Budapest Voices: alternatív slágerek kórusra hangszerelve

Budapest Voices

Az elmúlt húsz év hazai alternatív színterének fontos zenekarai előtt tiszteleg a Budapest Voices Alternatívák című lemezén.

PASO, Péterfy Bori & Love Band, Hiperkarma, Kowalsky meg a Vega, Csókolom, Anna and the Barbies, Belmondo, Magashegyi Underground, Subscribe, Kispál és a Borz, Tankcsapda és Quimby - e 12 zenekar egy-egy népszerű dala (a PASO esetében két szám egybegyúrva) szerepel a Budapest Voices átértelmezésében a CD-n.

"Ezek a feldolgozások szerintem azoknak is érdekesek lehetnek, akik ismerték a dalokat, mert új köntösben hallhatják őket. Akik pedig nem járnak koncertekre és nem találkoztak még ezekkel a számokkal, most megszerethetik, és utána meghallgathatják mellé az eredetit" - fogalmazott Warnusz Zsuzsa, a Budapest Voices művészeti vezetője. 

Mint mondta, a legtöbb esetben a számok szerkezetéhez, tempójához, hangneméhez nem nyúlt, de becsempészett a dalokba saját ötleteket, például a hangszeres részek helyére.

A művészeti vezető felidézte, hogy a kórus tagjai egy nagy kalapba dobták be ötleteiket, és ő döntötte el, mely számok énekegyüttesre áthangszerelt verzióit készítsék el. Hozzátette: alapvető szempont volt a dalok ismertsége, sokat nyomott a latban a mondanivaló, a szöveg, olykor pedig a szám egy-egy zenei megoldása indította be a fantáziáját.

"Az emberi hang olyan jól variálható, hogy szinte bármilyen műfajt alkalmas bemutatni. Előfordult, hogy a hangszerelési ötlet nem jött azonnal, a kreativitás nyilván attól is függ, éppen mennyire termékeny időszakát éli az ember az életének. Arra emlékszem, hogy a Quimby Autó egy szerpentinen, az Anna and the Barbies Gombóc vagy a Subscribe Álomtégla című dalának áthangszerelése nagyon gyorsan ment" - jegyezte meg Warnusz Zsuzsa.

 

 

Tracklist

1. Hello Gagarin / A Tenkes Kapitánya
2. Hajolj bele a hajamba
3. Dob + Basszus
4. Ennyi csak
5. Dunántúli sláger
6. Gombóc
7. Lesz, volt, van
8. Metróhuzat
9. Álomtégla
10. De szeretnék
11. Adjon az ég
12. Autó egy szerpentinen

 

A művészeti vezető a Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdte pályafutását, majd az ELTE ének-zene, karvezetés szakán végzett, jelenleg a Kőbányai Zenei Stúdió tanára. Korábban billentyűs hangszereken játszott és vokálozott az Emil.Rulez!-ben, valamint a Borago zenekarban.

Elmondta: minden érintett örült, hogy feldolgozzák a dalát. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy amikor megkeresték a zenekarokat, már elkészültek a demóváltozatok.

"Mostanában, ahogy egyre többen ismernek minket, már felkéréseket is kapunk zenekaroktól áthangszerelésekre, ami megtisztelő" - tette hozzá.

"A Budapest Voices a Kőbányai Zenei Stúdióban indult, rajtam kívül ott tanít Gulyás Erika kórusvezető és a szoprán Faith Ildi is, egykori vagy jelenlegi diákok közé tartozik Lajtai Kati (szoprán, a Crystal együttes volt énekese), Kiss Flóra és Szőke Szandra (alt), Szakonyi Milán (bariton), illetve az ütőhangszeres Pusztai Csaba. Az ötlet, amelyet Gulyás Erikával kifundáltunk, az volt, hogy olyan különleges, izgalmas vokális dolgot hozzunk létre, amilyen korábban nem volt. Az események 2013 januárban gyorsultak fel, akkor toboroztuk össze a kórust" - fűzte hozzá.

A kórustagok között akad főállású zenész, de a többségnek van civil foglalkozása az éneklés mellett. Barabás Erika (szoprán) szabadúszó színész és musicalénekes, Deák András Előd (tenor) énekelt például a Fool Moonban, Éry Dóri (alt) vokálozott a Blind Myself és a ColorStar lemezein, Labant Árpád Bence (basszus) tagja a Magyar Rádió Énekkarának, Paál Balázs (tenor) klasszikus operák részese volt, Zelencsuk Gréta (szoprán) részt vett a világhírű King's Singers brit a cappella énekegyüttes mesterkurzusán.

"A visszajelzések azt mutatják, hogy jó ötlet volt így kiadni a lemezt, szeretik az emberek" - közölte Warnusz Zsuzsa.

 

A teljes lemez itt hallgatható meg:

aTEMPO.sk / MTI