Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak - online premier a Vígszínházban

2021. március 13-án, szombaton 19.00 órától kerül bemutatásra Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak regényéből készült dráma online Vígszínházból.

Az elmúlt évek egyik legmegrázóbb könyvsikerének színpadi adaptációját Paczolay Béla rendezésében, Márkus Luca, Balázsovits Edit és Kiss Mari szereplésével.

Egy nyolcemeletes panelház, egy vissza-visszatérő dallam és három nő, akiknek sorsán keresztül Európa egyik legsötétebb maffiatörténete rajzolódik ki. Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regénye a kilencvenes években játszódik Dunaszerdahelyen, ahol éveken át rettegésben éltek az emberek. Ez a regény az elmesélhetetlenről szól, amiről mégis beszélni kell.

 

Ha maffiatörténetekről beszélünk, valahogy sosem kerülnek szóba a maffiózók női áldozatai. Azok a nők, akiket az utcáról hurcoltak el, és lettek csoportos nemi erőszak áldozatai. Azok a nők, akiknek eltűnt a párjuk, akik nem tudták megvédeni gyermekeiket a bűnözőktől, vagy akiknek éppen a saját gyerekük vált maffiózóvá.

 

Durica Katarina

 

Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regénye éppen velük foglalkozik, a női áldozatok sorsán keresztül meséli el a dunaszerdahelyi maffia történetét. A kilencvenes évek elején a csallóközi kisvárosban ugyanis minden nő inkább hallgatott, félrenézett, és csak csendben sírt... Ez volt a túlélés záloga.

A történetben szereplő három nőalak – Hilda, Júlia, Erzsi – különböző szálakon kapcsolódnak a dunaszerdahelyi maffiához, így mind a hárman másképp érintettek az erőszakban. Ezek a szálak azonban több ponton találkoznak, összekapcsolódnak. A mozaikszerűen kirajzolódó cselekmény során rájövünk, ugyanazoknak az eseményeknek az áldozatai ők, csak másféleképpen. „Mivel a regény három szereplője ugyanabban a panelházban él, egymás fölött-alatt, a mindennapok fizikai keretei nagyon hasonlóak számukra (mindenhol ugyanott van a konyha, a nappali), ezért a kezdetektől úgy gondolkodtunk Kovács Krisztinával, aki a színpadi változatot írta, hogy a három színész egy közös térben létezik majd egyszerre, egymás mellett, mégis valahogy elszigetelve, magányosan. Ennek az egymás mellett létezésnek a megteremtése volt a legizgalmasabb, és az, hogy az elmesélt történeteket hogyan lehet a színészi játékkal élővé, jelenidejűvé tenni. A rendes lányok csendben sírnak azért is különleges anyag, mert miközben egy hihetetlen fontos és komoly témát jár körbe, miközben a nők kiszolgáltatottságáról beszél nagyon pontosan és átélhetően, mégis van benne egy kis humor, némi romantika, krimi és egy igazi görög sorstragédia is” – meséli Paczolay Béla, rendező.

 

Márkus Luca

 

„Egy súlyos történetet mutatunk be. Felkavaró volt olvasni, és épp olyan felkavaró közvetíteni is, és azt hiszem, befogadni is. De sok-sok erőt is lehet belőle meríteni, ebben biztos vagyok, nekem is nagyon sokat adott ez a próbafolyamat. Hilda egy nagyon értelmes kamaszlány. Nem igazán szereti saját magát, nincs tisztában a saját értékeivel. Nem érzi magát komfortosan a korosztályában, a bulikban, amibe az osztálytársai járnak. Leginkább otthon szeret olvasni, és közben arról álmodozni, hogy egyszer majd elhúzhat ebből a városból. Rossz helyre született, ezt biztosan érzi. Eleinte csak hallja a dunaszerdahelyi történeteket, aztán szemtanúja is lesz egy-két borzalomnak, végül vele is megtörténik az, ami sok más fiatal lánnyal akkoriban” – meséli az előadás legfiatalabb szereplője, a Hildát alakító Márkus Luca.

Az előadás a korlátozások feloldása után a Vígszínházban, a Házi Színpadon lesz látható, de a premiert március 13-án, szombaton 19.00 órától online bárki megnézheti, így szélesebb közönség számára, akár külföldről is, például Szlovákiából is elérhetővé válik a produkció.

ITT NÉZHETŐ ONLINE

A rendes lányok csendben sírnak nemcsak felkavaró, hanem felszabadító és felemelő is. Erőt és bátorságot ad azoknak a nőknek, akik némán tűrték az erőszakot, akik nem merték felemelni a hangjukat, akik szégyenbe burkolózva éltek. Ahogy az író, Durica Katarina megfogalmazta: „a legfontosabb a regényem utóéletében egyértelműen az, hogy beszélni kezdtünk.”

 

A rendes lányok csendben sírnak

 

Csak 18 éven felülieknek!

Rendező: Paczolay Béla
Színpadi adaptáció: Kovács Krisztina

Hilda - Márkus Luca
Júlia - Balázsovits Edit
Erzsi - Kiss Mari mv.

Díszlet: Khel Csörsz
Jelmez: Lisztopád Krisztina
Világítás: Balogh Csaba Andor
Zenei munkatárs: Furák Péter
Dramaturg: Kovács Krisztina
Ügyelő: Héjj János
Súgó: Zewde Eszter és Gál Tünde
A rendező munkatársa: Szládek Kata

ATEMPO.sk
Fotó: Gordon Eszter / Vígszínház