Kassáról a Máli néni, Komáromból a Mefisztó száll versenybe Kisvárdán (részletes műsor)

Június 21-én, pénteken kezdődik a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja. A hazai magyar színeket két előadás képviseli a 8 napos rendezvénysorozaton. A Komáromi Jókai Színház Béres Attila rendezte Mefisztója és a Máli néni, amely a kassai Thália Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház koprodukciójában jött létre, Czajlik József rendezésében.

A fesztivál versenyelőadásait Balogh Tibor dramaturg, kritikus válogatta. A zsűriben Elek Tibor irodalomtörténész, Lőkös Ildikó dramaturg, Nagy Katica színművésznő, Pataki András rendező és Tapasztó Ernő színész-rendező foglalnak helyet. Az idei díszvendég a 25 esztendős székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház lesz, akik a Parasztopera című előadást viszik Kisvárdára. 

A zsűri és a fesztivál közönsége elé kerülnek többek között a Háztűznéző, az Árpád-ház, az Amadeus, a Csónak, avagy előttünk a vízözön, a Csárdáskirálynő, a Mizantróp és a Švejk című előadások.     

Kiállítás, könyvbemutató, a Semmelweis című film vetítése és közönségtalálkozó az alkotókkal, bábjáték és egyéb kulturális kísérőprogramok várják az érdeklődőket. A záróünnepségre és a díjak átadására június 29-én, szombaton 18 órai kezdettel kerül sor.

Füst Milán Máli néni című darabjának kassai-dunaújvárosi előadása lesz a nyitóelőadás, június 21-én 18 órakor. Klaus Mann Mefisztó című drámáját pedig június 26-án, szerdán este fél kilenckor adják elő a komáromiak a szabadtéri színpadon.

NézőTÉR: A Hatalom és a Komédiás – Gál Tamás pokoli stand upja a komáromi Mefisztóban

 

PROGRAM

Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ, színházterem - VERSENYELŐADÁSOK:

Június 21. péntek.

18.00 Füst Milán: Máli néni
A kassai Thália Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház koprodukciója.

Június 22. szombat

17.00 MEGNYITÓ ÜNNEPSÉG
Gogol: Háztűznéző
A budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója.

Június 23. vasárnap
18.00 Darvas Benedek – Pintér Béla: Parasztopera
Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely.

Június 24. hétfő
18.00 Spiró György: Árpád-ház
Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka. 

Június 25. kedd
17.30 Peter Shaffer: Amadeus
Csíki Játékszín, Csíkszereda. 

Június 27. csütörtök
17.30 Oleg & Vlagyimir Presznyakov: Csónak, avagy előttünk az özönvíz
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat. 

Június 28. péntek
17.30 Molière: Tartuffe
Szabadkai Népszínház Magyar Társulat. 

 

ZSINAGÓGA - VERSENYELŐADÁSOK:

Június 22. szombat

22.00 T. Pataky László – Györfi Csaba: Kit szerettél, Madách? 
Bekecs Táncszínház, Nyárádszereda. 

Június 23. vasárnap

21.00 Molière: A mizantróp
Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós. 

Június 24. hétfő

21.00 Selmeczi Bea: Három és fél nővér
Ferencvárosi Pinceszínház. 

Június 25. kedd

21.00 Görgey Gábor: Handabasa, avagy a fátyol titka
Zentai Magyar Kamaraszínház. 

Június 26. szerda

17.30 Martin McDonagh: A kripli
Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat. 

Június 27. csütörtök

15.30 Csurka István: Megmaradni
Udvari Kamaraszínház. 

Június 28. péntek

21.00 Švejk
Térszínház. 

 

SZABADTÉRI REFI SZÍNPAD - VERSENYELŐADÁSOK

Június 21. péntek

20.30 Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Szigligeti Színház, Nagyvárad. 

Június 26. szerda

20.30 Klaus Mann: Mefisztó
Komáromi Jókai Színház. 

Június 27. csütörtök

21.00 Urbán András: Történt egyszer Újvidéken
Újvidéki Színház. 

 

SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK VERSENYEN KÍVÜL

Június 21. péntek

16.30 Zsinagóga - Tatár Rózsa: Ady és Adél
Spectrum Színház, Marosvásárhely. 

Június 22. szombat

20.30 Refi Színpad - Élet rapszódia
Eszenyi Enikő és Járai Máté előadása. 

Június 23. vasárnap

21.00 Refi Színpad - Sue Fabisch: Anyatigrisek
Liliom Produkció. 

Június 24. hétfő

21.00 Refi Színpad - Ruben Östlund – Tim Price: Lavina
Orlai Produkció. 

Június 25. kedd

21.00 Refi Színpad - Becky Mode: Teltház
Játékszín. 

Június 28. péntek

21.00 Refi Színpad - Ray Cooney: A miniszter félrelép
A Mandala Dalszínház és a Kisvárdai Várszínház közös produkciója.

Június 29. szombat

15.30 Zsinagóga - Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker?
Újszínház. 

18.00 Művelődési Központ - Záróünnepség, a díjak átadása
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három – Az ibolya
A Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója. 

21.30 Refi Színpad - Presser Gábor–Sztevanovity Dusán–Horváth Péter: A padlás
Veres 1 Színház. 

 

GYERMEKEKNEK

Június 22. szombat

11.00 Konferencia Központ. Az öreg király hagyatéka – álmokból szőtt bábjáték bukovinai székely népmese alapján. 
Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely. 

 

MOZI

2024. június 26. 14 óra.
Semmelweis – filmvetítés, majd közönségtalálkozó az alkotókkal

2024. június 24. 
Felvonásokon át az idő – dokumentumfilm a Tomcsa Sándor Színház 25 évéről. A vetítés tervezett időpontja: 

 

SZAKMAI KURZUSOK

„...az éneknek varázsa” A szerepalkotás technikáival, a valóság feletti gesztusok okainak kutatásával foglalkoznak majd a résztvevők mindhárom mesterkurzuson. A kurzusvezetők színész-rendezők, egyetemi oktatók: Balázs Zoltán, Bélai Marcel, Kozma Gábor Viktor, Kovács Dezső, Szabó Réka, Szabó Attila.

 

KIÁLLÍTÁSOK

a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központban:
25 éves a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – fotókiállítás. Látogatható: 2024. június 21-től 29-ig.
Napról Napra – fotókiállítás a fesztivál előadásaiból, eseményeiből. Látogatható: 2024. június 21-től augusztus 31-ig.

 

EGYÉB KULTURÁLIS PROGRAM:

„I walk” – a kisvárdai zsidóság története. Várostörténeti séták Czomba Magdolna, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium tanára kalauzolásával.

BÁJ, ATEMPO.sk