Hírek

Petőfi Zenei Díj

Negyedszer adják át a Petőfi Zenei Díjat

Tizenkét kategóriában osztják ki kedden a Petőfi Zenei Díjat. A hazai könnyűzenei színtér legjobbjait immár negyedik alkalommal ismerik el, a díjátadó gála Zamárdiban lesz a Strand Fesztivál nyitónapján.

A Petőfi Rádió, a VOLT Produkció és az M2 Petőfi TV közös díjának átadóját kétórás élő show keretében tartják meg. A műsorban fellép Pápai Joci, a Halott Pénz, a Hiperkarma, a Follow the Flow, DR BRS, az AWS, a USNK, az Acoustic Planet, a Useme és a francia Ofenbach.

A győztesek kihirdetése után a fesztivál MOL-Petőfi Rádió Nagyszínpadán ad koncertet a brit világsztár, John Newman, zenél a Follow the Flow, és tűzijáték is az augusztus 20-i ünnep alkalmából.

A Petőfi Zenei Díj gálája tavaly költözött a zamárdi Strand Fesztiválra, a show idén is az M2 Petőfi TV-n és a petofilive.hu-n lesz látható élőben, a műsorvezetők Rókusfalvy Lili és Harsányi Levente lesznek.

A Petőfi Zenei Díj nominálásának alapját a Petőfi Rádió 2018. március 1. és 2019. március 1. között legtöbbet játszott száz magyar dala képezte. A kategóriák öt-öt jelöltjét egy zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló csaknem száztagú szakmai grémium választotta ki.

Az év zenekara kategóriában a Bagossy Brothers Company, a Follow the Flow, a Halott Pénz, a Margaret Island és a Vad Fruttik jelölt; az év férfi előadója Ákos, Bagossy Norbert, Caramel, Marsalkó Dávid és Mező Misi közül kerül ki; az év női előadója Lábas Viki, Palya Bea, Rúzsa Magdi, Schoblocher Barbi vagy Sena lehet.

Az év videoklipje a Follow the Flow (Nem tudja senki), az Irie Maffia és Marsalkó Dávid (Hajnali kör), a Kowalsky meg a Vega és Lotfi Begi (Lehetetlen nincs), a Random Trip (Benned a fény) és a Vad Futtik (Jobb lesz a holnap) ötös egyike lesz, az év akusztikus koncertje elismerésre a Bagossy Brothers Companyt, a Blahalouisianát, a Margaret Islandet, a Paddy and the Ratset és a Pál Utcai Fiúkat jelölték.

A jelöltekre augusztus 12-ig szavazhatott a közönség a www.petofilive.hu/petofizeneidij oldalon és a szakmai testület tagjai is újra voksoltak. A végeredményt a szakmai grémium és a közönség szavazatainak összessége adja. A Petőfi Zenei Díj nyertesei idén Verebélyi Diána újonnan tervezett szobrocskáit vehetik át.

Két kategóriában már korábban kiderültek a győztesek: az év felfedezettje az Acoustic Planet, az év dala Pápai Joci Az én apám című száma lett, mindketten A Dal 2019-ben nyújtott teljesítményért kapják az elismerést.

Idén négy további új kategóriában - az év szövegírója, az év gitárosa, az év ütőhangszerese és az év billentyűse - a Petőfi Rádió által összeállított öt-öt nevet tartalmazó shortlistből a korábbi életműdíjasok - Bereményi Géza, Demjén Ferenc és Tátrai Tibor - választották ki a győzteseket.

Idén is átadják az életműdíjat, amelyet a Petőfi Zenei Díj alapítói ítélnek oda.

ATEMPO.sk / MTI


Ők jutottak az Öröm a Zene - Amatőr Zenei Tehetségkutató Verseny döntőjébe

Ők jutottak az Öröm a Zene - Amatőr Zenei Tehetségkutató Verseny döntőjébe

Második alkalommal kerül megrendezésre az Öröm a Zene - Amatőr zenei tehetségkutató verseny Balassagyarmaton, melyet a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ hirdetett meg hangszeres zenét játszó együtteseknek. A megmérettetés az országos Öröm a Zene - Tehetségkutató és gondozó program része.

Ezúttal hat zenekar kap lehetőséget a bemutatkozásra:

Flashjet
Nest Of Plagues
Sugerabugera Band
Three Week Competition
Until You Break
Broken Arrivals

A tehetségkutatóra 2019. augusztus 24-én Balassagyarmaton, a Palóc Ligetben kerül sor (esőhelyszín a Madách Mozi).

A tehetségkutató után Petruska ad majd koncertet.

EZ, ATEMPO.sk

Duka-Zólyomi Emese

75 éves lenne Duka-Zólyomi Emese

Duka-Zólyomi Emese zenetörténész, zenei könyvtáros, a felvidéki zenei élet kiemelkedő mozgatórúgója volt hosszú éveken át. Halála előtt szlovákiai magyar zenei díjjal is elismerték munkásságát, ő kapta a Harmónia Életműdíjat.

Emese 1944. augusztus 15-én született Pozsonyban. A fővárosban érettségizett 1961-ben, 1969-ben a pozsonyi konzervatóriumban fuvola szakon, 1979-ben a Comenius Egyetemen zenetudomány szakon végzett, majd ugyanott doktorált 1981-ben.

