Átadták a 2024-es Artisjus-díjakat - Azahriah, Beton.Hofi és Pogány Induló is a kitüntetettek között

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenhárom zeneszerző, szövegíró munkáját ismerték el. Beton.Hofi, Azahriah és Pogány Induló is díjat vehetett át, Eötvös Péter pedig posztumusz részesült az elismerésben.

Az Artisjus 24. alkalommal díjazta a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókra és az ezekbe fektetett szerzői munka jelentőségére. Az elismerés presztízse többek között abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. Ezúttal is az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottakról, a könnyűzenei alkotók kiválasztását külön szakmai bizottság - nevezetesen Bágyi Balázs, Both Miklós, Czutor Zoltán, Kocsák Tibor, Major Eszter és Sebestyén Áron - készítette elő. 

 

Tabár István

 

Tabár István zeneszerző, dalszövegíró, zenei producert életműdíjjal, Kovács Adrián zeneszerző, karmester, zenei vezetőt az év könnyűzeneszerzője címmel ismerték el. Schwarcz Ádámot, azaz Beton.Hofi rap-előadó, dalszövegírót kapta az év könnyűzenei szövegírója díjat.

„Ez a díj az újabb bizonyítéka annak, hogy milyen messzire vitte a tehetsége és az a tulajdonsága, hogy soha nem fogadja el a lehetetlent. Az elmúlt négy évben közel ötven dalt és húsz klipet adott ki, számos kollaborációban vett részt, és mindeközben végig önazonos maradt. Szofisztikált, érett, szociografikus és egyben önfeltáró szövegeivel mélyen belekarcolta magát a magyar zenei életbe” – fogalmaz méltatásában Major Eszter.

Az év produkciójának a Stúdió 11 60 éves koncertjét választották, a formáció tagjai: Rátonyi Róbert, Barbinek Gábor, Boegán Péter, Csejtei Ákos, Csizmadia Dávid, Gátos Iván, Kalmus Pál, Magyar Ferenc, Nagy Balázs, Takács Donát, Tóth Gyula és Zsoldos Dániel. 

Reggae-től a metálig - itt hallgasd meg Azahriah új albumát (+VIDEÓ)

 

Cseri Hanna

 

Junior Artisjus-díjat kapott Baukó Attila (Azahriah), Cseri Hanna (cserihanna), valamint a 18 éves Szirmai Marcell (Pogány Induló), aki az Artisjus-díj történetének legfiatalabb egyéni díjazottja.

„A sikeres könnyűzene jelenlét, aktivitás, kommunikáció, kreativitás és kitartás gyümölcse is. Megtalálni a megfelelő és látványosan sikeres hangvételt, szöveget, hangszerelést, színpadi- és médiajelenlétet közel sem csak szerencse kérdése, hanem páratlan koncentráció és szórakoztatóipari bravúr” – írja Azahriahról laudációjában Czutor Zoltán.

„A magyar rapzene ígéretes tehetsége, aki modern zenei elemeket ötvöz a hiphop gyökereivel. Dalai társadalmi relevanciát és mély személyes élményeket tükröznek, miközben friss lendületet adnak az old school rap műfajának. Őszinte és provokatív hangnemben tárja fel a társadalom rejtett működését, éleslátóan megmutatva a mindennapokat formáló dinamikákat”Both Miklós így ír laudációjában Pogány Indulóról.

Az év magyarnóta-szerzője Ludvig József lett. 

 

Eötvös Péter

 

Az év komolyzenei műve kategóriában idén három alkotást is díjaztak: Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs Jób könyve, Mohay Miklós Aranyszájú Szent János liturgiája, valamint a március 24-én elhunyt Eötvös Péter Valuska című, Krasznahorkai László regénye nyomán készült műve érdemelte ki az elismerést. 

Méltatásában Mózes-Szitha Tünde így ír róla: „Több mint hat évtizedes pályája során Eötvös Péter 13 operát komponált, de csak az utolsót, a Valuskát magyar nyelven. Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című kisregényéből Eötvös – szövegíró szerzőtársaival, Mezei Marival és Keszthelyi Kingával – azokat a szálakat emelte ki, melyek a kisemberek kiszolgáltatottságát érzékeltetik, megmutatják a tudatlanságból, félelemből és önzésből épített hazugságok romboló következményeit”.

Elhunyt Eötvös Péter Kossuth-nagydíjas zeneszerző

A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Oláh Patrik kapta.

 

Oláh Patrik

 

Az Artisjus irodalmi díjakat előző héten hirdette ki a szerzői egyesület. Az irodalmi nagydíjat Rakovszky Zsuzsa kapta, a többi irodalmi díjazott Győri László, Milbacher Róbert, Bényei Tamás, valamint Darvasi Ferenc és Reményi József Tamás (posztumusz).

ATEMPO.sk