Petőfi 200 - jubileumi emlékműsor a Csavar Színházzal és Szarka Gyulával Komáromban

2023. július 15-én, szombaton 16.30-kor kezdődik a Petőfi 200 című jubileumi emlékműsor a Csavar Színházzal és Szarka Gyulával Komáromban, a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán.

A helység kalapácsát Gál Tamás (Jászai-díjas) színész és előadóművész vitte színpadra nagy sikerrel először Kováts Marcellel majd Bodonyi Andrással (aki sajnos azóta már az égi zenekar tagja lett).

Az előadást azóta több mint 1000 alkalommal játszotta nélkülözhetetlen partnereivel: Mester Lászlóval, Kulin Eduárddal, Lakatos Áronnal.

A városi komédiák hangulatát idéző produkció Petőfi páratlan humorával, groteszk elemekkel fűszerezve tárja elénk e különös világot. Az előadást a közönséggel való állandó komunikáció, a sokszor improvizációnak tűnő stílusgyakorlat és interaktív játékmód teszi fergeteges komédiává.

Ez az előadás a 9. Nemzetközi Kaleidoszkóp Versfesztiválon Budapesten a Merlin Színházban kirobbanó sikert aratott, a közönség 11-szer tapsolta vissza s az előadás vajdasági turnét nyert. Az előadás azóta több díjat nyert színházi fesztiválokon.

Szarka Gyula Kossuth- díjas előadóművész és zeneszerző már hosszú ideje foglalkozik Petőfi újraélesztésével, költészetének zenés megjelenítésével és verseinek megzenésítésével.

A bicentenárium tiszteletére megjelenő Petőfi dicsérete című koncert (melynek dalai albumon is megjelentek) olyan közismert dalokat tartalmaz, mint a Pató Pál úr, Reszket a bokor, Falu végén kurta kocsma, A tintásüveg, Megy a juhász szamáron, A szabadsághoz vagy a Szerelem és bor. A címadó dal vadonatúj szerzemény, kifejezetten erre az alkalomra született, szövegében megidézve Petőfi karizmatikus sorait!

„Petőfi szabadságvágya, humora, dinamizmusa követendő példa lehet a mai fiatal korosztály számára. Meggyőződésem, hogy a zene segítségével közelebb hozhatjuk annak lehetőséget, hogy a ma embere újra felfedezze magának Petőfi zsenialitását!”

- vallja Szarka Gyula

A belépés díjmentes. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség az eseményre.

 

Program

16.30 Csavar Színház - A helység kalapácsa (előadás)

Előadja: Gál Tamás (Jászai- és Dosky-díjas színművész)
Zenész: Lakatos Áron

 

19.00 Szarka Gyula és zenekara - Petőfi dicsérete koncert

ATEMPO.sk