OTT VOLTUNK: Varázslatos évzáró Takács Nikolasszal (+ INTERJÚ)

A galántai születésű Takács Nikolas volt a JazzON! fesztivál második napjának vendége és mindjárt történelmet is írt. A 2018-as év utolsó jazzfesztiválja negyedik alkalommal nyitotta meg kapuit Balassagyarmaton és mint az a helyszínen kiderült, a rendezvény történetében eddig a kitűnő felvidéki énekes koncertjére voltak a legtöbben kíváncsiak.

Nikolas négytagú zenekarával lépett színpadra és feldolgozásokkal, valamint saját dalokkal kápráztatták el a lelkes közönséget. Kardos Norbert billentyűkön, Vas Gyula dobokon, Takács Donát basszusgitáron és Herold Péter szaxofonon működött közre.

 

Takács Nikolas

 

Hallhattunk Eart, Wind and Fire slágereket, de egy kis ízelítőt is kaptunk a készülő új lemezéből. Zárásként pedig felcsendült Leonard Cohen klasszikusa, a Hallelujah is.

A szervezők a koncert végén bejelentették, hogy 2019 sem marad JazzON! nélkül, aminek mi már most nagyon örülünk :-)

 

Az estét egy beszélgetéssel zártuk, ahol Nikolas az új lemezről és az amerikai tervekről is beszélt.

Milyen volt a JazzON színpadán állni?

Nagyon jó :-) Zenei pályámnak köszönhetően volt lehetőségem nagyszínpadokon, aránékban, de kis klubokban is fellépni, énekelni. Mindegyiknek más a hangulata, más a varázsa, mást tudok adni és mást kapok. A klubkoncerteknek van egy családias hangulata, közel vagyok a közönségemhez, látom az arcokat, a mosolyokat és sokkal jobban érezni a szeretetet.

 

Takács Nikolas

 

Pár napja szülővárosodban is koncertet adtál. Miben más az, mint a többi helyszín?

Mindig pótolhatatlan érzés hazai közönségnek játszani, az emlékeket és múltat nem lehet kitörölni és nem is szeretném. Mindig is táplálkozom a múltból, az emlékekből.

Kisgyermek voltam, amikor először álltam a galántai művház mozitermének színpadán. Most 32 évesen pont annyira izgultam, mint tizenévesen mikrofonnal vagy hegedűvel a kezemben, de nagyon jó volt ott állni. Nyilván olyan emberek vannak egy ilyen koncerten, akik kicsi korom óta ismernek. Megismételhetetlen az az érzés, azt a szeretetet csak ők tudják megadni igazán.

 

Kitűnő zenészekkel állhatsz egy színpadon. Hogy találod meg őket?

A zenekarom alapfelállását az iskolában (Kőbányai Zenei Stúdió) ismertem meg 2005-ben. Ott találkoztam Kardos Norbival, Takács Donáttal, Balogh Lacival (akit most nem tudott itt lenni). Nem csak zeneileg, de emberileg is nagyon közel állunk egymáshoz.
Persze jöttek, jönnek útközben olyan emberek, zenészek, akik csatlakoznak hozzánk, de velük is nagyon jó kapcsolat alakul ki.

 

Takács Nikolas

 

Készül az új lemezed. Mire számíthatunk?

A készülő új lemezen is közreműködik több vendégzenész. László Attilával közös dalunk már megjelent, január elején pedig érkezik a Lakat és kulcs című szerzeményünk, ahol trombitán Fekete István működik közre. Ő szintén egy kitűnő jazz zenész, aki többek közt Cserháti Zsuzsa zenekarának a tagja is volt. A Kőbányai Zenei Stúdió tanáraként ismerhettem meg.
Ők olyan kaliberű zenészek, akik inspirálnak, motiválnak és nagyon jó velük dolgozni.

A lemezről terv szerint minden egyes hónapban jön majd egy új dal, az utolsó pedig már a nagylemezen lesz hallható.

 

Az új év egyik nagy változása, hogy néhány hónapra visszatérsz az USA-ba. Ezúttal mi vár rád ott?

Pár éve, mikor először jártam az USA-ban kiváló zenészekkel találkoztam és kezdtem el dolgozni. Akkor kaptam egy lemezszerződést, de vissza kellett térnem Magyarországra. Most jött el az idő, hogy a felkérésnek eleget tegyek és éljek a lehetőséggel. Dalokat készítünk és lépésről lépésre bemutatkozunk az amerikai piacon.

 

Sok sikert kívánunk és várjuk az új dalokat. Az említett „Lakat és kulcs”-ra már csak néhány órát kell, hisz január 7-én jelenik meg a Youtube-on és a Nikolas közösségi oldalán.

 

01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Göbölös Lajos és Zaťko Ervin