1969–1970-ben az Egyetemi Könyvtár zenei kabinetjének vezetőhelyettese, 1970 és 2004 között vezetője. 1985-től 88-ig a Szlovák Rádió magyar adásának külső munkatársa, 1990 és 97 között a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem előadója.

1982-től több kórus alapító karnagya, 1993-tól a pozsonyi Corda Fratrum egyházi vegyes kar alapítója és karnagya. Aktív tagja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos kórusának is. 1980-tól a Szlovákiai Könyvtárosi Egyesület zenei könyvtárosok munkacsoportjának titkára, 1986 és 2004 között elnöke, 1990-től a Szlovákiai Zenebarátok Társaságának elnöke.

A Kadosa Pál Zongoraverseny és a Bartók Béla Zenei Találkozó egyik megalapítója és szervezője. A Csengő Énekszó Gyermek- és Ifjúsági Kórusok Országos Találkozójának egyik főszervezője.

Szakterületei a hangszerkészítés, a zenei könyvtárosság, a szlovákiai magyar zenei élet, 1992-től az egyházi zene. 1976-tól publikál. A szlovákiai zenei könyvtárosok évi szemináriumainak szervezője és előadója. Számos szócikket írt különböző magyar és szlovák lexikonokba, többek közt A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995, Ki kicsoda Prágától Kassáig, Slovenský biografický slovník (Szlovák biográfiai szótár) címűekbe.

További munkái:
• Generálny katalóg hudobnín a kníh o hudbe (Zeneművek és zenei tárgyú könyvek központi (OPUS katalógusa), Pozsony, 1984
• Bratislavské hudobné telesá a spolky (Pozsonyi zenekarok és egyesületek) 1945–1985 (Blanka Nemcovskával), bibliográfia.

Ezenkívül a könyvtárosi szemináriumok szöveggyűjteményeinek szerkesztője 8 alkalommal, ajánló bibliográfiák összeállítója 5 alkalommal, továbbá számtalan cikk és egyéb írás szerzője legfőképpen az Új Szó napilapban és az egykori Hét hetilapban.

Duka-Zólyomi Emese szervezője volt a szlovákiai magyar kórusmozgalomnak, több énekkar alapítójaként, karnagyaként és művészeti irányítójaként is aktív volt. Tevékenysége és háttérmunkája a szlovákiai magyar komolyzene és kórusmozgalom szempontjából felbecsülhetetlen értékű.

2017. december 4-én, 73 éves korában hunyt el.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Bohuš Matej

Fiatalon elhunyt a HEX énekese

Fiatalon elhunyt a HEX énekese

46 éves korában súlyos betegség után elhunyt a HEX frontembere, Peter "Ďuďo" Dudák. Az 1989-ben alakult ismert szlovák pop-rock banda alapítótagja az éneklés mellett zeneszerzőként és producerként is ismert volt.

Kristóf Réka

Kristóf Rékával kezdődött a Kaposfest

Megkezdődött a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest): a tizedik alkalommal sorra kerülő eseménysorozat keddtől egy héten át a komolyzenei koncertek mellett számos kiegészítő programmal, köztük könnyűzenei produkciókkal, éjszakai tárlatvezetéssel és gasztronómiai különlegességekkel is várja a közönséget.

A Kaposfest hangszerkínálata még sohasem volt olyan nagy, mint az idén, a jubileumi fesztivál műsora sokszínű és kreatív, nem nélkülözi a népszerű műveket sem.

Több mint 30 szólista érkezik a somogyi megyeszékhelyre, a fellépők között lesz Alekszej Vologyin, Julien Quentin (zongora), Lars Anders Tomter (brácsa), Juan Pablo Joffre (bandoneon), Mirjam Schröder (hárfa) és mások mellett a Liszt Ferenc Kamarazenekar is.

A kedd esti nyitókoncerten Ravel, Sosztakovics, Respighi és Dohnányi Ernő egy-egy műve csendült fel különféle felállásokban.

Szoprán szólistaként a komáromi Kristóf Réka, a Virtuózok győztese is színpadra állt. Szerdán este 19.00 órától a kaposvári Református templomban hallhatjuk még őt Mozart és Lehár műveiben.

Az egy hét alatt Debussy, Beethoven, Vivaldi, Mozart, Bottessini, Weiner, Schumann, Brahms, Sosztakovics, Rahmanyinov, Mendelssohn, Haydn, Prokofjev, Smetana, Ligeti, Kodály, Bizet és Wagner művei is terítékre kerülnek.

A Kaposfesthez számos kísérőprogram kapcsolódik. A közönség a Kapos Hotelben minden koncert előtt meghallgathatja Tóth Endre zenetörténész adott műről szóló ismertetőjét. A gasztronómiai kínálat részeként immár harmadszor tartják meg a Kaposvári Kézműves Sörünnepet, Segal Viktor, a fesztivál séfje ismét zenei vonatkozású ételt készít a közönségnek, lesz kávékóstoló, birkapörkölt és Kaposfest-macaron, s egyszer éjszakai tárlatvezetéssel is megtekinthető a Szinyei Merse Pál-kiállítás.

Az érdeklődők kirándulhatnak a Zselici Csillagparkba, de Kaposfest-túra is lesz, amelynek végén a Cimbiózis Trió koncertjét lehet meghallgatni. Augusztus 17-én könnyűzenei estet rendeznek Boney M feat. Sheyla Bonnick koncerttel, valamint Bebével.

A Kaposfest fő helyszíne változatlanul a Szivárvány Kultúrpalota, de máshol is lesznek programok, például a kaposvári Református templomban és a főtéren. A koncerteket rögzítik, azok később a Bartók Rádióban lesznek hallhatóak. A fesztivál házigazdája Bősze Ádám televíziós és rádiós műsorvezető.

EZ, ATEMPO.sk / MTI

Sziget

Ilyen volt a Sziget a főszervező szemszögéből

"A jövő évekre is cél marad, hogy a Sziget nagyszínpadának minél erősebb legyen a fő fellépősora. A tervek között szerepel, hogy a többi nagyobb helyszínen is elérjük ezt és ezekre is több pénzt tudjunk fordítani" - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője a zárónapon.

Mint kifejtette, az idei, immár 27. Sziget egy hároméves növekedési terv második esztendeje.

Tavaly rekordszámú látogató, 565 ezer ember szórakozott a fesztiválon, idén ettől valamivel elmaradnak, várhatóan 530 ezer lesz a végső szám.

A Sziget idei költségvetése meghaladta a 10 milliárd forintot, a nagyszínpadosokra 500 millióval több jutott, mint tavaly. Kádár Tamás kiemelte, hogy az idei felhozatalban a hét napra kilenc headlinert, kiemelt kategóriás fellépőt tudtak elhozni a nagyszínpadra, közöttük Ed Sheerant, Macklemore-t, a Nationalt, Post Malone-t, a Florence + The Machine-t, a Twenty One Pilotsot és a Foo Fighters - utóbbi koncertje zárta az idei Sziget nagyszínpados programját kedden este.

"A Sziget Zrt.-nek profit szempontjából nem lesz olyan jó éve, mint tavaly, de hosszú távú terveinken ez nem változtat" - jegyezte meg a főszervező.

Arról is beszélt, hogy a fesztivál a kezdetektől fontosnak tartja azokat az értékeket (a bolygó jövője, oktatás, tolerancia), amelyeket tavaly a Love Revolution kampányban összefoglaltak, idén pedig először a nagyszínpadon ismert nemzetközi személyek is figyelemfelkeltő beszédeket tartottak a témákban. Az úgynevezett influencerek beépítése a kampányba jövőre folytatódni fog.

A nyitónapi, teltházas Ed Sheeran-koncert kapcsán tapasztalt tumultuózus jelenetek kapcsán kiemelte: a lassú kijutás a Szigetről a koncert után a terveknek megfelelően történt. "Nem engedtük rá a tömeget egyszerre a K-hídra, mert az azzal járt volna, hogy a fesztivál területén kívül veszélyes helyzetek alakulhattak volna ki. A szakaszos kiengedés azt jelentette, hogy mintegy 45 ezer embert engedtünk ki mintegy másfél óra alatt, ami teljesen normális.

A Sheeran-koncerten a nagyszínpadhoz vezető egyik úton valóban beszorult mintegy száz-százötven ember és kialakult egy helyzet, amivel érdemes foglalkoznunk" - mondta Kádár Tamás.

Hozzáfűzte: a K-hídról a fesztivál előtt néhány héttel készült vizsgálat megállapította, hogy a híd statikája rendben van. Utalt arra, hogy néhány évvel ezelőtt készült egy terv a híd felújítására, amit a fesztivál szervezői üdvözöltek, azért is, mert a felvázolt ütemterv figyelembe venné a Sziget időpontját is.

Annak kapcsán, hogy a III. kerület a zajhatár túllépéséért eljárást indított a Szigettel szemben, Kádár Tamás elmondta: ez megfelel a kerület és a fesztivál közötti szerződéseknek, az eljárás során fogják megállapítani, volt-e, és ha igen, mekkora és milyen időtartamú hangerő túllépés a fesztivál alatt. A főszervező szólt arról, hogy a zajcsökkentéssel kapcsolatos intézkedéseiket többször bemutatták, a III. kerület szakemberei a helyszínen is megvizsgálták az ehhez kapcsolódó technológiát és munkafolyamatokat és nem tettek észrevételt.

Megemlítette, hogy idén a

23 óra utáni nagy utcaszínházi előadás tartalmazott olyan pirotechnikai elemeket, ami miatt Bús Balázs III. kerületi polgármester a Sziget tűzijátékára vonatkozó engedélyeztetési eljárást a rendőrségnél megkérdőjelezte.

"A Sziget legalább annyira fontosnak tartja a kisállatok védelmét, mint a kerület, ezt már több, a Hajógyári-szigeten elindított közös kezdeményezés is bizonyítja".

A Sziget fesztiválra idén mintegy száz országból érkeztek látogatók. A legtöbben az Egyesült Királyságból, majd Hollandia, Franciaország, Németország és Olaszország következik. A több mint ezer fellépő a világ 62 országából érkezett és

az egyszerre bent lévő látogatók idén mintegy 53-47 százalékban voltak magyarok és külföldiek.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Sóki Tamás

Plácido Domingo

Amerikai operaházak mondták le a szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo koncertjeit

A San Franciscó-i opera kedden lemondta a szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo október elejére tervezett koncertjét.

Az operaház közleményben jelentette be, hogy

noha az operaénekes-igazgató elleni vádak szerint a szexuális zaklatás nem San Franciscóban történt, a dalszínház elkötelezett a szexuális zaklatások elleni szigorú politikája iránt és elvárja a társulat minden tagjától, hogy szakmai viselkedésével eleget tegyen a legmagasabb szintű elvárásoknak.

Kedden a Los Angeles-i opera bejelentette, hogy külső tanácsadókat kér fel a sztár elleni vádak kivizsgálására. Kedden egyébként a Philadelphiai Zenekar is visszavonta Domingo meghívását az évadnyitó koncertre.

Az AP amerikai hírügynökség kedden adott hírt arról, hogy

nyolc énekesnő és egy balerina szexuális zaklatással vádolta meg Domingót, aki 2003 óta a Los Angeles-i operaház főigazgatója, korábban pedig művészeti tanácsadója is volt. A riport szerint Domingo évtizedeken keresztül visszaélt beosztásával és a művésznőket szexuális viszonyra kényszerítette. Aki erre nem mutatkozott hajlandónak, annak állítólag csupán jelentéktelenebb szerepeket osztott, vagy el is vette tőlük a szerepeket.

Az amerikai újságíróknak az ügyről beszámoló és névtelenséget kérő művészek elmondták: az esetek jó része még az 1980-as években történt. Az egyik - szintén névtelenséget kérő - operaénekesnő pedig részletekkel is szolgált Domingo viselkedéséről. Az AP mindehhez hozzáfűzte:

művészberkekben ismert volt, hogy Domingo szerette a női társaságot.

A botrány kirobbanásakor a Los Angeles-i opera közleményt tett közzé, amelyben hangsúlyozta: "Plácido Domingo három évtizede dinamikus alkotója a Los Angeles-i Operának és Los Angeles művészeti életének. Mindazonáltal mindent megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük alkalmazottainknak és művészeinknek azt a szakmai környezetet, amelyben nyugodtan alkothatnak". Az NPR amerikai közszolgálati rádiónak megküldött nyilatkozatában a kaliforniai operaház azt is leszögezte: "hitünk szerint minden alkalmazottnak és művésznek joga van a tiszteletre és arra, hogy biztonságban érezhesse magát a munkahelyén".

Plácido Domingo rendkívül zavarba ejtőnek és pontatlanul megfogalmazottnak nevezte a vádakat. Hozzáfűzte:

"mindig azt hittem, hogy valamennyi kapcsolatom és viszonyom egyetértésen alapult".

A washingtoni Kennedy Központ, ahol más színházak mellett a washingtoni operaház is működik, kedden nyilatkozatban határolódott el a szexuális zaklatásoktól, de leszögezte, hogy Plácido Domingo 2011 óta nem igazgatója az amerikai főváros operaházának.

A New York-i Metropolitan - ahol Domingo novemberben Puccini Pillangókisasszony című operájában lép fel - nyilatkozatában azt közölte: tudomásul veszik a szexuális zaklatásokról szóló híreket, de mindaddig nem döntenek a művész és az operaház együttműködéséről, amíg a vádakkal kapcsolatos vizsgálat be nem fejeződik.

Plácido Domingo és fia, ifjabb Plácido Domingo együtt lép színpadra Magyarországon augusztus 28-án, a Plácido Domingo Classics fesztivál kiemelt eseményén, a szegedi Szent Gellért Fórum ifjúsági és sportcentrum nyitókoncertjén.

ATEMPO.sk / MTI

Tanita Tikaram

50 éves Tanita Tikaram

Tanita Tikaram nyugatnémet születésű brit pop- és folkénekesnő, dalszerző, dalszövegíró. 1969. augusztus 12-én született és maláj, valamint szingaléz vérvonallal rendelkezik: édesapja a brit hadsereg tisztje, hindi-fidzsi és maláj ősökkel.

Szent István Napok - négynapos összművészeti fesztivál lesz Mosonmagyaróváron

Szent István Napok - négynapos összművészeti fesztivál lesz Mosonmagyaróváron

Idén ismét négynapos összművészeti programsorozattal várják az érdeklődőket augusztus 17. és 20. között Mosonmagyaróváron, a Szent István Napokon.

A négy nap alatt fellép többek között a Quimby, a Budapest Bár, Szikora Róbert és az R-GO, augusztus 20-án pedig az István, a király rockopera koncertváltozata lesz a fő produkció. A Szigetköz legnagyobb, ingyenes fesztiválján idén is számos gyermekkoncert, családi program, kiállításmegnyitó várja a vendégeket.

Augusztus 17-én a fúvószenéé lesz a főszerep, a fesztivál első napján lesz ugyanis a VI. Nemzetközi Fúvószenei Találkozó, amelyen a helyiek mellett külföldi és magyar vendégzenekarok lépnek színpadra. Utána az Ataru Taiko Ütőegyüttes, majd a Fourtissimo zenekar következik, 22 órától pedig a legendás amerikai fesztivál 50. évfordulójára készült, Woodstock 50 című produkciót láthatják az érdeklődők. A napot az Anna & The Barbies zárja

Augusztus 18-án retró bulira várják a közönséget, Szikora Róbert és az R-Go, valamint a Neoton Família sztárjai lépnek színpadra, majd utcabál zárja az estét.

Augusztus 19-én Cirkusz az egész világ címmel egész délután gólyalábasok, zsonglőrök, pantomimesek idézik meg a cirkusz világát. A délután és az este folyamán Takáts Eszter, a Budapest Bár, a Quimby és a Mary PopKids is fellép.

Augusztus 20-án délelőtt ünnepséggel, koszorúzással és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket, közben óriásbográcsban mintegy 1500 adag halászlé készül.

A programsorozatra idén először rendhagyó produkcióval készülnek a helyi táncosok, a Fesztivál utcán közel kétszázan táncolnak majd együtt.

Az idei Szent István Napok rendezvénysorozatot az István, a király rockopera koncertváltozata zárja Feke Pál és Dolhai Attila főszereplésével.

FOTÓK: István, a király - Felvidéki premier

ATEMPO.sk / MTI

Robin Williams

Öt éve hunyt el Robin Williams

Hatvanhárom éves korában, 2014 augusztus 11-én halt meg Robin Williams Oscar-díjas hollywoodi komikus, színész, rendező és producer.

Williams 1951. július 21-én született Chicagóban. Egyedüli gyerekként nőtt fel, így sokszor azzal szórakozott, hogy komédiásokat utánzott. Fiatal kora óta kitűnt gyors és pergő humorával. Középiskolásként csatlakozott az intézmény drámaklubjához, majd felvételt nyert a Juilliard Akadémiára, ahol Christopher Reeve-vel közösen látogatták John Houseman óráit. Williams háromszor házasodott, Schneiderrel 2011-ben mondták ki a boldogító igent. A színésznek három gyermeke van.

Széles vásznon először a Popeye című filmben lépett fel 1980-ban, drámai oldalát csillogtatta meg az 1982-es Garp szerint a világban Glenn Close oldalán, majd egy társulatától megszökött, szovjet cirkuszi szaxofonost alakított a Moszkva a Hudson partján (1984) című moziban. A televíziónézők eközben az Egy úr az űrből című sorozatban (1978-1982) találkozhattak vele.

Csillaga akkor emelkedett a legmagasabbra, amikor a Jó reggelt, Vietnam!-ban lemezlovast alakított. Ekkor kapta meg első Oscar-jelölését is. A 80-as évek végén és a 90-es évek elején olyan sikeres filmekben szerepelt, mint a Holt költők társasága, az Ébredések - Robert De Niro oldalán - vagy a Halászkirály legendája. 1992-ben az ő hangján szólalt meg az Aladdin című rajzfilm szeretnivaló dzsinnje.

1998-ban kapott Oscar-díjat a Good Will Hunting című filmben nyújtott alakításáért mellékszereplőként, de főszereplőként is többször jelölték őt a díjra. A Golden Globe-díj többszörös kitüntetettje volt. 2002-ben a Sötétkamra című thrillerben, legutóbb A nagy nap, A komornyik és az Eszementek című filmekben volt látható, valamint a Bengal Tiger at the Baghdad Zoo (2011) című Broadway-darabban is megcsillogtatta a tehetségét.

Williamst halála után az Éjszaka a múzeumban című mozi harmadik részében (Night at the Museum: Secret of the Tomb), valamint a Merry Friggin' Christmas című komédiában láthatta még a közönség. A Fox 2000 stúdió abban az éveb jelentette be, hogy a Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van című 1993-as mozi folytatására készül.

ATEMPO.sk

A Csavar Színház is ott lesz a Hétrétország fesztiválon az Őrségben

A Csavar Színház is ott lesz a Hétrétország fesztiválon az Őrségben

Templomi hangversennyel, irodalmi és zenés esttel, valamint a Hétrét Filmklub előadásával megkezdődött a Hétrétország - A szerek és porták köztiválja elnevezésű rendezvénysorozat az Őrségben.

Augusztus 10. és 20. között csaknem félszáz programmal, köztük színházi és bábszínházi produkciókkal, zenés-mesés műsorokkal, filmvetítésekkel, előadásokkal, templomi hangversenyekkel és könnyűzenei koncertekkel várják a látogatókat.

Őriszentpéteren, a Pajtaszínházban ad koncertet többek közt Aranyakkord címmel Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor, valamint a Syrius Legacy, a Malom udvarban az Anna and the Barbies koncertezik, és legújabb dalaiból mutat be válogatást Kollár-Klemencz László és a Kistehén Zenekar. Kollár-Klemencz László, a zenekar frontembere Magyarföldön, a fatemplomban szépirodalmi műveiből tart felolvasást és a dalait is megszólaltatja.

Augusztus 16-án és 17-én filmvetítéssel, előadásokkal és sok-sok zenével emlékeznek az 50 évvel ezelőtti legendás Woodstock fesztiválra: a Nekem Őrség, Nekik Woodstock című pénteki rockesten az Ivan & The Parazol, a Neil Young Sétány és az Omega játszik. Szombaton a Müller Péter Sziámi And Friends és a Braindogs Trio koncertezik Őriszentpéteren, Hobo pedig zenésztársaival idézi majd fel az 1960-as évek Amerikáját.

