A Pál utcai fiúk megérkeztek Komáromba

A Pál utcai fiúk megérkeztek Komáromba

A Komáromi Jókai Színház pénteken mutatja be Dés László–Geszti Péter–Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című zenés játékát. A Molnár Ferenc világirodalmi rangú ifjúsági regényéből készült színpadi adaptáció Rédli Károly rendezésében, Gergye Krisztián koreográfiájával látható Komáromban.

A próbafolyamatot casting előzte meg, a meghallgatások alapján alakult ki a Pál utcai fiúk és a vörösingesek csapata, a főbb szerepeket kettős szereposztásban osztotta ki a színház. Játszanak az előadásban gyerekszínészek (a legfiatalabb szereplő 14 éves), a pozsonyi és a budapesti színművészeti egyetem hallgatói, a Jókai Színház színészei, valamint további vendégművészek is.

 

A Pál utcai fiúk megérkeztek Komáromba

 

A próbafolyamatról portálunk is beszámolt, valamint számos szereplőt is megszólítottunk:

Előhozni a gyermeket – Megkezdődtek A Pál utcai fiúk című musical próbái Komáromban (FOTÓK)

Bírja a tempót – A pozsonyi Árva Dávid a komáromi grundon

A komáromi grundról A Dal 2023 első válogatójába – Monori Dominik két Pál utcai fiút alakít

Saját sorsát játssza Komáromban a két Nemecsek – Papp Csaba és Rákos Olivér többször találkoztak a szereppel

A felvidéki kis Spielberg – Komáromban rágja a gittet a nagyabonyi Németh Levente

Közös föld a grund, amin élünk – A szimbólumokra is figyelt Rédli Károly rendező

 

A Pál utcai fiúk megérkeztek Komáromba

 

„Nagyon izgalmas a regény világa: a gyerekszemmel láttatott háború, igazságtalanság, a felnőtté válás… Ezek azok a témák, amelyeket mi is fontosnak tartottunk. De mindig fel lehet fedezni, illetve fel lehet erősíteni más rétegeket.

Például: a Pál utcai fiúk a grundon játszanak, de a grund nem az övék. A gyerekek közötti konfliktusnak az a gyökere, hogy nem akarják odaengedni a vörösingeseket focizni. Asszociálhatunk arra is, hogy adott egy ország vagy egy terület, amin belül két embercsoport háborúzik egymással, noha nem kellene, mert ugyanazt szeretnék elérni, csak más eszközökkel – és miközben lényegtelen dolgok miatt csatáznak, nem veszik észre a fő veszélyt. A grundot valaki sokkal erősebb veszi el tőlük. Talán a mindennapjainkból is ismerős a képlet. Ugyanígy, nagyon fontos ebben a történetben az emberség, az emberi törékenység és a gyerekvilág, amit szeretnénk a színpadon megteremteni. A díszlet- és a jelmeztervekkel is ebbe az irányba haladtunk, hogy minden olyan legyen, mintha a néző is gyerekszemmel nézné a grundot.

 

A Pál utcai fiúk megérkeztek Komáromba

 

Nem a zord valóságot teremtettük meg, hanem azt, ahogy a gyerekek elképzelik ezt a teret.

További fontos motívum Nemecsek belső világa, mindaz, amit átél: nemcsak felülkerekedik saját magán, legyőzi a saját démonjait, hanem megváltja az egész csapatot. A halála nem a végpontja ennek a történetnek, hiszen éppen ez békíti ki a két csoportot, és az a téma, amit ő hozott be a történetbe, tovább él” – mondja az előadás kapcsán Rédli Károly rendező.

 

A Pál utcai fiúk megérkeztek Komáromba

 

Az előadás díszleteit Szőke Anita m. v. tervezte, a jelmeztervek Gadus Erika m. v. munkáját dicsérik. Lightdesigner Miklós József m.v., sounddesigner Ditzmann Tamás m.v., korrepetitor Pálinkás Andrássy Zsuzsanna. A dramaturg Varga Emese.

 

Szereposztás:

Rácz tanár úr - Fabó Tibor
Janó, a grund őre - Skronka Tibor
Boka - Béhr Márton
Áts Feri - Matusek Attila
Nemecsek - Papp Csaba m.v. / Rákos Olivér e.h.

 

A Pál utcai fiúk megérkeztek Komáromba

 

A Pál utcai fiúk megérkeztek Komáromba

 

Geréb - Nagy Ferenc Levente e. h. / Brezovszky Dániel György m.v.
Barrabás - Melecsky Kristóf m.v. / Oláh Béla m.v..
Kolnay - Szebellai Dániel
Idősebb Pásztor - Árva David m.v. / Budai Márton Zoltán m.v.
Fiatalabb Pásztor - Béhr László István e.h. / Budai Márton Zoltán m.v.
Csónakos - Hégli Bence m.v.
Csele - Bognár Tamás e.h. / Monori Dominik m.v.
Weis - Jónás Szabolcs m.v. / Németh Levente m.v.
Leszik - Pikler Mátyás m.v. / Németh Krisztián Róbert m.v.
Richter - Monori Dominik m.v. / Pikler Mátyás m.v.
Szebenics - Heringes William e.h. / Bús Péter m.v.
Vendauer - Farkas Olivér m.v.
Építészmester - Nagy László
Vörösingesek - Balla Barnabás e.h., Pócs Barnabás m.v., Révész András Benedek m.v., Béhr András Bertalan m.v., Bernáth Áron m.v., Naňo Nimród m.v.

ATEMPO.sk