#100ÉVESEKVAGYUNK - a Nemzeti Filharmonikus Zenekar jubileumi hangversenye Budapesten és online

2023. április 17-én, hétfőn 19.30-kor kezdődik az idén fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Nemzeti Filharmonikus Zenekar jubileumi, #100ÉVESEKVAGYUNK című hangversenye a budapesti Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében és online.

Centenáriumot ünnepel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. 1923-ban még nem ezen a néven, hanem Székesfővárosi Zenekarként kezdte meg működését az együttes, melynek mai neve ahhoz a művészhez kapcsolható, aki negyedszázada új alapokra helyezte a zenekar működését: Kocsis Zoltánhoz.

Az ünnep fényét Bartók, Liszt és Brahms zenéje adja, a műveket vezénylő Kovács János és Vashegyi György (ősz óta a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója) a hazai karmestertársadalom legjelesebbjei közé tartozik, a szólista pedig Ránki Dezső személyében olyan világklasszis, aki a száz év több mint felében visszatérő vendége volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjeinek.

A hangverseny nyitószámaként felhangzó mű, a Cantata profana jelképekbe foglalt üzenete illik a magyar nemzeti zenekultúra centenáriumot ünneplő, fontos műhelyéhez, hiszen Bartók a kompozícióban az Új iránti elkötelezettség mellett éppúgy hitet tesz, ahogyan a „tiszta forrás” gondolatának is szószólója.

Liszt több mint húsz éven át, 1839 és 1861 között dolgozott második, A-dúr zongoraversenyén. A tématranszformáción alapuló mű egyetlen összefüggő tétel, hat részre osztva.

Brahms I. szimfóniája a hagyomány és az újítás egységét felmutatva képviseli a folytonosság szellemét, hiszen míg a mű kifejezésmódja, harmónia- és színkészlete mindenestől a romantikáé, formavilága erőteljesen merít a beethoveni örökségből.

Ránki Dezső pályája 1968-ban a Zwickau-i Nemzetközi Schumann Versenyen aratott győzelmével kezdődött. A világhírű művész több mint fél évszázada tolmácsolja töretlen maximalizmussal Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Chopin, Schumann, Debussy, Ravel, Bartók és mások remekműveit. Liszt zenéje különleges helyet foglal el repertoárján.

A népszerű és sokoldalú tenor, László Boldizsár izgalmas és fordulatos pályája a Cotton Club Singers évtizedes tagságától vezetett az operaszínpadokig.

A gazdag orgánumú basszbariton, Bretz Gábor egyike a valóban világhírű hazai opera- és koncerténekeseknek: alakításait a milánói Scalától a New York-i Metropolitanig mindenütt lelkes ünnepléssel honorálja a közönség.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekarral régi kapcsolatot ápoló Kovács János nemcsak az egyik legtöbbet foglalkoztatott és legnagyobb tudású-tapasztalatú magyar karmester, de kivételes művészi alázatáról és a muzsikus partnerek iránti empátiájáról is híres.

Vashegyi Györgyöt, az NFZ új főzeneigazgatóját elsősorban a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapítójaként ismeri a közönség, ám a karmester több mint harminc esztendős eddigi pályája folyamán univerzális érdeklődésről tett tanúságot, a régizene mellett a 19. és a 20. századi repertoár alkotásait is vezényelve.

A belépőjegy ára 2900 forint, 3900 forint, 4900 forint, 5900 forint és 6900 forint. Viszont a Müpa virtuális hangversenytermébe a belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség a helyszínen és az online térben is.

 

ITT NÉZD ONLINE

 

Elhangzó művek

Bartók: Cantata profana, Sz. 94, BB 100
Liszt: II. (A-dúr) zongoraverseny
Brahms: I. (c-moll) szimfónia, op. 68

Vezényel

Kovács János
Vashegyi György

Közreműködők

Ránki Dezső -zongora
László Boldizsár - tenor
Bretz Gábor - basszbariton
Somos Csaba - a Nemzeti Énekkar karigazgatója
Nemzeti Filharmonikus Zenekar

ATEMPO.sk
Fotó: Csibi Szilvia