OTT VOLTUNK: 5 éves lett az Opera Trio

December 3-án este szülinapi, egyben jubileumi gálakoncertre invitálta a nagyérdeműt a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központba a szintén dunaszerdahelyi Opera Trio.

Igen, már öt éve, hogy Kevicky Tünde, Kollár Katalin és Kovács Nagy Andrea egyik közös kávézása folytán, úgy 2012 vége felé, megszületett az Oper Trió életre hívásának gondolata. A nemes gondolatot azonnal tett követte, és 2013 januárjában, rengeteg munka és önfeláldozás árán már meg is tartották első, azóta már tradícióvá vált újévi koncertjüket a dunaszerdahelyi Vermes Villában.

Egyébként mostani koncertjük egyik kedves momentuma volt, mikor a műsorvezető hölgy a művésznők nevében azok hozzátartozóinak, családtagjainak is megköszönte támogató hozzáállásukat, hogy szeretettel, lelkesen és megértéssel mellettük állnak, amivel lehetővé teszik számukra a nyugodt felkészülést a koncertekre.

 

Kevicky Tünde

 

Az előadás első felének első részében főleg Mozart, Puccini és Verdi áriák hangzottak el a Komáromi Kamarazenekar kíséretével, míg a második részében kicsit populárisabb hangra váltottak a művésznők, világslágereket adtak elő. Az előadás második felét részben operettrészleteknek szentelték, majd ismét az opera vette át a főszerepet, főképp Bizet Carmenjének legemlékezetesebb epizódjaiból.

A vendégművész Klein Ottokar tenorista legnagyobb sikerét Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának Hazám, hazám című áriájával aratta a dunaszerdahelyi közönségnél.

 

Kollár Katalin

 

Szinte mindegy volt, hogy milyen stílusú, zsánerű muzsika hangzott el, az előadók ugyanazzal a részletekbe menő precizitással, amellett felfokozott érzelmi töltéssel adták elő, a közönség pedig ugyanazzal az önfeledt áhítattal hallgatta őket.

A csoda megtestesítésében nagy szerep jutott a Komáromi Kamarazenekarnak Medveczky Szabolcs vezényletével, valamint Érsek Rezsőnek, aki a modernebb hangzású zeneszámok hangszerelését és a zenei alap elkészítését vállalta magára, mindezt különös finomsággal és érzékenységgel megalkotva. A lenyűgöző, ízléses és tökéletesen alkalomhoz illő ruhaköltemények pedig másik érzékszervünket, a szemünket gyönyörködtették és ejtették ámulatba.

 

Kovács Nagy Andrea

 

Mitől vált ez a koncert egyszerre meghatóvá, ünnepélyessé, felemelően művészivé, ugyanakkor melengetően családiassá is?

A művésznők a pódiumról a tehetségükön, felkészültségükön, tudásuk legjaván kívül még valami mást is átadtak közönségüknek: kitárt karral saját szívüket nyújtották felénk.

 

opera-trio-5-2018-01
opera-trio-5-2018-02
opera-trio-5-2018-03
opera-trio-5-2018-04
opera-trio-5-2018-05
opera-trio-5-2018-06
opera-trio-5-2018-07
opera-trio-5-2018-08
opera-trio-5-2018-09
opera-trio-5-2018-10
opera-trio-5-2018-11
opera-trio-5-2018-12
opera-trio-5-2018-13
opera-trio-5-2018-14
opera-trio-5-2018-15
opera-trio-5-2018-16
opera-trio-5-2018-17
opera-trio-5-2018-18
opera-trio-5-2018-19
opera-trio-5-2018-20
opera-trio-5-2018-21
opera-trio-5-2018-22
opera-trio-5-2018-23
opera-trio-5-2018-24
opera-trio-5-2018-25

 

Cséfalvay Ágoston, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András