Komáromi Kamarazenekar hangversenye - Zsidó Kultúra Európai Napja 2018 Komáromban

Komáromi Kamarazenekar hangversenye - Zsidó Kultúra Európai Napja 2018 Komáromban

2018. augusztus 26-án, vasárnap Komáromban a Menházban rendezik meg a Zsidó Kultúra Európai Napját. A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Program

11.00 Éld át! - A foglalkozás során gyerekek és felnőttek látogatást tesznek egy erre a célra kialakított zsidó otthonban.

A program játékos, interaktív eszközökkel mutatja be a mai zsidóság életét, azokat a hasonlóságokat és különbségeket, melyek egy az identitását megélő zsidó és nem zsidó család otthona között lehetnek. A programban a résztvevők virtuális meghívást kapnak egy zsidó család „lakásába”, s azt végigjárva, kérdezve, játszva tanulnak meg alapvető dolgokat a hagyományokról, az identitásról. A jelenlévők játszanak, beszélgetnek, kérdéseket tesznek fel, elgondolkodnak és még kalácsot is sütnek, melyet a végén hazavihetnek. – vezeti Kőszegi Juci (Bálint Ház, Budapest)

12.00 Kóser ebéd a rendezvényen résztvevők számára - előzetes regisztrációhoz kötött
13.15 Közelednek a nagyünnepek - Deutsch Péter, a budapesti Bethlen téri zsinagóga rabbijának előadása

14.00 Történetek - irodalmi sáv könyvbemutatókkal
Vendégeink:
Hrbácsek-Noszek Magdaléna, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatója - Andrea Coddington: A zsidó nő című művének magyar fordítója
Milan Richter, szlovák zsidó költő
Szarka Lajos, történész - A Simon Böske naplója (az első Miss Hungary) című könyv szerzője

15.45 A Kehila díjak átadása
16.00 A Komáromi Kamarazenekar hangversenye a második világháború áldozatainak emlékére
Szóló: Becse Szabó Ilona, szoprán
Vezényel: Medveczky Szabolcs

ATEMPO.sk