A sokszínű fesztivál irodalmi és művészeti rendezvényein Huzella Péter és Sudár Annamária Kosztolányi Dezső műveiből ad elő válogatást, a közönség megtekintheti a Ziráno Színház előadását, és a Pajtaszínházban ad önálló estet Pustol a hó címmel Szarvas József.

A felvidéki Csavar Színház augusztus 18-án Őriszentpéteren mutatja be a Jóka ördöge és a Jelenetek egy házasságból című előadásait.

A fesztivál keretében Viszákon, a Tündérkertben bábszínházi előadással és néptáncosok bemutatóival gyümölcsünnepet rendeznek. Őriszentpéteren a Malom Látogatóközpont udvarán tíz napon át tart majd a kézműves kirakodóvásár, Dér András filmrendező vezetésével filmes alkotótábort, Zám Mária táncterapeuta irányításával pedig tánctábort szerveznek.

Az őrségi falvak szakrális építményeiben kiváló művészek - Dresch Mihály, Szalkay Dávid trombitaművész, Zumbók-Jakobovics Nikoletta csellista és Mátyás István orgonaművész - adnak templomi koncerteket. Genoveva dos Santos szoprán énekesnő és Mátyás István Magyarföldön, a Fatemplomban vendégszerepel.

A rendezvény ideje alatt 20 faluban 50 nyitott portával és tájjellegű ételekkel is várják a látogatókat. A vendégek az Őrség jellegzetes, szeres településein a helyi érdekességeket, régi mesterségeket, hagyományokat ismerhetik meg.

ATEMPO.sk / MTI

Hétfőn kezdődik Európa egyik legnagyobb folklórfesztiválja

Hamarosan kezdődik Európa egyik legnagyobb folklórfesztiválja

Három helyszínen 16 ország néptáncosainak fellépésével várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő és augusztus 22-ig tartó XXVI. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár.

Az idei rendezvény középpontjában a busójárás és a sokácok, Kárpátalja, valamint a török márványpapír-művészet áll. Százhalombatta és Tököl mellett Szigetszentmiklós második alkalommal lesz helyszíne a fesztiválnak, amelynek újdonsága, hogy a nemzetközi fellépők mellett a magyarországi nemzetiségek is bemutatkoznak - mondta el Dobos Ágnes, a Summerfest szóvivője.

A nemzetközi eseményre Bolíviából, Bosznia-Hercegovinából, Bulgáriából, Chiléből, Indonéziából, Japánból, Kínából, Kolumbiából, Lengyelországból, Malajziából, Oroszországból, Panamából, Spanyolországból és Romániából érkeznek táncosok, valamint Törökországból és Ukrajnából vendégek.

A fesztivál kiemelt eseményei a százhalombattai nyitó- és záróceremónia, amely az idén először ingyenes, a mindhárom helyszínen látható Táncpanoráma-előadások, valamint az augusztus 20-ai szigetszentmiklósi és tököli gálaműsorok.

Ezek mellett klasszikus zenei koncertek, képzőművészeti kiállítások, játszóházak, gyermekprogramok, világzenei sátorkoncertek és nemzetközi táncházak várják mindhárom településen a közönséget.

A Dobsa Tamás vezette felvidéki Kuttyomfitty Társulat interaktív műsorára pénteken és szombaton is 16.00 órától kerül sor Százhalombattán.

Százhalombattán tematikus napok szerint szerveződnek a programok: az első nap a találkozásé, a második Magyarországé lesz, de az örömnek, a barátságnak, a zenének, a szeretetnek és a táncnak is szentelnek egy-egy napot. Az Aranyszív gála napján a kihívással élő fiatalok integrált produkciókban lépnek színpadra. A fesztivál a Minden magyarok napját követően a Búcsú napjával zárul.

Százhalombattán koncertet ad a Csík Zenekar és a 100 Tagú Cigányzenekar is, a kísérő programok között pedig fesztiválklub, folkkocsma, görög, sváb és délszláv nemzetiségi est is lesz.

A Summerfest különlegessége, hogy a külföldi táncosok 25 éve százhalombattai családoknál is laknak, és a fesztivál megrendezését önkéntesek segítik.

Tökölön a rendezvény keretében fellép a Kolo Zenekar, a Cimbaliband és Lajkó Félix, Szigetszentmiklóson a többi között a Csík Zenekar, Szarka Tamás és a Ghymes, valamint a Vujicsics együttes koncertje várja az érdeklődőket.

A Summerfestet a Nemzetközi Néptáncfesztivált Szervezők Világszövetsége (CIOFF) hivatalosan CIOFF fesztivállá minősítette.

Az elmúlt 25 évben 450 ezer néző és 102 ország vett részt a fesztiválon.

A százhalombattai programról a www.summerfestbatta.hu, a tököliről a summerfest.tokol.hu, a szigetszentmiklósiról pedig a summerfest.szigetszentmiklos.hu oldalon lehet tájékozódni.

ATEMPO.sk / MTI

Keresztes Ildikó110 éves lenne a Fender atyja

110 éves lenne a Fender atyja

110 éve született Clarence Leonidas (Leo) Fender amerikai hangszerkészítő, a Fender cég alapítója. A középiskola elvégzése után már komoly tapasztalatokat szerzett erősítőépítés és szervizelés terén.

