végzett tanítónő a fővárosból egy kis faluba érkezik, hogy hivatást teljesítsen. Szenvedélyesen szeret tanítani, csakhogy a falubeli férfiak nem éppen a tudományos munkássága iránt érdeklődnek.

A fiatal lány érkezése lázba hozza a község férfi lakóit, valósággal megrohamozzák Flórát, aki éleslátásával és kendőzetlen szókimondásával könnyedén hárítja a gátlástalan tolakodókat. Kivéve egyet! Ifjabb Nagy István pimaszul önelégült közeledésére már nehezebb szívvel mond nemet. A fiú kitartó udvarlásba kezd: reggel virág, délben levél, éjjel éjjeli muzsika.

A visszautasítástól – és a rejtélyes udvarlótól – dühös urak aljas rágalmakkal támadnak a lányra az iskolaszék nevében. A legtisztábbat vádolják erkölcstelenséggel.

De meddig kell Flórának tűrnie a megaláztatásokat, meddig kell hagynia, hogy a becsületét megtiporják? És meddig kell elviselnie a mindenkori Flórának, hogy odaadó munkáját, tudását semmibe vegyék?

 

Szereplők

Tanítónő - Hege Veronika
ifj. Nagy István - Hajdu Tibor
öreg Nagy István - Rácz János
Nagyasszony- Vándor Éva
Káplán - Máté Krisztián
Tanító - Móczár Bence
Kató - Bocskai Virág
Szolgabíró - Baksa Imre
Főúr - Albert Péter
Hray Ida - Házi Anita
Kántor/Orvos - Erdélyi Gábor
Lovászinas/Bíró - Farkas Zoltán
Postás/Bérlő - Kecskés Alexisz
Prímás - Kántor Zoltán

Alkotók

dramaturg - Deés Enikő
díszlet- és jelmeztervező - Pallós Nelli
rendezőasszisztens - Kántor Zoltán
rendező - Kis Domonkos Márk

ATEMPO.sk