Elhunyt Hecht Anna karnagy, pedagógus

Elhunyt Hecht Anna karnagy, pedagógus

67 éves korában, szerdára virradóra elhunyt Hecht Anna karnagy, pedagógus, a felvidéki magyarság egyik kiemelkedő, az utolsó pillanatig is aktív tagja.

Anna 1949. július 24-én született Tejfalun. Dunaszerdahelyen érettségizett 1967-ben. Ekkor lett tagja a Csemadoknak. Egyetemi tanulmányainak idején Pozsonyban a József Attila Klubnak és az Operabarátok Társulásának volt aktív tagja. 1972-ben a Pozsonyi Comenius Egyetemen megszerzett tanári diplomával matematika-fizika szakos tanárként kerül a Somorjai Magyar Tannyelvű Gimnáziumba, ahol leánykart alapít. Elvégezte a Kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet karvezetőképzői, és Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanfolyamát.

Híd Vegyeskar

1973-tól volt tagja a Pokstaller László által 1972-ben alapított somorjai Híd Vegyeskarnak. A kórusnak 2000-ig énekese és szólamvezetője, majd az alapító karnagy halála után 2000-től karvezetője és karnagya.

1989-től lett tagja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának, amelynek 1992 januárjától szólamvezetője és vezetőségi tagja. 2006-tól 2015-ig volt a kórus elnöke és ügyvezetője, mely időszak alatt sok-sok sikert ért el csapat.

 Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

A kilencvenes évektől aktív szerepet vállalt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségében. 1993-ban választották meg az Országos Elnökség tagjai közé, 1996-tól országos alelnök, közben 1996-tól 1999-ig a Dunaszerdahelyi Területi Választmány elnöke.

1995-ben a felvidéki anyanyelvi oktatás fennmaradásáért folytatott áldozatos munkája elismeréseképp a Rákóczi Szövetség Választmánya Rákóczi Emlékérmet adományozott számára.

Az SzMPSz Országos Elnöksége a magyar iskolák érdekében kifejtett tevékenységéért Hecht Annát 2005-ben a Felvidéki Pedagógus Díjban részesítette.

A kilencvenes években tankönyvszerkesztéssel és tankönyvfordítással is foglalkozott. A Szlovák Tankönyvkiadó, a Mediatrade és az Orbis Pictus Istropolitána könyvkiadóknál alsó- és felső tagozatos matematika tankönyveket fordított, fordításokat bírált. A Terra Könyvkiadónál társszerzője volt a középiskolai matematika felvételi feladatgyűjteménynek.

Hecht Anna

1999–től négy éven át volt tagja a Szlovák Köztársaság Kormánya által működtetett Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Tanácsának. Somorja Város Képviselőtestületének tagjaként az 1990-1994-es választási időszakban az oktatási és kulturális bizottság elnökének feladatkörét látta el, az 1998-2002-ig terjedő választási időszakban pedig az oktatásügyi és vallásügyi bizottságban, valamint a sport- és kulturális bizottságban tevékenykedett. Nyugdíjasként 2006-tól 2015-ig a városi hivatal oktatásügyi főosztályán dolgozott.

A 2001-ben megalapított Somorja és Vidéke Kulturális Társulásban az anyanyelven való művelődés fontosságát, az anyanyelv ápolását hangsúlyozó programok vezetője volt.

A felvidéki magyarság önazonosságának megőrzése és kulturális kincseinek továbbörökítése érdekében végzett közösségi munkája, illetve aktív közéleti tevékenysége elismeréseként 2016-ban Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

 

INTERJÚNK HECHT ANNÁVAL

 

Díjak, kitüntetések:

Rákóczi Emlékérm (1995)
Felvidéki Magyar Pedagógus Díj (2005)
Csemadok Közművelődési Díj (2014)
Gubcsi Lajos Ex Libris Díja (2014)
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Díja (2015)
Magyar Arany Érdemkereszt (2016)

 

Nyugodjon békében. Emléke örökké élni fog.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk