Mesélő - Mező Misi zenés előadóestje Bátonyterenyén

Mesélő - Mező Misi zenés előadóestje

2023. május 19-én, pénteken 19.00 órakor a bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központban kerül sor Mező Misi zenés előadóestjére Mesélő címmel, amely keretében a zeneművész a magánéletébe és a zenei pályája során megélt élményekbe ad bepillantást.

A történetekhez kapcsolódó, akusztikus gitárkísérettel játszott dalok színesítik az előadást, amelyek meghatározóak voltak az életében. Humorral, vidámsággal, néhol elgondolkodtató történetekkel szórakoztat, bensőséges és meghitt hangulatot teremtve a közönség soraiban. A műsor tematikája nem kötött, a közönség interaktivitása és hangulata függvényében változhat, tehát improvizáció előfordulhat.

A belépőjegy ára 4190 forint. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség a koncertre.

 

A legtöbben a Magna Cum Laude zenekar énekeseként ismernek. Akik követik pályafutásom, tudhatják, hogy sokféle zeneiségben próbáltam ki magam, sokféle zenei műfaj érdekel. Kimondhatatlan öröm számomra, hogy e színes világ rétegei közt járhatom felfedező utam. Mindig hajt a kíváncsiság, az újdonság, a kihívások…

Most egy újabb állomáshoz érkeztem. Amellett, hogy a nagy, alkalmanként zúzós, őrületesen hangos koncerteken láthattok Zenésztársaim mellett, mostantól alkalom nyílik arra IS, hogy csendesebb, meghittebb, hangulatokat is megtapasztaljuk együtt, MESÉLŐ előadásom keretében. Csak Ti és én. Ahogy korosodom – szándékosan nem mondom, hogy öregszem - egyre nagyobb hangsúlyt kap az életemben a pillanatok megélése. Volt időm arra is, hogy eddigi pályafutásom élményeit sorra vegyem és gondolatban újra átéljem őket. De ami a legfontosabb, hogy szeretném ezeket megosztani a Nagyérdeművel is.

Mesélő. Ne tévesszen meg senkit a cím. Igaz történeteket hallhattok tőlem, gyermekkoromtól napjainkig. S nem csak történeteket, de a hozzájuk kapcsolódó, számomra inspirálóan ható dalokat is megismerhetitek az előadás során és őszintén remélem, szívesen fogadjátok majd tőlem. Kölyökként meghatározó zenei forrás volt számomra az autentikus cigánymuzsika, később a latin hangzású dallamok szippantottak be, mint a Három Amigo, La Bomba, de a Magna Cum Laude énekeseként sem hagyott alább bennem a felfedezés vágya. Második Műszak, Naza, Budapest Bár, a színházi éneklés, de a keresztény könnyűzene és Isten közelsége is mind-mind gazdagítottak, alakítottak, új dolgokra inspiráltak, ami a mai napig töretlenül hajt előre. Emiatt történik az is, hogy Mesélő előadásom bemutatását olvashatod. Most ebből a színes zenei kavalkádból válogatok egy kellemes estényire valót.

Mire számíthatsz, ha megtisztelsz jelenléteddel? Egy hangulatos, bensőséges, kicsit - a tőlem megszokottnál - csendesebb estére mindenképpen. Egy kis megállásra, kikapcsolásra, kiszakadásra a hétköznapokból. Egy szál akusztikus gitárral énekelek majd és mivel nem a nagykoncerteken megszokott hatalmas számú közönség lesz jelen egy-egy ilyen alkalommal, úgy érzem, jobban át tudunk majd élni minden egyes dallamot, hangot, pillanatot. Úgy igazán, őszintén, ahogy vagyunk. Most zenésztársak nélkül, csak a hangszeremmel, azzal az útravalóval, ami belőlem fakad. Szerintem egy-egy útkereszteződésnél biztosan összetalálkozunk. Várlak! Igaz történetekkel, kellemes muzsikával, de legfőképpen szeretettel!

ATEMPO.sk