Az ikonikus szöszi - Marilyn Monroe emlékére

Marilyn Monroe Golden Globe-díjas amerikai színésznő, fotómodell és énekesnő, az 1950-es évek egyik legismertebb szexszimbóluma volt, aki „buta szöszi” filmszerepeivel szerzett hírnevet. Színésznőként körülbelül egy évtizedig volt aktív, ezalatt filmjeiből kétszázmillió dolláros bevétel folyt be. Marilyn Monroe a mai napig a popkultúra egyik legismertebb, ikonikus egyénisége.

„Ötéves lehettem, azt hiszem, amikor elkezdődött, hogy színésznő akarok lenni. Szerettem színészkedni. Nem szerettem a körülöttem lévő világot, mert eléggé nyomasztó volt, de szerettem színielőadást játszani. Olyan mintha te szabnád meg a határaidat… Amikor megtudtam, hogy ezt csinálják a színészek, azt mondtam, én is az akarok lenni… Egyes nevelőszüleim moziba küldtek, hogy ne legyek a házban, és egész nap ott ültem és az estéből is egész sokat. Az első sorban, ahonnan a vászon egészen nagy, egy kicsi gyerek teljesen egyedül, és nagyon élveztem.” – Monroe interjúja a Life magazinnak (1962)

 

Marilyn Monroe

 

Marilyn Monroe Los Angelesben született Norma Jeane Mortenson néven 1926. június 1-én. Gyerekkorát különböző nevelőszülőknél és árvaházban töltötte, míg 16 évesen férjhez nem ment. A második világháború idején gyári munkásnőként készültek róla az első professzionális fotók, és ekkor kezdődött fotómodell pályafutása. Pin-up girlként vált híressé, és így kapta első mellékszerepeit a 20th Century Fox és a Columbia Pictures filmstúdiónál. 1951-től már fontosabb szerepeket is kapott, elsősorban vígjátékokban (Annyi idős vagy, amennyinek érzed magad és Gyanús dolog), de drámákban (Éjszakai összecsapás, Ne is kopogtass!) is. Filmkarrierje kezdetén botrányt kavart, amikor kiderült, hogy 1949-ben aktfotók jelentek meg róla, de az eset csak fokozta a filmjei iránti érdeklődést.

 

 

1953-ra filmjei a legjövedelmezőbb hollywoodi alkotások közé tartoztak, főszerepet kapott a Niagara című film noirban és a Szőkék előnyben, valamint a Hogyan fogjunk milliomost? című vígjátékban; utóbbiak megalapozták „buta szöszi” imázsát. Monroe hamarosan megunta beskatulyázását és sztár mivoltához képest alacsony jövedelmét, ezért 1954-ben összeveszett a Fox filmstúdióval. Hamarosan újabb megállapodást kötöttek, és az év egyik legnagyobb kasszasikerével, a Hétéves vágyakozással tért vissza. A stúdióval való további súrlódások miatt 1954 végén megalapította a Marilyn Monroe Productions (MMP) céget. 1955-ben új szerződést kötöttek, és a Buszmegálló, A herceg és a kóristalány című filmekért a kritikusok elismerését is kivívta. 1959-ben a Van, aki forrón szereti vígjátékban nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjat. Utolsó elkészült filmje az 1961-es Kallódó emberek.

Monroe magánéletében számos problémával küzdött, amelyeknek a sajtó is sok figyelmet szentelt. Gyógyszerfüggő volt, depressziótól és szorongástól szenvedett. Háromszor házasodott, köztük a híres baseballjátékos, Joe DiMaggióval és a neves íróval, Arthur Millerrel. Házasságai néhány év vagy néhány hónap után válással végződtek. Marilyn Monroe 1962. augusztus 4-én, 36 éves korában halt meg szándékos barbiturát-túladagolás következtében. Halálát illetően számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot.

 

 

Marilyn Monroe az amerikai popkultúra ikonikus alakja, olyan, akivel legfeljebb Elvis Presley vagy Mickey egér mérkőzhet. Gail Levin művészettörténész szerint ő volt a 20. század legtöbbet fényképezett személyisége. Az Amerikai Filmintézet listáján Monroe az amerikai filmtörténet hatodik legnagyobb női filmlegendája. A Smithsonian Intézet beválogatta „Minden idők száz legfontosabb amerikaija” közé. Életéről több száz könyvet, valamint filmeket, színdarabokat, dalokat írtak. Olyan művészeket is megihletett, mint Andy Warhol vagy Madonna.

Évtizedeken át megmaradó ismertsége is népszerűsége élete kettősségének is köszönhető. Egyrészről továbbra is szex és női szépség szimbóluma és a klasszikus hollywoodi filmek egyik nagy csillaga, másrészt viszont élete sok szempontból tragikusnak mondható problémás gyerekkora, magánéleti gondjai, drogfüggősége és öngyilkossága miatt.

ATEMPO.sk
Fotó: wikipedia