Úgy szeretném meghálálni - Kovács Kati anyák napi koncertje Győrött

Úgy szeretném meghálálni - Kovács Kati anyák napi koncertje Győrött

2023. május 7-én, vasárnap 19.00 órakor kerül sor Kovács Kati anyák napi koncertjére a győri Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban.

Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője, nevéhez a hatvanas évek óta több ezer sikeres koncert és számtalan sláger fűződik. A művésznő közismert jellegzetes erőteljes hangjáról, hosszan tartó pályafutásáról és sokoldalúságáról.

Zenei stílusát számos műfaj alakította, a rock, a beat és a pop zenétől kezdve, hangja a legnehezebb dzsessz, gospel, spirituálé, blues dalok sőt még az opera eléneklésére is alkalmassá tette. A zenei eredmények mellett sikereket ért el a dalszövegírásban és a filmművészetben is. Eddig több mint 20 filmben és színházi darabban szerepelt, valamint több tucat film betétdalát is ő énekli. Több mint ötven dalának ő a szerzője.

„Az a típus vagyok, aki élete végéig várja a csodát és keresi az új zenei kalandokat" - Kovács Kati életműkoncertre készül

E koncert zenei anyaga és a szimfonikus hangszerelés a művésznő 75. születésnapja alkalmából létrejött turnéra állt össze, de az érdeklődés akkora iránta, hogy ezt a formációt továbbra is műsorán tartja.

Természetesen nem lenne Kovács Kati, ha nem rögtönözne bármikor a közönség kérésének, hangulatának engedve, nem cserélne többször cipőt koncert közben és nem táncolná végig a koncertet, hogy a végén még odaálljon az autogram- és fotókérők közé.

Mert ő már csak ilyen. Ő Kovács Kati.

A belépőjegy ára 9 990 forint, 10 990 forint és 12 990 forint. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség az anyák napi koncertre.

ATEMPO.sk
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd