Bandó 75 - Nagy Bandó András önálló estje Szügyben (részletes program)

2022. október 15-én, szombaton 16.00 órai kezdettel rajtol Nagy Bandó András, Karinthy-gyűrűs magyar humorista jubileuma kapcsán megszervezett Bandó 75 című esemény, amely az országos turné keretében most a Szügyi Művelődési Házban valósul meg.

A délután keretében alkalom nyílik dalos műsoron, kiállításon és múltidéző kabaréműsoron is részt venni.

Aki már végigolvasta Bandó Egyedül állok című humorista életmű kötetét, megtapasztalhatta: döbbenetes, hogy az 1970-től írt és 1980 óta a Rádiókabaréban és a TV-műsorokban előadott monológok mennyire aktuálisak maradtak. Ebben az önálló estben, nevettetve és gondolatokat élesztve meséli hozzájuk mindazt, ami elevenné teszi a régi nagy sikerű szövegeit. A ma is nagy népszerűségnek örvendő humorista 75 éves lesz 2022. november 12-én. Ezt ünnepli együtt a közönséggel az országos turné keretében, ezúttal Szügyön. Ugyanúgy, mint 1986-ban, 1987-ben és 1988-ban az Erkel Színházban, az Egyedül állok című estjével, most is egyedül tartja szóval a közönséget, mintegy kétórás műsorával.

A belépőjegy ára a Mutassunk szamárfület! című műsorra 1000 forint, viszont 10 éves kor alatt ingyenes. Nagy Bandó András estjére elővételben 2500 forint, míg a helyszínen 3000 forint. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. Az esemény az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően kerül megrendezésre.

 

Program

16.00 Mutassunk szamárfület! - interaktív verses-dalos műsor gyerekeknek, szülőknek és nagyszülőknek
17.30 Kiállítás megnyitó - a kiállítás ingyenes látogatható és megtekinthetőek Nagy Bandó András saját festményei, valamint megvásárolhatók lesznek a művész úr könyvei
18.30 Bandó 75 - múltidéző kabaréműsor, az előadás előtt és után megvásárolható Nagy Bandó András legújabb, Mögöttem az élet című könyve

ATEMPO.sk