Esztergomi találkozás Cserhalmi Györggyel

Esztergomi találkozás Cserhalmi Györggyel

2022. november 30-án, szerdán 18.00 órakor kerül sor az esztergomi Szent Adalbert Központban a jövőre immár 35. szezonját kezdő Várszínházi Legendák címet viselő eseménysorozat egyik állomására, amely keretében a Nemzet Színészével, Kossuth-díjas és érdemes művésszel, Cserhalmi Györggyel találkozhatnak a nézők. Az est házigazdája Varga Róbert újságíró lesz.

Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója elmondta, sok meglepetéssel, tematikus műsortervvel, izgalmas előadásokkal, a Bazilika előtt felállított nagyszínpadon látványos produkciókkal készülnek a nyárra.

A 35. jubileumi évaduk tiszteletére hívták életre a Várszínházi Legendák beszélgetéseket, hogy már így is készüljenek az ünnepi nyitányra, s a közönség találkozhasson olyan művészekkel, akik kötődnek a szabadtéri színpadhoz, a városhoz, itt készült filmekhez.

Első vendégként Cserhalmi Györgyöt, az ország egyik legjelentősebb, nemzetközileg jegyzett színészét köszöntik, aki mesél majd gazdag pályafutásáról, Esztergomhoz kötődő emlékeiről.

A színművész játszott 260 filmben, több Oscar-díjra jelölt alkotás szereplője volt.

Szabó István Mephisto című műve meg is kapta a rangos elismerést. Sokat foglalkoztatják a cseh filmesek is. Ondrej Trojan Želary című alkotásában főszerepet alakított. Ez a film 2004-ben szintén Oscar-jelölt volt. Wim Wenders filmrendező a világ tíz legjobb színésze közé választotta. Cserhalmi György a hazai életműdíjak mellett megkapta az Európai Unió filmes életműdíját. Színpadi bemutatónak száma eléri a kétszázat.

A magyar színház és filmművészet legendája játszott a debreceni Csokonai Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Nemzeti Színházban, volt a MAFILM társulatának tagja. A Katona József Színház alapító tagja, dolgozott a Radnóti Színházban, az Új Színházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

Öt éve nem állt színpadon, az esztergomi meghívásnak pedig azért is örült, mert most írja, rendezgeti naplóját, s ebben a városhoz kötődő ősi családi szál is felfedezhető. Erről is beszél majd a közönségnek.

A belépőjegy ára 3500 forint. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. Az esemény az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően kerül megrendezésre.

ATEMPO.sk
Fotó: Stekovics György / Wikipédia