Dévay Camilla színésznő Budapesten született 1922. december 22-én magyar színésznő.
Zichy Pallavicini Edina őrgrófnő Kereskedelmi Leányiskolájában érettségizett, majd a Színművészeti Főiskolán tanult, ahol 1947-ben kitüntetéssel végzett.
Harmadéves növendék volt, amikor Básti Lajos oldalán, a Csongor és Tünde női főszerepére készült. Az egyik próbát megszakították, kihallgatásra vitték. Néhány napig álltak a próbák, majd Tünde szerepét Szörényi Éva vette át.
Az incidens ellenére folytathatta tanulmányait, a végzés után a Nemzeti Színház azonnal szerződtette. Diplomás bemutatkozása Az ész bajjal jár című darabban volt. A produkció főbb szereplői Balázs Samu, Gózon Gyula, Gábor Miklós, Ilosvay Katalin, Ladomerszky Margit, Peti Sándor, Rajczy Lajos, Sallai Kornélia és Ungváry László voltak.
A bemutató után nem sokkal letartóztatták, koholt vádak alapján három évre börtönbe zárták, majd ugyanennyi időre – ítélet nélkül – Kistarcsára internálták. Egy évtizedig nem engedték színpadra lépni.
A rabtárs, Esterházy grófnő így emlékezik az internáló táborra: „...És volt köztünk egy gyönyörű, szőke színésznő, olyan fiatal, mint az az ágaskodó búzahajtás, s aki csak fölfelé nézett, folyton abba az alig-alig fénybe, és ha nagyon nagy csend volt, ami mindig a legrosszabb, akkor ő inkább beszélt, szépen, arany ízűen, meséket, verseket, sokan túl sem éltük volna, ha nem hunyhattuk volna le a szemünket a drótos villanykörte alatt, hogy azokon a szép szavakon ájuljunk el, ha nem halljuk naponta a Toldit, a farkassal hadakozó, hű fiút, a cseh vitézzel megvívó bajnokot, a Szülőföldemet, a Családi kört, a Rab gólyát, meg a Fóti dalt...”
Majdnem valaki - Udvaros Dorottya színésznő születésnapjára
A kistarcsai internáló táborból kikerülve, 1953-ban ismerkedett meg a fiatal, pályakezdő, a Magyar Néphadsereg Színház ösztöndíjas rendezőjével, Udvaros Bélával. Lányuk, Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színésznő születése után házasodtak össze. Retorzióként férjét is elbocsátották, csak gyárak – köztük a Magyar Optikai Művek – színjátszócsoportjait vezethette. A nehéz helyzetben élő családot barátok, neves művészek (Bessenyei Ferenc, Váradi Hédi, Pécsi Sándor) segítették.
A részleges rehabilitáció után (1957-ben) Kecskemétre szerződhettek. Férjével tizennégy darabban lehettek alkotótársak.
1957. január 31-én, Békéscsabán az ország egyik legfiatalabb, Falus György által igazgatott színházában léphetett újra színpadra. A Mária főhadnagy címszerepét „kettőzte” Simon Erikával. Partnere volt – többek között – Stefanik Irén és Szoboszlai Sándor.
Az 1957/58-as szezonban – férjével együtt – szerződést kapott a Kecskeméti Katona József Színházban.
1957. szeptember 21-én egy zenés darabban (Nászutazás) láthatta először a kecskeméti közönség. A férfi főszerepet Fekete Tibor alakította, akivel – később a legtöbbször – huszonnyolc alkalommal voltak játszótársak.
Radványi László igazgató, később Radó Vilmos a legendás színházcsináló, az Udvaros házaspáron kívül több indexre tett művésznek adott szerződést. Itt rendezhetett újra Németh Antal az Európa-szerte elismert színházi szakember, a Nemzeti Színház egykori igazgatója.
Alig egy hónapot kellett várnia az első, alkatának, karakterének legmegfelelőbb drámai szerepre. A Németh Antal által rendezett Othello főszerepeit a szintén vidékre száműzött Bicskey Károly–Fogarassy Mária házaspár játszotta. Dévay Camilla Bianca szerepében tűnt fel.
Rövid idő alatt a város illetve a megye legismertebb, legnépszerűbb, körülrajongott művésze lett. A tizenhat évad alatt több mint ötven bemutatója volt. Eljátszhatta a drámairodalom számos nagy női szerepét, néhány kivétellel ezek mindegyike erőt és tehetséget próbára tévő feladat volt. A kecskeméti színházi sikerei, mintha kárpótolni akarták volna a szilenciumban töltött évtizedért. Évi három-négy, 1963-ban hét premierje volt.
Sikerei azonban a megyehatáron belül maradtak. Alakításait nem méltatta országos sajtóorgánum, kitüntetésben nem részesült, a megyét csak egy debreceni és egy szegedi vendégjáték alkalmával hagyta el.
A soha nem indokolt tiltás megnehezítette filmes és tévés pályafutását is. A vidéki színházak előadásait sűrűn látogató filmrendezők, több alkalommal hívták egy-egy szerepre. Szerződtetése általában komoly tortúrával járt, több esetben miniszteriális szinten akadályoztatták meg szereplését.
1973-ban, tizenhat év után – férjével együtt – elbúcsúztak Kecskeméttől. A békéscsabai színházhoz szerződtek, ahol három év alatt – megromlott egészségi állapota miatt – már csak öt bemutatót abszolvált. 1976-tól visszavonult a színpadtól. 1978 decemberében egy Jean Cocteau-darabban még visszatért a szeretett város, Kecskemét közönségéhez.
Tizenegy évvel később, barátai és a pályatársrendező, Berényi Gábor unszolására, biztatására elvállalta a Janika című darab egyik szerepét. Negyvenkét év után először léphetett fővárosi színpadra. A címszerepet lánya, Udvaros Dorottya; az édesanyát ő alakította. Ez volt az egyetlen, aktív színpadi találkozásuk. A jutalomjáték huszonnyolc előadáson át tartott, utána örökre el kellett búcsúznia a színpadtól. 1998. november 10-én hunyt el.
Dévay Camilla pályafutása alig két évtizedig tartott. A tragikus események nem csak az indulás első évtizedétől fosztották meg. A börtön, az ítélet nélküli internálás, a teljes, majd a részleges kirekesztettség traumái egészségét tönkretéve, további évtizedeket raboltak el ígéretes pályafutásától.
Udvaros Dorottya két szerepben is átélhette édesanyja sorsát. Először Bacsó Péter, Te rongyos élet című filmjében alakíthatta egy internált színésznő szerepét. Két évtizeddel később Bartis Attila, Anyám, Kleopátra! című darabjában, egy, a világtól elvonuló, depresszióban szenvedő, mellőzött művész tragédiája; dokumentum és nem fikció erejével idézte Dévay Camilla életének utolsó másfél évtizedét. A szerző nem ismerte a művésznő históriáját, kálváriáját…
ATEMPO.sk
Fotó: pestisracok.hu, Wikipedia
