Berki Tamás Al Jarreau-ra emlékezik: teljesen egyedi stílusa volt

Al Jarreau, Berki Tamás

Al Jarreau szintetizálta a nagy elődök technikáját, miközben a ritmikát teljesen egyedi módon kezelte - mondta a vasárnap Los Angelesben elhunyt amerikai jazzénekesről Berki Tamás, a műfaj hazai kiválósága, aki húsz éve együtt énekelt vele egy koncerten.

A hétszeres Grammy-díjas előadó 76 évesen halt meg, csak néhány nappal azután, hogy kimerültség miatt kórházba került és lemondta koncertjeit. Mi is emlékeztünk rá.

Berki Tamás felidézte, 1970 táján fedezte fel Al Jarreau-t, akinek 1965-ben jelent meg bemutatkozó lemeze. "Akkor a Zeneakadémia jazz tanszakára jártam, számomra reveláció volt az az album. Semmit nem másolt senkiről, mégis ott voltak benne a nagy elődök, Billie Holiday és Ella Fitzgerald hangvételei, ugyanakkor újító ritmikáját, lüktető, kontrasztos dinamikájú stílusát ezer közül fel lehetett ismerni" - jegyezte meg a magyar jazzénekes.

Berki Tamás Al Jarreau mindkét budapesti koncertjén ott volt, az elsőn, 1998 júliusában a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán megismételhetetlen személyes élmény érte.

"A Tomorrow Today című anyagával turnézott. Családommal jó időben érkeztünk, a színpad előtt az első sor közepén álltunk. A koncert közepe táján a lemez címadó dalánál megénekeltette a közönséget. Én teljes extázisban, behunyt szemmel, falzett hangon egy szólamot énekeltem rá, és mivel a színpad szélén állt, tőlem egy méterre, meghallotta. Leállította a koncertet és azt mondta, addig nem megy tovább, amíg meg nem tudja, ki ez az édes hangú hölgy. Visszaénekelte a női hangot imitáló dallamot, a mellettem álló fiú rám mutatott, mire Jarreau közölte: The Lady is a Man! Leguggolt hozzám, és perceken át oda-odanyújtva a mikrofont felváltva énekelt velem különböző motívumokat" - mesélte a magyar énekes, aki 2007-ben a Sportarénában is ott volt a nézők között, amikor Al Jarreau George Bensonnal közös koncertet adott.

Alwin "Al" Lopez Jarreau Milwaukee-ban született egy vallásos, zenerajongó családban, és már négyéves korától énekelt testvéreivel a templomi kórusban. Nem csak a zenében árult el rendkívüli tehetséget, kitűnt a sportban is, ezért eleinte nem tudta eldönteni, melyik pályán induljon el. A wisconsini Ripon College-ban pszichológiát tanult, egyetemi évei alatt kedvtelésként fellépett a The Indigos nevű csapattal. Ezután beiratkozott az Iowai Egyetem mesterképzésére, tanulmányainak befejezése után rehabilitációs tanácsadóként kezdett dolgozni San Franciscóban.

A zene iránti vonzalma nem hagyta nyugodni, hamarosan a zongorista George Duke triójával lépett fel kisebb klubokban. A hatvanas évek végére már biztosan tudta, hogy a zene lesz az élethivatása. New Yorkba utazott, ahol tévéműsorokban szerepelt, 1965-ben egy lemeze is megjelent. 1975-ben egyik fellépésén meglátta őt a Warner Brothers Records egyik tehetségkutató ügynöke, és azonnal lemezszerződést ajánlott neki. Bemutatkozó albuma, a We Got By kedvező fogadtatásra talált, elnyerte érte a legjobb új külföldi énekesnek járó német Grammy-díjat. Ezután igent mondott a Warner Bros. hosszú távú lemezszerződésére, és megjelent második lemeze, a poposabb Glow. Ebben az időben Európában turnézott, és főként Németországban aratott sikereket.

Az amerikai közönséget és lemezpiacot az 1977-ben megjelent, koncertfelvételeket rögzítő Look At The Rainbow című dupla albumával hódította meg, amelyért megkapta első Grammy-díját a legjobb férfi dzsesszénekes kategóriában. A következő évben ugyanebben a kategóriában újabb arany gramofonnal jutalmazták, ezúttal All Fly Home című albumáért. Az amerikai lemezakadémia a dzsessz, a pop és a rhythm and blues kategóriában is díjazta, a ragos zenei kitüntetésből összesen hetet gyűjtött be. 1981-ben egyszerre kettőt is kapott: a Blue Rondo a la Turk című dalért a dzsessz, Breakin' Away című albumáért a pop kategóriában találták a legjobb férfi énekesnek, 1992-ben a rhythm and blues legjobb férfi énekeseként ünnepelték a Heaven And Earth című korongért, 2006-ban a tradicionális R'n'B kategóriában kapott újabb arany gramofont a God Bless The Child című dalért George Benson és Jill Scott társaságában.

Albumai közül több is listavezető volt, és jó néhány került a csúcs közelébe. A pályafutása során mindvégig termékeny előadónak a válogatásokkal együtt több mint félszáz lemeze jelent meg. A nyolcvanas években került a boltokba a This Time, a Jarreau és a High Crime című albuma, amelyről a poplistákra is jutottak fel dalok, a "legmenőbb" stúdiók versenyeztek lemezeinek kiadási jogáért, így a Warner Brothers mellett a Verve, a Reprise és a GRP is. Ő énekelte a Bruce Willis karrierjét elindító A simlis és a szende című tévésorozat főcímdalát, így nézők tízmilliói ismerkedtek meg hangjával.

Előadói stílusára a gyors, szaggatott improvizáció, a scatelés volt a jellemző, a legkülönbözőbb magasságokban, illetve mélységekben játszott rendkívül eredeti, meleg, erőteljes hangjával.

aTEMPO.sk / MTI