A DAL 2017: Peter Kovary & The Royal Rebels - It's A Riot

Peter Kovary & The Royal Rebels

Itt egy újabb dal, a Peter Kovary & The Royal Rebels It's A Riot című szerzeménye, mely szintén részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2017. január 14-én, 19.30-kor a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2017 versenyben.

 

Kőváry Pétert a nagyközönség szélesebb körben a NEO gitáros/énekeseként illetve dj/producerként ismerhette meg a 2000-es években, illetve emellett a STONED nevű Rolling Stones tribute banda “Mick Jagger-i posztját” töltötte be évekig. A zenekari munkák mellett Péter dj/producerként is elismerést vívott ki magának itthon és külföldön egyaránt, dalait rendszeresen játsszák a rádiók is. Tavaly – 12 év után – Peti kiszállt a NEO-ból, és új zenekart alapított, Peter Kovary & The Royal Rebels néven, mellyel visszatért gyökereihez a classic rockhoz. A 90-es években öccsével ( Zoli – The Trousers) együtt játszott a Rag Doll nevű rock bandában.

A zenekar első EP-je 2016 májusában látott napvilágot, melyen 4 dal található, a “Forever And A Day” c. dalhoz pedig leforgatták a formáció első videoklipjét is. Az együttes jelenleg bemutatkozó albumán dolgozik. Az album nyitódalához (It’s A Riot) elkészült a zenekar második klipje is. Az album 2017. februárjában jelenik meg, a zenekar ezután lemezbemutató turnéra indul.

A Peter Kovary & The Royal Rebels zenéjében ötvöződik a 60-as 70-es évek klasszikus rock, blues-rock zenéje (Stones, Beatles, Zeppelin) a 90-es évek, 2000-es évek retro rock vonulata (The Black Crowes, Lenny Kravitz, Jet, Wolfmother), egy kis southern rock ízzel megfűszerezve (The Allman Brothers) mindez mai köntösbe öltöztetve, úgy ahogy a stílusában hasonló vintage/retro rockerek teszik (Rival Sons, Blackberry Smoke).

Az együttes tagjai a budapesti zenei élet ismert muzsikusai.

Kőváry Péter (ex- NEO, ex- Stoned) – ének/gitár
Neményi Csaba (ex – Supersonic, The Starmans – David Bowie Tribute, Hoodoo Offenders) – gitár
Tóth Zsombor (RedHeart) – basszusgitár
Kovács Csaba (We Are Rockstars, ex – The Trousers) – dob
Nagy Zsolt (Korál Forever, ex- Ferenczi György és a Rackajam, ex- ZBB) – billentyű

 

Az It's A Riot zeneszerzője és szövegírója Kőváry Péter.

 

 

aTEMPO.sk / A DAL