Jávorszky Béla Szilárd megírta a magyar jazz történetét

A magyar jazz története

Hiánypótló kötettel jelentkezett Jávorszky Béla Szilárd. A zenei szakíró, szerkesztő A magyar jazz története című könyve a kezdetektől, a két világháború közötti időszaktól napjainkig követi nyomon a műfaj hazai történéseit, legfontosabb szereplőit, lemezeit.

"Elsősorban az vezérelt, hogy egy másfél évtizede kiadott dzsesszkönyv kivételével eddig nem született a műfaj magyarországi történéseit bemutató egységes kötet. Ez egy minitrilógia középső darabja: A magyar folk története című munkám tavaly jelent meg, a harmadik könyv a hazai kortárs zenével fog foglalkozni" - mondta a szerző a budapesti sajtóbemutatón.

Az eseményen jelen volt a Kossuth Kiadó által gondozott könyv több szereplője, így Szakcsi Lakatos Béla zongoravirtuóz, Tóth Viktor szaxofonos, Fábián Juli énekes, valamint Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője.

"A modern magyarországi dzsesszélet az 1960-as évek idején indult, 1962-ben nyílt meg az államilag elfogadott Dália Klub. Ennek persze számos előzménye volt, már a harmincas években játszottak dzsesszt budapesti kávéházakban javarészt cigány származású muzsikusok" - mondta Jávorszky Béla Szilárd.

Kifejtette, hogy könyve írása során nagyon fontos hátteret jelentett számára a műfajhoz köthető szájhagyomány, felkeresett sok zenészt, kutatót, és támaszkodott arra a rengeteg portré jellegű interjúra is, amelyet újságíróként készített az elmúlt negyedszázad során. A magyar dzsesszről összefoglaló jellegű munkát korábban Turi Gábor (1983-ban) és Simon Géza Gábor (1999-ben és 2001-ben) jegyzett.

"A magyar dzsessz jelentőségét világviszonylatban két elem adja. Az egyik az úgynevezett etnodzsessz, amelyet elsősorban Szabados György és Dresch Mihály alakított ki. A másik különlegességünk a cigányzenészeknek köszönhető, akik közül nagyon sokan kirándultak a műfajba, tőlük ered a magyar dzsessz sajátjaként meghatározható tűz" - hangsúlyozta a szerző.

A Kossuth-díjas, a nemzet művésze díjjal a közelmúltban elismert, 71 éves Szakcsi Lakatos Béla arról beszélt, hogy nagyon szereti a zenét és a zongorát, mindig gyakorolt. "Szerencsés ember vagyok, azt csinálom, amit szeretek, és ezért pénzt és díjakat is kapok" - fogalmazott a hazai dzsessz történetének egyik legfontosabb alakja.

Ittzés Tamás, a dzsessz oldtimer vonulatát képviselő zongorista, hegedűs azt fejtegette, hogy a magyar zenei életben egyre több a crossover hatás, a műfajok és stílusok keveredése. "Fontos fejlemény volt a dzsesszoktatás egyetemi szintre emelése, ami egyre több klasszikus pallérozottságú zenészt ad a műfajnak".

A nemzetközi dzsesszéletben is keresett és elismert szaxofonos, Tóth Viktor azt mondta, hogy a zene csodálatos dolog, "de önmagában csupán egy jármű egyfajta magasabb megértés felé". Úgy vélte, a hazai dzsessz a magyar népzene mély értékrendszeréből, esztétikai minőségéből merít.

A magyar jazz története című könyvet Csák Erika szerkesztette, a szakmai lektor Gonda János volt. A könnyen emészthető, olvasmányosan megírt kötet kiemelten foglalkozik az elmúlt évtizedek muzsikus nagyságaival, mások mellett Martiny Lajossal, Kovács Gyulával, Pege Aladárral, Vukán Györggyel, Snétberger Ferenccel, Szabó Gáborral, a Benkó Dixieland Banddel, a Syriussal, a Rákfogóval, az Interbrasszal, a Trio Stendhallal, a Trio Midnighttal, a Modern Art Orchestrával, de a fiatalabb dzsesszzenész-generáció kiválóságaira, például Winand Gáborra, Oláh Tzumo Árpádra, Barabás Lőrincre, Harcsa Veronikára is kitér.

A kötet szerkesztettségében és a tördelésben követi Jávorszky Béla Szilárd elmúlt években megjelent zenetörténeti munkáit, A rock története 1-2-őt (2005, 2007) és A magyarock története 1-2-őt (2005, 2006, ezeket Sebők Jánossal közösen írta), a Sziget-könyvet (2012), A magyar folk történetét (2013) és a Muzsikás 40 című könyvet (2013).

aTEMPO.sk / MTI