PREMIER: Indulnod kell – előzetes a hamarosan érkező Mészáros Tamás koncertfilmből

VIDEÓ: Ilyen volt az idei Nemeshodosi Nagy Lakoma - Aftervideo

Mészáros Tamás énekes, színész a nyarat egy újdonsággal zárja. Először portálunkon pillanthatunk bele a készülő koncertfilmjébe, mely az Indulnod kell címet kapta.

„Úgy döntöttünk, hogy a lemezeim megjelenése óta eltelt már annyi idő, hogy a közönség, hallgatóság által ismert dalaimból szülessenek professzionális felvételek is. Ezek azok a szerzeményeink, amelyeket már játsszák a rádiók, láthatóak a televízióban is. Akartunk egy összefoglaló kisfilmet, amelyen ráadásul azokkal a barátaimmal, zenésztársaimmal szerepelek, akik a legközelebb állnak hozzám.” - tudtuk meg Tamástól.

 

Mészáros Tamás

 

Így láthatóak a felvételeken a keszegfalvi énekes Magyarock Dalszínház-as színészkollégái is. A zenekar jelenlegi felállásában is négyen a színtársulat tagjai. A felvételek tavasszal készültek Dél-Komáromban, a Jókai ligetben.

A zenén kívül exkluzív tartalma is lesz a koncertfilmnek. „A komáromi Monostori Erődben forgattunk egy riportfilmet Fenyvesi Zoltánnal, aki a Forrás Rádió műsorvezetője, vele ébredhetnek a hallgatok a reggeli műsorban. Mivel nagyon jó barátságot ápolunk, ezért őt kértem fel, hogy beszélgessünk, elmélkedjünk arról, hogyan is vezetett az utam idáig, ahol éppen járok. A dalok között tehát beszélgetünk a szakmai életutamról.”

 

 

A koncertfilm kapcsán ősszel előadói esteket is szervez Tamás, amelyek helyszínét, időpontját a hamarosan sorra kerülő sajtótájékoztatón fogja elárulni.

„Természetesen nem ülünk karba tett kézzel és a koncertfilm megjelenésekor már a legújabb dalomon fogunk dolgozni, amely majd követi a Zoomolj rám, az Indulnod kell, a Címlapsztori és a Minden most indult el című szerzeményeket.” - tette hozzá Tamás.

 

A végére pedig itt egy kis előzetes a koncertfilmből, a Zoomolj rám:

 

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk