Bajor Gizi Kossuth-díjas színművész, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a XX. századi magyar színjátszás egyik legtehetségesebb és legmeghatározóbb színésznője volt.
Nagyapja Görgey vezérkari főnöke volt, nagyanyja Weiss von Hortenstein bárónő. Sváb gyökerekkel rendelkező apja, Beyer Marcell kint nevelkedett Németországban - bányamérnök volt, aki eszes és becsületes ember létére jóhiszemű volt - »jó barátai» unszolására otthagyta a jó állását és a budapesti Kálvin téren átvette a régi jó hírű Báthory-kávéházat, amibe hamarosan belebukott és a Beyer-család ínségbe jutott. Édesanyja a szlovén-olasz származású Valenčič Ágnes volt.
1893. május 19-én született Budapesten. A Gizi nevet Szentesy Lajostól, a színiakadémia főtitkárától kapta, eredetileg – és az általa, a polgári életben is így használt – Bayor vezetéknévvel, ami később, Schöpflin Aladár 1930-as Színművészeti lexikonjában Bajorként jelent meg. A színházi életben Bálint Lajos, a Nemzeti Színház dramaturg-titkára honosította meg e nevet.
Gizi az Angolkisasszonyoknál nevelkedett, majd a család anyagi összeomlása után tőlük a színitanodába ment, anélkül, hogy szükségesnek tartotta volna a családját megkérdezni, helyeslik-e döntését.
Eltitkolva mindent otthon, elment a színiakadémiába és ott elszavalta Szép Ernőtől azt a verset (amit a budapesti magyar királyi rendőrség 1928-ban betiltott), melynek címe: Nem játszottam ... ... Hippodromba... hippodromba. Így került 1911-ben a Színművészeti Akadémiára, ahol 1914. március 28-án vizsgázott Szigligeti Nőuralomjában. Többek közt Gál Gyula, Csillag Teréz és Molnár László tanítványa volt. Nagy sikert aratott, a Vígszínház szerződést ajánlott neki azonnal, de Tóth Imre nem engedte - megtartotta a Nemzeti Színháznak és első fellépése a Kicsinyek c. vígjátékban volt. Az intézménynek két évad kivételével (1924-1925: Magyar Színház) haláláig tagja maradt.
1920. augusztus 2-án Budapesten házasságot kötött a nála kilenc évvel idősebb Vajda János Ödön ügyvéddel (Vajda Ignác és Friedmann Rózsa fiával), a frigy 1927-ben válással végződött.
1924 tavaszán két színház is elkezdte csábítani: a Víg és a Magyar. Nem a választás volt nehéz, de - elhagyni a Nemzeti Színházat; a csábítók azonban olyan gázsit ígértek, ami szédített. Csaknem belebetegedett a töprengésbe és a nagy szenvedésbe, de aztán Hevesi Sándor igazgató, látva a helyzetet, maga tanácsolta, hogy menjen csak és bármikor akar visszajönni - mindig várja a színház. 1924. október 10-én Shaw Johannájában lépett fel, mint a Magyar Színház tagja, de már 1925. szeptember 1-én ismét a Nemzetinél találjuk, október 1-én lépett fel először a Kamara Színházban, Miklós Jenő Mókusok című vígjátékában. Egyik támasza volt a két színház műsorának és nagy jelentőségének és értékének bizonysága, hogy 1928 februárjában kinevezték a Nemzeti Színház örökös tagjának.
Egy diákszínházi előadás után, egy feltűnően zavarban lévő, beszédhibás epizódszereplőnek, Latinovits Zoltánnak javasolta, hogy válassza a színészhivatást.
1929. március 12-én Budapesten, az Erzsébetvárosban hozzáment Paupera Ferenc országgyűlési képviselőhöz, a Földhitelbank vezérigazgatójához. A bankár tönkremenetele és vagyonmentő kísérleteinek kudarca után, 1932-ben elváltak. Villájában – amely ma a Bajor Gizi Színészmúzeum épülete – a második világháború alatt zsidókat bújtatott, itt rejtegette első és harmadik férjét, Germán Tibor orvosprofesszort is.
Bár filmekben is szerepelt, sőt rendezett is, igazi sikereit a színpadon érte el. Színpadi rutinja csodálatra méltó.
Ennek kedves bizonysága volt, amikor egyik próbáján partnerével, Ódry Árpáddal előadott nagy drámai jelenetét úgy játszotta végig, hogy elmondva a szenvedélyes szerepet - azt játszotta, mintha Ódryt borotválná, - a művész tar fejére középen elválasztott frizurát is csinált képzeletben. Önmagáról különben ezt mondja egy írásában: „Tulajdonságaim? Rengeteget patienceozok. Igen lassan olvasok, elmélyedve. Sokat heverek a díványon és gondolkozom, töprengek. Kedvenc ételem nincs, öltözködni nem tartom fontosnak. Szeretek az uccán csatangolni. Ha rám szólnak, miért nem csípem ki magam, miért nem vagyok divatos, azt felelem: minek az? Ha bejjebb nem látnak...?"
Sok kitüntetést kapott. A háború előtt a Corvin-koszorút, 1948-ban pedig a legelső Kossuth-díjak egyikét.
1951. február 12-én a megzavarodott Germán Tibor attól félve, hogy feleségét súlyos betegségek (siketség és agydaganat) fenyegetik, megölte, majd magával is végzett. 2011-ben tévéfilm készült e tragikus eseményről Ármány és szerelem Anno 1951 címmel.
Ismerjétek meg jobban a róla készült virtuális kiállításon keresztül:
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Magyar Fotóarchívum, Fortepan
