Egri Csillagok - Magyarock Dalszínház musicalje az Esztergomi Szent István Napok keretében 2023-ban (szombati program)

2023. augusztus 19-én, szombaton 14.00 órakor folytatják az Esztergomi Szent István Napok című eseményt, ahol az államalapításon túl a város alapításának 1050 éves jubileumát is ünneplik, amelyre három napon át színházi előadásokkal, klasszikus zenei koncertekkel és kertmozival várják az érdeklődőket az Erzsébet parkban.

Szombaton már kora délután kezdődnek a programok. 14.00 órától Nyakigláb artisták a porondon címmel tart előadást a veszprémi Kabóca Bábszínház.

Ebben a pompás műsorban muzsikusok, zsonglőrök és hosszúlábú komédiások lépnek porondra, hogy lüktető ritmust és önfeledt vidámságot árasszanak.

A Gasztroudvarban 15.30-tól ismét a mozi lesz főszerepben, hiszen a Ternovszky Béla által rendezett magyar-német-kanadai animációs filmet, a Macskafogót nézhetitek meg. A gyerkőcöknek ezután is érdemes lesz maradniuk, mivel 17.30-tól Nini mesék címmel zenés-gitáros-éneklős gyerekprogramot szerveznek.

A délután további részében a Gasztroudvarban beszélgetéseket tartanak. Többek között a Hősök tere - 1000 év magyar történelem rajzokon című kiadvány szerkesztőjével, Mészáros Jánossal, valamint az 1242 - A Nyugat kapujában című történelmi kalandfilm rendezőjével, Soós Péterrel. Sőt, a Szent István című történelmi animációs dokumentumfilm-sorozat premierjét követően a megálmodókkal is zajlik majd egy beszélgetés: Papolczy Balázzsal, az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány alapítójával, Märle Tamással, az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány elnökével és Nánay Mihállyal, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökével.

A nap fénypontjaként 20 órától az Egri Csillagok című musicalt láthatjuk a színpadon a Magyarock Dalszínház előadásában.

Gárdonyi Géza halálának 100 és a musical bemutatásának 25 éves évfordulója alkalmából újraálmodott musical az egyik legismertebb magyar történetet dolgozza fel.

Végül 22.00 órától a Gasztroudvarban a Magyar vándor című filmet mutatják be, ami a 36. Magyar Filmszemlén a Legnagyobb közönségsikert elért magyar film címet kapta.

Vasárnap délelőtt Novák Katalin köztársasági elnök mondja el Szent István-napi beszédét, majd az ünnepi műsor következik a Himnusz közös eléneklésével. A nap további része a családokról és a gyerekekről fog szólni. Az Esztergomi Adventi Vásáron és az Esztergomi Piacon már nagy sikert aratott a Mesterségek Gyerekcipőben című gyerekprogram, ezért az Esztergomi Szent István Napokon is megrendezik, ahol interaktív foglalkozás keretében a 4-10 éves korosztály különböző mesterséggel ismerkedhet meg 11.30-tól.

15.00 órától a Gasztroudvarban a Fekete István regényéből készült Vuk című animációs filmet nézhetik meg, majd 16.00 órától Fazekas Mihály Lúdas Matyi című mesejátékát adják elő. A Forrás Színház előadása a kamaszból felnőtté érő Lúdas Matyit jeleníti meg amúgy deákosan, sok zenével és verssel színesítve. A nap záróetapja ismét a felnőtteké lesz.

20.00 órától az esztergomi Babits Mihály Színház az eddigi legnagyobb produkciójával készül, méghozzá Az első város - Jelenetek Esztergom századaiból című mű ősbemutatójával.

Az ünnepi előadáson az Esztergom teljes múltját felvonultató 14 jelenetben 12 évszázad 55 karakterét, többek között Marcus Aureliust, IV. Bélát, Balassa Bálintot és szerelmeit, Pató Pált és Babits Mihályt kelti életre 13 színész.

Mindenkit szeretettel vár a rendezőség az eseményre.

 

Program

Augusztus 19. (szombat)

14.00 Nyakigláb artisták a porondon a Veszprémi Kabóca Bábszínház előadásában /nagyszínpad/
15.30 Filmvetítés - Macskafogó című animációs film /gasztroudvar/
17.30 Nini mesék - zenés-gitáros-éneklős gyermekprogram /gasztroudvar/
17.30 Hősök tere - 1000 év magyar történelem rajzokon /gasztroudvar/
18.00 1242 - A Nyugat kapujában című történelmi kalandfilm kapcsán beszélgetés Soós Péter rendezővel és betekintés a készülő film jeleneteibe /gasztroudvar/
18.30 Szent István című történelmi animációs dokumentumfilm-sorozat premier: beszélgetés Papolczy Balázzsal, az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány alapítójával, Märle Tamással, az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány elnökével és Nánay Mihállyal, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökével /gasztroudvar/
20.00 Egri Csillagok musical a Magyarock Dalszínház előadásában /nagyszínpad/
22.00 Filmvetítés - Magyar vándor című film /gasztroudvar/

Augusztus 20. (vasárnap)

10.00 Katonazenekar - térzene /nagyszínpad/
10.30 Novák Katalin köztársasági elnök Szent István napi beszéde és ünnepi műsor /nagyszínpad/
11.30 Interaktív foglalkozás gyerekeknek /gasztroudvar/
15.00 Filmvetítés - Vuk című animációs film /gasztroudvar/
16.00 Fazekas Mihály - Lúdas Matyi című mesejáték a Forrás Színház előadásában /nagyszínpad/
20.00 Babits Mihály Színház: Az első város - Jelenetek Esztergom századaiból című ősbemutató Esztergom alapításának 1050. évfordulójára /nagyszínpad/

ATEMPO.sk