Épp 75 éve, 1944-ben készítette első gitárját.

1946-ban alapította meg a Fender Electric Instruments Company-t Fullerton közelében. George Fullerton 1948-ban csatlakozott Fenderhez, és együtt készítették el a tömör testű Broadcastert.

Fender a Broadcaster nevet Telecasterre változtatta, amikor a Gretsch cég bejelentette, hogy ezt az elnevezést már előbb használta. Az átmeneti időszakból akad néhány név nélküli modell, ezeket tréfásan "No-caster"-nek nevezik.

Az 1950-es években fejlesztette ki az első elektromos basszusgitárt, a Precision Bass-t, majd 1960-ban jelent meg a Jazz Bass.

Jó néhány újítás bevezetése után Leo Fender megbetegedett. A céget 1965-ben 13 millió dollárért eladták a CBS-nek. Amikor Leo egészsége helyreállt, csatlakozott a CBS-Fender-hez arra a rövid időre, amíg 1970-ben nyugdíjba nem ment. 1991-ben halt meg.

EZ, ATEMPO.sk

Több mint 50 programot kínál az idei Ősök napja Bugacon – a felvidéki Varkocs is koncertet ad

Több mint 50 programot kínál az idei Ősök napja Bugacon – a felvidéki Varkocs is koncertet ad

Több mint 50 hagyományőrző és sportesemény mellett ismeretterjesztő kiállítások és előadások, valamint több tucat koncert is várja az érdeklődőket az idei Ősök napján, amelyet augusztus 16. és 18. között rendeznek Bugacon.

RÉSZLETES PROGRAM

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke a programokról tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: immár ötödik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepét, amellyel a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítanak emléket.

Mint mondta, a magyar őstörténetnek nemcsak múltja, hanem jelene és jövője van, amelyet elsősorban a tudományos kutatómunkával lehet a jövő nemzedék számára megőrizni. "A fiatal nemzedék vegye újra szemügyre a korábbi kutatásokat, felfedezéseket, ellentmondásokat és feszültségeket és rendezze végre közös dolgainkat" - jelentette ki.

Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke elmondta: újdonság lesz az idei rendezvényen, hogy először tartanak nagy nomád felvonulást, amelyen több száz lovas szekerekkel, tevékkel, bivalyokkal és családtagjaikkal korhűen idézi meg a magyarok bejövetelét. Ezúttal is lesznek tematikus kiállítások, előadások és íjászbemutatók is.

A tematikus programok közül kiemelte még az Attila sátrában rendezendő antropológiai és régészeti kiállítást, amelyen arc-, fegyver- és ékszerrekonstrukciókat láthat a közönség, de a sátorban mutatják be az első, Erdélyben megtalált lovas hun temetkezés eredeti maradványait is.

Varga Zoltán, a Magyar-Turán Alapítvány és az V. Ősök napja programigazgatója elmondta, hogy először tartanak bemutatót a korabeli sírleletek alapján, az eredetivel azonos anyagokból készült íjrekonstrukciókból.

Mint mondta, több nomád sportversenyt is rendeznek: lesz köböre (lovas nomád csapatjáték) nemzeti bajnokság, övbirkózás és íjászverseny is. Koraközépkori harcokat és csatajeleneteket is bemutatnak, de kézműves foglalkozás és -bemutató, valamint kézműves vásár is várja a látogatókat.

A háromnapos eseményen magyar és külföldi előadók különféle természettudományos és régészeti témákban a magyar őstörténettel kapcsolatban tartanak előadásokat.

A színpadon változatos zenei programokat kínálnak: népzene és néptánc előadások mellett több tucat koncertek is várja a látogatókat. Ott lesz többek közt a Palmetta, Bordó Sárkány Régizene Rend, Örökség, Fokos és Kovács Nóra. Felvidéket a somorjai Varkocs együttes képviseli.

RÉSZLETES PROGRAM

A program az ősökre való megemlékezéssel, a szertűzzel ér véget.

Szabó László, Bugac polgármestere kiemelte, hogy évről évre egyre bővül azoknak a látogatók a száma, akik azonosulni tudnak az ősök kultúrájával és ellátogatnak az eseménynek otthont adó településre.

ATEMPO.sk / MTI

Szent István Napi Zenei Fesztivál

A "Szent István Napi Zenei Fesztivál" nyereményjátékunk eredménye

Idén augusztus folyamán újra megrendezik Esztergomban a Szent István Napi Zenei Fesztivált. A szervezők ezúttal is arra törekednek, hogy mindenki megtalálja az elvárásainak, szórakozási szokásainak leginkább megfelelő programot.

Ezúttal többek közt olyan bandák koncertjeit élvezhetjük, mint a Tankcsapda, a Kárpátia, a Punnany Massif és az Anna and the Barbies, de ott lesz még Király Viktor, Szűcs Judit és Oláh Gergő is.

RÉSZLETES PROGRAM

Kisorsoltuk a páros belépőt a nyereményjátékunkban. A győztes ezúttal Tímea Nagyová SzúdyováA szerencsés nyerteseknek gratulálunk!

