Felhívás! Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiválja

Kobold zenekar az Énekelt Versek Zentai Fesztiválján

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Kosztolányi Dezső születése százharmincadik évfordulójának a jegyében, a Zentai Önkormányzat közreműködésével 2015. május 14-e és 17-e között megrendezi az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiválját, amelynek idei díszvendége Kontra Ferenc Márai Sándor- és József Attila-díjas író, költő.

A szervezők ezúttal is várják a felvidéki jelentkezőket és bemutatkozási lehetőséget kínálnak mindazoknak a szólistáknak és együtteseknek, akik, illetve amelyek énekelt verseket adnak elő saját megzenésítésükben. A versenyen való részvétel feltétele, hogy a benevezők műsorán három megzenésített vers szerepeljen; ezek közül az egyik Kontra Ferenc Vászon takarja című költeménye legyen.

A legjobbak meghívást kapnak a versenyre, amelyet 2015. május 15-én 18 órától a zentai Művelődési Házban a műfaj legjelesebb képviselőiből álló zsűri előtt rendeznek meg. 2013-ban a farnadi Saróka Liliánát is díjazták a versenyen.

 

A verseny fődíjai:

1. díj: 12 000 dinár

2. díj: 10 000 dinár

3. díj: 8000 dinár

 

A zsűri tagjai:

Kontra Ferenc Márai Sándor- és József Attila-díjas író, költő, a fesztivál díszvendége (Újvidék)

Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja, a zsűri elnöke (Budapest)

Skorutyák Veronika zenei szerkesztő (Újvidék)

Szögi Csaba író, költő (Zenta)

Verebes Ernő zeneszerző-költő (Zenta)


Jelentkezni 2015. április 24-éig online lehet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján, ahol a felhívás, a versszöveg és a jelentkezési űrlap is megtalálható. A három versenydal is itt tölthető fel mp3-as formátumban.

Bővebb információ a Zentai Művelődési Házban (+381-24/812-603 – V. Boros Gabriella), a Zentai Városi Könyvtárban (+381-63/569-247 – Baráth Hajnal Anna) és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben (+381-24/816-790 – Nádi Karolina) kapható.

 

A megzenésítendő vers:

Kontra Ferenc: Vászon takarja

meg akartuk óvni minden bajtól
hatalmas, barna vászonnal leterítettük
úgy hagytuk alatta utcáinkat, szobáinkat
amilyennek álmodtuk, ahogy éltünk

messziről figyeljük a felületét
hogyan változnak az ismerős hajlatok
észlelünk-e mozgást a hegy lábánál
vagy a füstóriás mindent eltapos

ha színét sem látjuk többé a környéken
óvatosan emeljük meg a vászon szélét
kíváncsian lessük, ki lett szőleink gazdája

lehet, hogy tévedünk, vásznunk sincsen
csak szárnyunk feszül egy kihalt
szárnyasokról szóló gyűjteményben

azon a napon frissen mosott ruhák
lógnak az udvaron, törülközők és lepedők
egy régi sláger szól a kitárt ablakon
és hófehérek lesznek az égen a felhők

azon a napon sokan leszünk az utcán
mint egy tükörben, visszatükröződik a délelőtt
amikor köszönés nélkül mentünk, bízva csak
hogy most mi leszünk az érkezők

akkor letett kötényét most újra felveszi
anyánk a kapuban mintha időtlen idők óta
várna, csak várna, csak várna

mintha tudná, mennyire éhesek leszünk
túrós tésztát főz paradicsomlevessel
azon a napon, amikor hazamegyünk

lőj rám, ha ettől az igazad kiderül
megvédem magamtól magamat
ingem vásznán a vérem átüt
mert nincs szó a szavak ellen

lőj rám, lehet a nyelvünk ugyanaz
ha ez harctér, nincs törvény
tiéd az ország, a fegyver, a hatalom
nem fáj, lehull rólam a kötés

lőj rám, mert voltam
eleget voltam
janicsár

lőj rám, mert holnap
nem is lesz holnap
a világ

 

 

A fesztiválról

Az Énekelt Versek Zentai Fesztiválja a vajdasági magyarság egyik legnépszerűbb, főleg fiatalok részvételére számító nagyrendezvénye, amely a zentai Zyntharew együttes és a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ kezdeményezésére jött létre 1995-ben a budapesti Kaláka együttes nagyfokú szakmai támogatásával.

Jellegét tekintve művészeti és szórakoztató, hiszen amellett hogy művészi értékeket hordoz, célja a közönség szórakoztatása, mégpedig a lírai élmények elmélyítésével. Funkcionális szempont szerint többfunkciós (egyrészt irodalmi, másrészt zenei, de néhány évben fontos szerepet kapott benne a képzőművészet is versillusztrációk közvetítésével). Nemzetközi-nemzeti rendezvény, amelynek versenyprogramjára a vajdaságiakon kívül az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, muravidéki, drávaszögi és magyarországi csoportok, illetve szólisták benevezését is várják. A három-négynapos rendezvény zentai (verseny- és gyermekprogram, gálaműsor, zenés áhítat) és vajdasági helyszíneinek programjait (a külföldi fellépők tájolása évente négy-öt helyszínen) átlagban másfél ezer néző tekinti meg.

Mivel a fiatalokat, szórakozásukat a zene nagymértékben jellemzi és neveli, a fesztivál elsődleges célja lírai és zenei anyanyelvük erősítése és fejlesztése, valamint az a szándék, hogy minél több fiatal figyelmét felkeltse az igényes és értékes vajdasági magyar kortárs költészet és dallamanyag iránt. A versenyprogramban való részvétel feltétele ugyanis, hogy a versenyzők műsorán legalább három megzenésített vers szerepeljen. Ezek közül az egyik mindig a szervezők által megadott költő verse.

Így az elmúlt évek során a fellépők a vajdasági és az egyetemes magyar irodalom legkiválóbb kortárs, illetve klasszikus költőinek verseit zenésíthették már meg.

aTEMPO.sk