Itt a 2023-as Bíborpiros Szép Rózsa népzenei verseny végeredménye

A hétvégi döntővel véget ért a Bíborpiros Szép Rózsa országos népzenei vetélkedő népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére, mely több hónapon keresztül zajlott a Felvidék különböző pontjain.

Dunaszerdahelyen több mint 70 előadást láthatott, hallhatott a zsűri és a közönség. Az életműdíjnak számító Ág Tibor-díjat ezúttal posztumusz Huszár László, népművelőnek ítélték oda, aki két éve hunyt el.

A felvidéki kultúra egyik motorja volt - Huszár László emlékére

A szlovákiai magyar népzenekedvelők és művelők országos seregszemléjének célja, folytatva az egykori, mára már fogalommá vált Tavaszi szél eszméit, országos fórumot biztosítani népdalénekesek és népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták és zenekarok részére. Céljuk a népzenei mozgalom szakmai támogatása, ösztönzése és fejlesztése. A szakma vélemény-nyilvánításai az egyes fordulók alkalmával visszajelzésül szolgálnak a résztvevők számára, megerősítve vagy irányt mutatva további tevékenységükhöz.

A zsűri döntése alapján megszületett a végeredmény. Gratulálunk mindenkinek!

 

Bronzsávos minősítés

1. Árvalányhaj Éneklőcsoport - Királyhelmec
2. Cserepszín Hagyományőrző Éneklőcsoport - Makranc
3. Demko András - Nagyida
4. Drága Dorina - Szepsi
5. Drága Wanda - Szepsi
6. Fagyöngy Népdalkör - Imely
7. Felső-Csallóközi Hagyományőrzők - Béke
8. Kéknefelejcs Népdalkör - Nagymegyer
9. Kőkút Népdalkör - Őröss
10. Margaréta Népdalkör - Felsőpatony
11. Pengettyű Citerazenekar (nagyok) - Pered

 

Ezüstsávos minősítés

12. Berta Lucia Fanni - Kenyhec
13. Beyle Hagyományőrző Csoport - Bély
14. Borcsák Asszonykórus - Kisgéres
15. Búzavirág Női Éneklőcsoport - Naszvad
16. Csalogány Gyermek Énekkar - Felsőszeli
17. Csemer Raymond - Torna
18. Dalárda Nagyölved-Szőgyén - Nagyölved
19. Demecs Virág Boglárka és Molnár Virág Lilla - Losonc
20. Diócska Gyermek Citeracsoport - Diószeg
21. Érsekkétyi Pacsirta Éneklőcsoport- Érsekkéty
22. Gyepes Lea - Alsóbodok
23. Gyöngykoszorú Népdalkör - Rozsnyó
24. Horváth Laura - Királyhelmec
25. Illés Dorka - Fülek
26. Illés Panka - Fülek
27. Kikerics Népdalkör - Pelsőc
28. Kis Sajó Népi Gyermekzenekar - Rozsnyó
29. Litavec Barbara - Szímő
30. Molnár Dorina - Kaposkelecsény
31. Molnár Marcell - Nagymegyer
32. Nagyölvedi Rozmaring Népdalkör - Nagyölved
33. Napsugár Női Éneklőcsoport - Jánok
34. Nyárasdi Népdalkör - Nyárasd
35. Rezes Gyula - Szepsi
36. Rozmaring Hagyományörző Csoport Férfi Népdalköre - Abaujszina
37. Rozmaring Népdalkör Férfikara - Hárskút
38. Šillo Simon - Egyházfa
39. Szalma Dávid - Kéty
40. Szedreske Népdalkör - Nagyölved
41. Szirén Éneklőcsoport - Szirénfalva
42. Tóth Tilda - Kéty
43. Vígh Vivien - Kéty

 

Aranysávos minősítés

44. Andrássy Dénes Férfikar - Krasznahorkaváralja, Hárskút, Várhosszúrét, Jólész, Berzéte
45. Csillagfürt Népdalkör és Citeraegyüttes - Nagyabony
46. Fehér Akác Asszonykórus - Tardoskedd
47. Fodor Villő - Búcs
48. Igricek Népdalkör - Nagymegyer
49. Kisgéresi Kiscikék - Kisgéres
50. Kodály Zoltán Gimnázium Éneklőcsoportja - Nagymácséd
51. Mezei Liliana - Szilice
52. Nefelejcs Hagyományőrző Népdalcsoport - Alsóbodok
53. Nemeshodosi Citerazenekar - Nemeshodos
54. Peredi Férfi Daloskör - Pered
55. Sústya Citerazenekar - Naszvad
56. Tardoskeddi Férfikar - Tardoskedd
57. Varsás Népdalkör - Alsószeli
58. Vass Virág - Balony

 

Kiemelt aranysávos minősítés

59. Felsőszeli Férfikar - Felsőszeli
60. Fodor Borbála és Kopsa Boglárka - Búcs
61. Foncsik Énekegyüttes - Fülek
62. Jámbor Mónika - Nagytúr
63. Mihalovics Zsófia - Fülek
64. Molnár Mátyás - Fülek
65. Nagyabonyi Citerazenekar - Nagyabony
66. Pákozdi Dorina - Kéty
67. Rozmaring Hagyományörző Csoport Női Népdalköre - Abaujszina
68. Rozmaring Néptáncegyüttes Népdalköre - Abaújszina
69. Százd-i Citeraegyüttes - Százd
70. Szeles Chloe - Izsa

EZ, ATEMPO.sk / Csemadok
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk