95 éve született Vujicsics Tihamér, a Tenkes kapitányának zeneszerzője

Vujicsics Tihamér szerb származású magyar zeneszerző, népzenegyűjtő amellett, hogy a balkáni népek zenéjét gyűjtötte és népszerűsítette Magyarországon, termékeny komponista is volt, 137 filmzenét és operát szerzett, többek között A Tenkes kapitánya és a Bors című televíziós sorozatok zenéjét is ő komponálta.

Pomázon látta meg a napvilágot 1929. február 23-án. Édesapja, Vujicsics Dusán, a budai szerb ortodox egyházmegye vikáriusa volt. Édesanyja Budimlics Nevenka volt. Testvére Vujicsics D. Sztoján író, irodalomtörténész, műfordító, az MTA Irodalomtörténeti Intézet tagja volt.

A Vujicsics család 1937-ben utazott először Jugoszláviába, Tihamér ezután hosszú ideig nem hagyta el Magyarországot. Az elemi iskolát a Pomázi Szerb Elemi Iskolában végezte el, majd Budapestre költözött a család, és Tihamér a Werbőczy Gimnáziumban (ma: Petőfi Sándor Gimnázium) folytatta tanulmányait.

1944-ben a bombázások elől Hercegszántóra, az anyai nagyszülőkhöz menekültek. Itt tanult meg tamburázni, harmonikázni, furulyázni és hegedülni. A zenei érdeklődése is ekkor vált komollyá.

 

Vujicsics Tihamér

 

A második világháború után a Nemzeti Zenedében tanult, majd 1948-ban felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. Itt Veress Sándor és Farkas Ferenc tanítványa volt. Nem sokkal a kommunista hatalomátvétel után a származása miatt el kellett hagynia az iskolát, és 1949-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában tanult. Ekkor kezdett el foglalkozni a zenegyűjtéssel.

A szerb anyanyelvű magyar zeneszerző elsősorban a balkáni népek, így a szerbek népzenéjét gyűjtötte és népszerűsítette Magyarországon (Palóc fantázia, Kalotaszegi concerto, Drágszéli táncok). A téma iránti szeretete és rendkívüli zenei humora egyaránt megmutatkozott számos korabeli rádió- és televíziós műsorban. Mint zeneszerző elsősorban táncjátékokat és filmzenéket írt.

 

 

Gyűjtött macedón, sokác, albán, perzsa, arab népzenét is. 137 filmzene és egy opera is volt szerzeményei között. Népzenekutatói munkásságának halála után megjelent dokumentuma A magyarországi délszlávok zenei hagyományai. Szabó István Koncert (1961) című feltűnést keltő avantgarde rövidfilmjében a Duna-parton ő szólaltatta meg a zongorát.

57 filmzenéről nincs információ, az idők során eltűnt. Banovich Tamás úgy nyilatkozott, hogy hat év alatt nagyjából 30 filmet készítettek Vujicsics Tihamérral.

A Tenkes kapitánya, a Bors, a Princ, a katona című televíziós sorozatok zenéjét is ő komponálta.

 

 

Igen népszerűek, örökzöldek zenés paródiái (ezek egy része 1977-es lemezén is megjelent), főleg az Éjféli operabemutató (Mama, fogjál nekem békát...).

46 éves korában, 1975. augusztus 19-én hunyt el. A csehszlovák légitársaság (ČSA) Il–62-es gépe, az OK 540-es járat Prágából Damaszkuszba tartott, ahol egy máig nem tisztázott repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett.

Halála után felvette a nevét a Kossuth-díjat elnyert Vujicsics együttes, amely délszláv népzenei hagyományok őrzésében vállal kiemelkedő szerepet.

50 éves a legendás Vujicsics együttes – egész évben ünnepelnek

Szentendrén található egy kicsiny tér, rögtön a kékfestő mellett, amely az ő nevét viseli. Nevét viseli a Vujicsics Tihamér Zeneiskola Szentendre Alapfokú Művészetoktatási Intézmény is.

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Kádas Tibor és Szalay Zoltán / Fortepan