A Dal 2016: Mohamed Fatima – Ott leszek

Mohamed Fatima

Bemutatjuk Mohamed Fatima Ott leszek című számát, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2016. január 23-án a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2016 versenyben. 

Az egyiptomi származású énekesnő a kilencvenes évek vége óta ismert a hazai könnyűzenei szcénában. Karrierjének első fontos állomása az 1997-es FILA RAP JAM volt, amit akkori formációjával, a Fekete Vonattal nyert meg. A roma hip-hop együttesnek számos slágere és összesen négy lemeze jelent 2004-ig, amikorra már egyedül csak Fatima maradt a formációban az alapító tagok közül. Az együttes felbomlása után Fatima Londonba költözött és civil pályán helyezkedett el. 2012-ben tért vissza Magyarországra, hogy szólóelőadóként újból a hazai pályán érvényesüljön. A Voice című műsorban majd a 2013-as A Dalban is szerepelt, és még 2013 decemberében megjelent első szólóalbuma, melyen olyan zenészek működnek közre, mint Maszkura, Bebe, az Irie Maffia, Gitano, stb. Fatima 17 év után egy dal erejéig újra összeállt az egykori Fekete vonatos zenésztársával, L.L. Juniorral is.

Ott leszek című versenydalát A Dal szerzői között gyakran felbukkanó Burai Krisztiánnal közösen írták, a szöveget Kotsy Krisztina jegyzi.

 

 

aTEMPO.sk / MTVA