A DAL 2018: Fourtissimo feat. Markanera - Kisnyuszi a kalapban (Szól a szving)

Fourtissimo feat. Markanera

Jöjjön a Fourtissimo feat. Markanera Kisnyuszi a kalapban (Szól a szving)  című dala, mely szintén részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2018. január 20-én, 19.30-kor a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2018 versenyben.

A Fourtissimo 1993-ban alakult, azóta a magyar zenei élet meghatározó szereplője, egyes zenei stílusok úttörője. Egyedülálló módon először építettek show-elemeket komolyzenei műsorukba és Magyarországon elsőként képviselték a crossover műfaját.

A Fourtissimo-t a négy Kuna testvér, Valéria, Márton, Gyula és Bence alapította negyed százada, amikor a zenekar legidősebb tagja csupán 11 éves volt. Főleg rézfúvós hangszereken játszanak, de a trombita, kürt és a harsona mellé idővel az ének is társult.

SZAVAZZ A DAL 2018 KEDVENCÉRE!

Kezdetben csak a világzene és a népzene iránt érdeklődtek, később fordultak a jazz felé. De ezt sem a megszokott módon tették: a műfajt reformálva jazz-rockot és fúziós jazzt játszottak. A ’90-es években számos elismerést nyertek el. 1993-ban a Nemzetközi Barcsi Rézfúvós Kamarazenei Találkozó Nívódíját, 1995-ben a Passau Nemzetközi Rézfúvós Kamarazenei Verseny különdíját, 1996-ban, 1998-ban és 1999-ben a Pozsony Interforum Talentov Nemzetközi Kamarazenei verseny első helyezettjei lettek.

2005-ben Fonogram díjra jelölték a zenekart, ugyanebben az évben Príma-díjat kaptak, 2013-ban a Smoothjazz Dalverseny Közönségdíját nyerték el, 2014-ben a VII. Jazzy Dalverseny Közönségdíját is hazavihették a zenekar tagjai. Az elmúlt öt évben 480 koncertet adtak itthon és Európa- szerte.

2017 őszén új lemezzel jelentkeztek, amely főleg a XX. század zenei elemeit ötvözi a modern tánczenével.

A Dal 2018-ban versengő daluk, a „Kisnyuszi a kalapban” egy igazi pörgős jazz, szórakoztató szöveggel fűszerezve.

 

 

ATEMPO.sk / A DAL