Andreas Varady, a gitáros csodagyerek visszatér Rimaszombatba

Andreas Varady

Szülővárosába, Rimaszombatba látogat Andreas Varady, a még mindig csak 19 éves csodagyerek. Quincy Jones, aki egykoron Michael Jackson és Frank Sinatra menedzsere volt, nemes egyszerűséggel azt állítja, hogy a világ egyik legtehetségesebb zenésze. Január 20-án, pénteken az édesapjával, Bandival, öccsével, Adriánnal és Radovan Tariška szaxofonossal lép fel a Városi Művelődési Központban 19.00 órától.

Andreas Varady, vagyis Várady András kilencéves volt, amikor a szüleivel együtt Írországban, Limerick és Cork utcáin próbáltak szerencsét. S ahogy a mesében lenni szokott, megtalálta őket a szerencse egy menedzser személyében, s 13 évesen már a híres londoni Ronnie Scott’s klubban játszott. Hamarosan meghívást kapott a világ leghíresebb dzsesszfesztiváljára, Montreux-be, s megjelent a Guitar Player címlapján is. Montreux-ben hallja és fedezi fel a legendás menedzser, Quincy Jones, s a szárnyai alá veszi. Az elmúlt években a világ számos híres dzsesszfesztiválján megfordult, Szlovákiában jelölték a Kristályszárny díjra is.

A Verve Kiadó gondozásában 2014-ben megjelent a második hanghordozója. Tavaly nyáron, egy Prága melletti stúdióban pedig harmadik lemez anyagát is rögzítették, melyen Benito Gonzalez zongoraművész is közreműködik.

ESEMÉNY

Rimaszombatban az eddigi teljes életműből válogatnak majd. A koncertre, – amellyel a szervezők A magyar kultúra napja előtt is tisztelegnek –, jegyek válthatók a rimaszombati és a tornaljai Tompa Könyvesboltban, a füleki Városi Művelődési Központ bárjában Bozó Róbertnél, s a rimaszombati Turisztikai Információs Központban. A belépő elővételben 10 euróba kerül, míg a koncert helyszínén 12 euróba.

Juhász Dósa János, aTEMPO.sk