Zayn amerikai rekordja

Zayn Malik

Tavaly márciusban, amikor Zayn Malik kivált a One Direction angol–ír fiúcsapatból, senki sem gondolta, hogy 2016 első negyedének vezető férfielőadója lesz. Az énekes sikert sikerre halmoz. Az USA-ban most egy rekordot állított fel.

Zayn első szólólemeze pontosan egy évvel a kiválása után, március 25-én jelent meg. A Mind of Mine című korong a múlt héten a brit albumeladási lista csúcsán debütált, 22 250 példánnyal, s a héten az amerikai rangsorban is az első helyen kezdett, 157 ezer példánnyal. Ő az első angol szólóénekes, aki az USA-ban az első nagylemezével az élen rajtol. 1988 januárjában George Michael is elfoglalta a lista csúcsát az első, Faith című albumával, de csak a rangsorban tartózkodás kilencedik hetében – az első héten a 41. pozícióba iratkozott fel vele.

 

 

Zayn első szólóslágere, a Pillowtalk is rajt-cél győzelmet aratott a brit és az amerikai dallistán. Az USA-ban ez a Billboard magazin Hot 100 rangsora 1958 augusztusa óta tartó történetének 25. olyan zeneszáma, amely az első helyen startolt. Másodikként a Like I Would című szerzeményt másolták ki Zayn korongjáról, de ezt már csak mérsékelt siker övezi.

Puha József, aTEMPO.sk