Női uralom a színpadokon - kezdetét vette a 95 éves Gombaszögi Nyári Tábor (+FOTÓK)

Megnyitotta kapuit a 95 éves Gombaszögi Nyári Tábor, a felvidéki magyarok egyik legnagyobb összművészeti fesztiválja. Három sátorkemping, harmincöt helyszín, hat színpad és több száz előadó biztosítja a szórakoztató programokat minden korosztálynak a hét végéig.

A megszokott helyszínek mellett idén a Petőfi Kulturális Ügynökség színpada is változatos programokkal várja vendégeit, ahol elsősorban a magyarországi együttesek lépnek színpadra. A GombaOvi a legkisebbeké, idén a megszokott négy órai zárás helyett a szülők egészen hatig élvezhetik a fesztivált gyereksírás nélkül.

Világzenei WOMEX-életműdíjas is fellép Gombaszögön a Folkszögletben – részletes program

 

Gombaszögi Nyári Tábor 2023

 

A Folkszögletben egész héten szól majd a muzsika, esténként pedig táncoktatáson vehetnek részt a táborozók. A könnyűzenétől a kemény rockig szinte minden műfaj képviselteti magát a Szifon terasz és a Korona udvar színpadán, ahol a hazai zenészek élveznek előnyt. A Csemadok Stage-en pedig igazi nagy nevekkel találkozhatunk.

A legtöbb felvidéki zene Gombaszögön szól

A legismertebb fesztiválzenekarok már érkeznek Gombaszögre

A Pajtaszínházban elsősorban a hazai független színházak mutatkoznak be, a Szoba Chill pedig a lazuláshoz is kínál zenéket szinte 24 órán keresztül.

A színház- és filmrajongóknak is kínál programot Gombaszög

 

Az első napon, kedden már szinte minden helyszínen beindult az élet. A Pajtaszínházban az előadóművészet szerelmeseit Závada Péter és Ratkóczi Huba alkotta trAnzKaPHka fogadta, mely az Akkezdet Phiai tagjának szólóprojektje. Závada Péter verseiből volt látható, hallható egy összeállítás Ratkóczi Huba zenei aláfestésével vegyítve.

 

Gombaszögi Nyári Tábor 2023

 

Az idei Gombaszögi Nyári Tábor első nagykoncertjét a Szifon Színpadon a kelet-szlovákiai GHP adta Viviennel, Verzallal, Holcival az élen. A zenekarral felálló hip-hop, rap trió a tavaly megjelent 4:14 lemezükről és régebbi sikeres dalaikból adott ízelítőt.

 

Gombaszögi Nyári Tábor 2023

 

Az első teltházas koncertet a Folkszögletben a rozsnyói Sajó Banda adta, akik idén ünneplik megalakulásuknak 5. évfordulóját. A Répássi Ivett és Kristóf Bálint vezette csapat itt mutatta be Színfoltok című új műsorát nagy sikerrel, este pedig még a talpalávalót is húzták a táncházban.

 

Gombaszögi Nyári Tábor 2023

 

A Petőfi Színpadot a Flanger Kids avatta fel, akik első koncertjüket adták Magyarországon kívül és mindjárt zenekari kísérettel. A dobok mögött a losonci Telek Attilát láthattuk, aki már számos formációban bizonyított.

Utánuk még az Analog Balaton formáció, a felvidéki Retrock és Exit zenekarok is játszottak.

 

Gombaszögi Nyári Tábor 2023

 

A napot a 10 éves rozsnyói endorfin zárta Papp Vikivel az élen, akik évek óta visszatérők a fesztiválon és idén már a Petőfi Színpadon kaptak helyet. Vadiúj dalokat is hoztak a rajongók nagy örömére.

A fesztivál folytatódik, érdemes a programot böngészni. Mi pedig majd hozzuk a friss fotókat a helyszínről.

 

gombaszog2023-elsonap001
gombaszog2023-elsonap002
gombaszog2023-elsonap003
gombaszog2023-elsonap004
gombaszog2023-elsonap005
gombaszog2023-elsonap006
gombaszog2023-elsonap007
gombaszog2023-elsonap008
gombaszog2023-elsonap009
gombaszog2023-elsonap010
gombaszog2023-elsonap011
gombaszog2023-elsonap012
gombaszog2023-elsonap013
gombaszog2023-elsonap014
gombaszog2023-elsonap015
gombaszog2023-elsonap016
gombaszog2023-elsonap017
gombaszog2023-elsonap018
gombaszog2023-elsonap019
gombaszog2023-elsonap020
gombaszog2023-elsonap021
gombaszog2023-elsonap022
gombaszog2023-elsonap023
gombaszog2023-elsonap024
gombaszog2023-elsonap025
gombaszog2023-elsonap026
gombaszog2023-elsonap027
gombaszog2023-elsonap028
gombaszog2023-elsonap029
gombaszog2023-elsonap030

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Csáky Mátyás / ATEMPO.sk