Kérjük, hogy jelentkezzen az info@atempo.sk emailcímen, vagy pedig facebook oldalunkon, majd pedig a jegyek a kiválasztott koncertre átvehetők lesznek egyeztetés után a helyszínen, személyi igazolvány felmutatása után.

 

ATEMPO.sk

Papa, ha meghal – premier előadás Komáromban

Papa, ha meghal - új premierre készül a Dialóg csapata

A 2016-ban alakult Dialóg nonprofit szervezet tevékenységei és célkitűzései közt szerepel a szlovákiai magyar dráma népszerűsítése. Ennek egy újabb gyümölcse augusztus végén kerül a közönség elé.

A színpada állított monodrámák után ezúttal agy komédiát mutat be a csapat Telihay Péter rendezésében.

Soóky László tollából a Papa, ha meghal című abszurd színjáték a családi kötelékek széthullásáról mesél, arról a folyamatról, ahogy az egymáshoz legközelebb álló rokonok elidegenednek egymástól. A jelenségről, hogy nem tudjuk, kik vagyunk, hova, kihez, tartozunk, s ebből adódóan azt sem, merre tart az életünk.

 

Rendezői koncepció

Körülöttünk évtizedek óta nemzedékek sora nő fel úgy, hogy apaképe torz, hiányos vagy egyáltalán nincs. A hiány, a félreértelmezett, eltorzult, vagy szándékosan eltorzított kép bennünk, elhagyott, kisemmizett gyermekekben káoszt szül. Ez a káosz pedig, hol tragikus, hol komikus, hol abszurd helyzeteket kreál bennünk és körülöttünk. És mi megbénulunk.

Az apátlanság káoszt szül. A mi kaotikus „bénázásunk” pedig tragikus és röhejes. De szakrális.

Közép-Európa ez. Lengyel szakralitás, cseh(szlovák) abszurd és vérfagyasztó humor, magyar fájdalom, délszláv szenvedély és érzékiség keveredik. Ezekből áll ennek az előadásnak a teatralitása.

Bábok és babák fagyott mimikájú, torz arcképcsarnokában, akár egy panoptikumban téblábolnak elveszetten az örökösök: mi magunk. Kétségbeesetten igyekszünk megtapintani, nyakon ragadni a múlt árnyait, megkapaszkodni a testetlen testekben…de egyre kevésbé tudjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk, tartunk-e egyáltalán valahová.

A kor, amelyben játsszunk, a miénk. Az alakok is mi vagyunk, arcunk, ruhánk, tárgyaink ismerősek, nap, mint nap visszaköszönnek az utcán, a kirakatokban, színházban, vadászaton…

Haláltánc ez, apánk virgonc emléke fölött, thrilleroperett, vénasszonybalett. Szürreális, mulatságos ünnep, groteszk temetés.

 

Az előadásról

Papa egy zimankós januári napon balesetet szenvedett a motorkerékpárjával, nekiütközött egy kopjafának, és szörnyethalt a helyszínen. Ahhoz, hogy papa halálát hivatalosan is megállapítsák, azonosítani kellene őt, de, mivel teste összezúzódott a terméskövön, a fizikai azonosítása szinte lehetetlenné vált, nem marad más, mint az emlékek felidézése, de van ilyen emlék is, és olyan emlék is... A temetésre való készülődés közben az örökösök – hol a múltbéli emlékek, hol pedig személyes érdekek miatt – egyre őrültebb helyzetetekbe keverednek…

 

Papa, ha meghal

 

A darabban olyan színészek lépnek a színpadra, mint Culka Ottó, Dósa Zsuzsa, Horváth Sebestyén Sándor, Jókai Ági, Molnár Xénia, Szoták Andrea, Szvrcsek Anita és Varga Lívia.

A látványért Hircsu Mariann felel, dramaturg Varga Emese, a zenei rendező Sipos Dávid, a rendező asszisztense pedig Balaskó Edit.

A bemutatóra 2019. augusztus 31-én, szombaton 19.00 órától kerül sor a komáromi Városi Művelődési Központban.

EZ, ATEMPO.sk

Keresztes Ildikó

55 éves Keresztes Ildikó

Keresztes Ildikó énekesnő, színésznő, előadóművész iskoláit szülőhelyén, Marosvásárhelyen kezdte tornászként, majd a kolozsvári balettintézetben folytatta tanulmányit. Ezt követően mégis visszakanyarodott a tornához, ahol a sport sikerek elkerülhetetlenül jöttek, de több sérülést követően rájött, hogy nem ez az ő útja. Ugyan diplomát is szerzett a Testnevelési Főiskolán, de hamar elcsábította a zene, az éneklés és a színjátszás.

Cseh Tamás

10 éve hunyt el Cseh Tamás

Cseh Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész Budapesten született 1943. január 22-én. 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel.

A művész 1974-től a Huszonötödik Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998 között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel.

Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.

Az előadóművész számos filmben szerepelt, ilyen volt a Nyom nélkül, A turné, a Csinibaba, valamint a 6:3 című alkotás. A Csillagokkal táncoló Kojot című, 2006-ban megjelent mesekönyv történeteit Cseh Tamás válogatta és fordította. Művészi munkája elismeréseként Liszt Ferenc-díjat és Kossuth-díjat kapott, emellett kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is.

Hatvanhat évesen, 2009. augusztus 7-én hunyt el.