Ajánló


Műfajok és korszakok között kalandozhatunk – jön az Öt Templom Advent fesztivál

Műfajok és korszakok között kalandozhatunk – kezdődik az Öt Templom Advent fesztivál

Győr-Újváros templomai és a vallásaikat gyakorló, keresztény és zsidó közösségeik különböző hagyományok szerint várják decemberben a fény születését. Ezek a szokások teszik egyedivé és meghitté ünnepeiket, és emlékeztetnek minket arra, hogy mindannyian tradícióikat őrző közösségek tagjai vagyunk, szokásokkal, amik összekötnek és megkülönböztetnek minket egymástól.

Fonográf Fesztivál az 50-es szám jegyében

Fonográf Fesztivál az 50-es szám jegyében

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg Komáromban november 22-25. között a Fonográf Fesztivált, aminek támogatói között a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia is fontos szerepet tölt be.

90 éves lenne Sára Sándor - életműve előtt tisztelegnek a tévében

90 éves lenne Sára Sándor - életműve előtt tisztelegnek a tévében

A modern magyar filmművészet kiemelkedő alakja, vizuális nyelvének egyik megújítója, Sára Sándor november 28-án lenne 90 éves. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-nagydíjas rendező, operatőr, fotográfus páratlan munkásságára emlékezve nyolc emblematikus alkotását tűzi műsorára a közmédia novemberben.

A Kormorán akusztikus koncertje a TV-ben

A Kormorán akusztikus koncertje újra a TV-ben (+VIDEÓ)

Az 1976-ban Koltay Gergely által alapított és a máig töretlen népszerűségnek örvendő Kormorán zenekar egy különleges csemegével kápráztatja el rajongóit. A közismert dalaikat akusztikus hangszerelésben hallhatjuk és láthatjuk az M2 Petőfi TV műsorán Vadkerti Imre és Fehér Nóra énekesek előadásában

A felvidéki Ficture a tévében - Kulisszák mögött

A felvidéki Ficture a tévében - Kulisszák mögött

A Kulisszák mögött című műsor vendége ezúttal a felvidéki Ficture, azaz Tokár Gábor zeneszerző, zenei producer, hangdizájner, dobos lesz. Az A38 hajón rögzített adást az M2 Petőfi TV-n október 26-án, csütörtökön láthatjuk 21.15-től.