Ecsedi Erzsébet színművész kapja a Színházi Kritikusok Céhének idei életműdíját

A Színházi Kritikusok Céhe életműdíját Ecsedi Erzsébet színművész kapja 2023-ban.

A kritikusok céhe évente egyszer titkos szavazással életműért járó díjat adományoz olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, lezárt pályával vagy pályaszakasszal rendelkező 65 év feletti művésznek (színész, rendező, tervező, dramaturg stb.), aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért.

Az idei díjazott, Ecsedi Erzsébet (1954) amatőr csoportokban kezdett színjátszással foglalkozni. A 25. Színház stúdiójában végzett. 1975-től játszott a Várszínházban, a Népszínházban, a Stúdió K-ban. 1983 és 1986 között a Kecskeméti Katona József Színház, 1986-tól 1991-ig a szolnoki Szigligeti Színház tagja. 1991 és 1995 között, majd 1999-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja, 2022 óta a társulat örökös tagja.

Vendégként játszott a Kőszegi Várszínház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásaiban. Rendszeresen dolgozik a Soltis Lajos Színházban, illetve a Griff Bábszínházban. Tanít és rendez is.

Ecsedi Erzsébet kétszeres Máriáss József- és háromszoros közönségdíjas. Megkapta a színház nívódíját, a Színházbarát kör díját és a Forgács-gyűrűt. 2013-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón a színészzsűri a legjobb színésznő díjával ismerte el, és ugyanebben az évben vehette át az Aase-díjat.

 

 

A díjátadóra - a Színikritikusok díja további kategóriáival együtt - 2023. szeptember 17-én a Katona József Színházban kerül sor.

A Színházi Kritikusok Céhe eddigi életműdíjasai: Törőcsik Mari (2011), Senkálszky Endre (2012), Zsámbéki Gábor (2013), Fodor Tamás (2014), Molnár Piroska (2015), Székely Gábor (2016), Radnóti Zsuzsa (2017), Lázár Kati (2018), Pogány Judit (2019), Csíky András (2020), Szakács Györgyi (2021), Cserhalmi György (2022).

ATEMPO.sk
Fotó: jegy.hu