FELHÍVÁS! Ifjú Tehetségek Fesztiválja 2017-ben is

Ifjú Tehetségek Fesztiválja (ITEFESZT)

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Nagykürtösi járás magyar ajkú fiataljai részére az Ifjú Tehetségek Fesztiválja (ITEFESZT) tehetségkutató verseny. A rendezvénynek ezúttal is Csáb ad otthont 2017. november 19-én.

A versenyre művészeti iskolák növendékeit, illetve alap-és középiskolás diákok jelentkezését várják produkciókkal az alábbi témakörökben:

- ének (magyarul előadott versenyszámok)
- zene, hangszerszólista (előny magyar szerzőtől választott versenyszám)
- tánc, magyar néptánc (szóló vagy páros)
- vers-, próza- vagy mesemondás
- paródia
- bűvész, zsonglőr
- bármi, amiben tehetséges vagy :-)

Feltételek:

- egy-egy versenyző több kategóriában is indulhat
- a produkció max. 5 perces lehet
- jelentkezéskor kérik feltüntetni a nevet, életkort, lakcímet, elérhetőséget (telefon, e-mail) és a produkció leírását

A versenyzők teljesítményét ezúttal is szakmai zsűri bírálja el. A legjobbak az értékes díjak mellett lehetőséget kapnak járásunk fesztiváljain is bemutatkozni.

Nevezési határidő 2017. november 12.

Jelentkezni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, facebook.com/csemadokNTV közösségi oldalon vagy a 0907 856 296-os telefonszámon lehet.

FACEBOOK ESEMÉNY

ATEMPO.sk