Légy részese egy új zenekar születésének – hamarosan bemutatkozik a Rába Kamarazenekar

A Rába Kamarazenekar egy új kezdeményezés, aminek a magját a győri Széchenyi Egyetem művészeti karának jelenlegi és volt diákjai adják.

A saját magunknak kitűzött kihívások mellett céljuk, hogy a (nyugat-) magyarországi klasszikus zenei palettát színesítsék, új lendületet hozzanak a kultúra terjesztésébe, olyan helyekre is ahová csak ritkán jut el egy-egy komolyzenei együttes.

A lefedni kívánt repertoárjuk elsősorban vonószenekari, kis barokk, klasszicista, illetve kora romantikus művekből fog állni, valamint idővel szeretnének nagyobb hangsúlyt adni a modern zeneszerzőknek is.

Ezt az elgondolást követik az első, "bemutatkozó" koncertjeik Győrött és Budapesten.

2024. február 28-án, szerdán 19.00 órától a győri Zsinagógában, majd február 29-én, csütörtökön szintén 19.00 órától a budapesti Nádor teremben hallhatjuk, láthatjuk őket.

A koncertek műsora:

Edvard Grieg: Holberg-suite
Joseph Haydn: 45. “Búcsú” szimfónia
Samuel Barber: Adagio vonósokra
Franz Schubert: 5. szimfónia

Sok szeretettel várnak mindenkit, hogy részesei lehessenek egy új zenekar születésének!

A projekt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

EZ, ATEMPO.sk