30 éves lett Peter Srámek énekes

Peter Srámek Fonogram-díjas énekes Vágsellyén született 1993. szeptember 16-án. Tanulmányait a pozsonyi zenei konzervatóriumban végezte, musicalszínész szakon.

A fiatal énekes pályafutása még Szlovákiában kezdődött. 2007-ben szerepelt a Slovenská Televízia Môj najmilší hit című vetélkedőjének döntőjében, ahol éppen lemaradt a dobogóról.

Húszévesen győzött a Gútai Lírán, az amatőr táncdalénekesek nemzetközi versenyén 2013 őszén.

„Akkoriban még egyáltalán nem tudtam magyarul. Úgy voltam vele, miért ne próbálhatnám ki magam, a zene nem ismer határokat. Szlovákként magyar dalt énekeltem, ami nem volt megszokott dolog.” - mondta portálunknak adott interjújában. Méghozzá Zámbó Jimmy Szállj velem című dalát.

A Király sorozat sikere után új dalokat várnak tőlem – Exkluzív Peter Šrámek-interjú

„Annak idején nézőként jártam Budapestre, a Zámbó Jimmy emlékkoncertekre. Az egyik alkalommal a szünetben szerettem volna egy fotót Zámbó Árpival. Anyukám elmondta neki, hogy tudok énekelni Jimmy-dalokat, de nem tudok magyarul. Árpi visszakérdezett,››tud énekelni? Hát akkor menjen a színpadra!‹‹, tette hozzá. Így léptem először közönség elé Magyarországon, a Csepeli Munkásotthon színháztermében.”

 

 

Jimmy művészete nagy hatással volt rá, és ennek köszönhetően tanult meg magyarul is.

A nagyközönség a Rising Star vetélkedőben ismerte meg, ahol bejutott a Top 12-be, és végül a 3. helyezést érte el.

Csepregi Évával énekelték a Holnap hajnalig című dalt, később Bari Lacival dolgozott a Sztárban sztár meg egy kicsi című produkcióban, Keleti Andreával, a Nagy Duettben. Egy akkori reggeli tévéműsorban elárulta, hogy elsírta magát a Magyarország című dal próbái közben.

„Azt éreztem, hogy Magyarországon befogadott a közönség. Addigra néhány évet már dolgoztam Magyarországon, megszerettek a nézők és a szakma.”

 

 

Lassan tíz éve van jelen a magyar popszakmában. Megjelent három albuma, a Peter Srámek karácsonya a Mistral Musicnál 2015-ben, a Madarak szállnak a Trimedio gondozásában 2020-ban, legutóbb A Király című sorozat zenéjét adta ki dupla cédén a Magneoton.

2022-ben láthattuk a Csináljuk a fesztivált! című zenés show-műsor 7. évadában, melyet végül meg is nyert. „Ez volt az első műsor, amit megnyertem. Addig második, harmadik helyekig jutottam. Szóltak, hogy van ez a lehetőség, el kellene énekelni a Lady N című dalt, amit szerettem. Előadóját, Korda Györgyöt is kedvelem. Nem úgy indultam, hogy nyerni fogok, mégis, Isten és a zsűri is úgy akarta, hogy első legyek. A közönség a mai napig követeli a koncertjeimen.”

 

 

A szintén 2022-ben képernyőre került A Király című filmsorozatban Zámbó Jimmy énekhangjaként vállalt szerepet. „Azonnal igent mondtam a felkérésre. Sokat dolgoztunk azon, hogy ne legyen akcentusom, jól szóljanak a dalok, ne tudjanak belekötni a Jimmy-rajongók, hogy egy szlovák ember énekelte fel ezeket a dalokat magyarul.” A lemez meghozta a Fonogram-díjat is és az év folyamán élőzenekaros turnén mutatta be az új dalokat nagy sikerrel.

„Jó úton járok” – fergeteges Peter Srámek koncert A Király dalaival Érsekújvárban (FOTÓK)

Kérdésünkre, hogy hol tart most így 30 évesen, ezt válaszolta:

„Úgy érzem, nagyon jó úton járok. A Király-sorozat sikere után új dalokat várnak tőlem, ami hatalmas energiát ad. Azt csinálom, amit mindig is akartam. Sok célom van, amelyeket szeretnék elérni. Ha ilyen tempóban haladok, nem sokáig kell várnom!”

 

Peter Srámek

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk