Magyar Filmek Fesztiválja a Felvidéken - galántai program

2023. március 27-én, hétfőn 16.30-kor folytatódik a Magyar Filmek Fesztiválja, amely keretében az eseményben résztvevő mozikban - a rimaszombati Orbis Moziban, a somorjai Mozi Clubban, a párkányi Danubius Moziban, a komáromi Tatra Moziban és a galántai Városi Művelődési Központ mozitermében - három-három magyar film kerül bemutatásra egy adott napon, az utóbbi egy-két év terméséből.

Olyan alkotásokat tekinthetünk meg, mint a Diszfória, a Szia Életem!, A játszma, a Katinka, és a Szimpla Manus, ezen felül az egyes vetítések utáni közönségtalálkozókon alkalmunk nyílik Farkas Péter és Rohonyi Gábor rendezőkkel és Hajdú Steve színésszel is beszélgetni.

A fesztivál fő szervezője Berta Balázs, a magyarországi Vertigo Média ügyvezetője, akinek itteni segítője is volt az előkészületekben és a lebonyolításban: Ficza Tamás, a komáromi Tatra mozi ügyvezetője. Ő tárgyalt a Nemzeti Filmintézettel, ő intézte a filmek szlovák feliratozását – a nyelvtörvényt betartandó – és ő választotta ki a városokat is, részben a technikai feltételek, részben a tavalyi érdeklődést figyelembe véve. Természetesen a magyar anyanyelvű lakosság aránya is sokat nyomott a latban. Mivel ezek a filmek nem kerülnek forgalmazásra Szlovákiában, tényleg „csak ott, csak akkor” láthatóak a mozivásznon.

- írja Juhász Katalin, az Új Szó munkatársa.

A vetítések ingyenesen látogathatók. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség filmfesztiválra.

 

Program

Március 27. (hétfő)

/A hétfői program a galántai VMK Moziban valósul meg/

16.30 Diszfória
17.30 Szia Életem! - közönségtalálkozó Rohonyi Gábor rendezővel
20.00 A játszma

Március 28. (kedd)

/A keddi program a párkányi Danubius Moziban valósul meg/

16.30 Diszfória
17.30 Katinka
20.00 Szia Életem! - közönségtalálkozó Rohonyi Gábor rendezővel

Március 29. (szerda)

/A szerdai program a komáromi Tatra Moziban valósul meg/

16.30 Diszfória
17.30 Katinka
20.00 Szimpla Manus - közönségtalálkozó Hajdú Steve színésszel

Diszfória

Az apja oldalán szervezett bűnözésben tevékenykedő Bence egy hétvégére felutazik nagyszüleihez Pestre. Látogatásának oka, hogy végső búcsút vegyen demenciával küzdő nagyapjától és hogy amennyire lehet, segítsen nagyanyjának, Magdának az öreg gondozásában. Az ott töltött idő alatt a fiúnak fájdalmas igazságokkal kell szembenéznie családja múltjával kapcsolatban, és az is hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a hétköznapjait övező vér és erőszak még ide is követik őt.

Rendezte
Nagy Borús Levente

Írta
Nagy Borús Levente

Szereplők
Kövesi Zsombor, Kiss Mari, Dióssi Gábor, Szabó Simon, Udvaros Dorottya

Fényképezte
Papp Kornél

Szia Életem!

A fantasy elemekkel dúsított, egyedi vígjáték egy népszerű, de ihlethiányos írónak – Thuróczy Szabolcs alakításában – és sosem látott kisfiának nem várt találkozásáról szól. A hirtelen nyakukba szakadt, kényszerű együttlét fordulatos, vidám és érzelmes története a fiú fantáziájának köszönhetően átlépi a valóság kereteit is.

Rendezte
Rohonyi Gábor, Vékes Csaba

Fényképezte
Szatmári Péter

Szereplők
Thuróczy Szabolcs, Pásztor-Várady Mór, Kovács Patrícia, Básti Juli, Pálmai Anna, Elek Ferenc, Mucsi Zoltán

A játszma

1963, Budapest. Az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt) élete tökéletes: boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella), és az egyetlen dolog, ami előléptetését hátráltatja egy versengő kolléga, Kulcsár (Scherer Péter). Amikor felbukkan a múltból egy lezáratlan ügy kapcsán a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), fordulat fordulatot követ, és kezdetét veszi egy könyörtelen párharc, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, és egyetlen emberi gesztus az életedbe kerülhet.

Rendezte
Fazakas Péter

Írta
Köbli Norbert

Szereplők
Nagy Zsolt, Hámori Gabriella, Kulka János, Scherer Péter, Staub Viktória

Fényképezte
Nagy András

Katinka

Az Iron Lady: háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszónő. Az első versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban. A legjobb a világon. De Katinka valaki más. Nem csak egy elképesztően sikeres úszó, hanem egy fiatal nő, aki megküzd azzal, hogy Iron Lady lett. Keményen dolgozik, él és szeret. Örül és csalódik. Tervez és újratervez. A film stábja két éven át mindenhová követte Katinkát: Amerikába, Európába, a Közel- és Távol-Keletre is elkísérték, ott voltak vele a nagy sporteseményeken és az apró hétköznapi pillanatokban. Ott voltak akkor is, amikor kiderült, hogy elmarad a 2020-as tokiói Olimpia, és akkor is, amikor Katinka megtalálta, hogyan, merre indulhat tovább.

Rendezte
Pálinkás Norbert

Fényképezte
Nagy András

Szimpla Manus

Steve és Adél, kedves, szeretetreméltó, gazdag házaspár. Élik a saját kis világukat. A sors közbeszól: az újonnan vásárolt csodaautójuk útközben megáll, kénytelenek egy kihalt parkolóban várakozni, amíg az autóhoz hívott segítség el nem szállítja őket. Az idő telik, a forgalmas autópálya teljesen üressé válik. Közben találkoznak azzal a világgal, amit eddig kizártak az életükből: kétkezi munkásokkal, elszegényedett értelmiségiekkel, romákkal, a társadalom olyan rétegeivel, melynek létezéséről addig nem tudtak és azzal szembesülnek, hogy adni néha az tud többet, akinek nincs semmije.

Rendezte
Magyar Attila

Írta
Bartha András

Szereplők
Hajdu István (Steve), Szőlőskei Tímea, Cserna Antal, Kálloy Molnár Péter, Zsurzs Kati

Fényképezte
Miklósvölgyi Csaba, Palatinus Zsolt

ATEMPO.sk