Zenés családi délután - a közösség és családok összekovácsolása a cél

Lekenye község családi délutánra várja az érdeklődőket május 31-én, vasárnap 15 órától. A kis faluban első alkalommal valósul meg ilyen jellegű rendezvény, neves felvidéki fellépőkkel.

A műsorban fellép Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid “Szállj sólyom szárnyán” című koncertjével. A kézműves programok kedvelőit alkotóműhely, a “nyughatatlanokat” asztalitenisz várja és bemutatásra kerülnek Szomolai Tibor Fáklyavivő és Felvidéki saga című könyvei is.

„A családi délután célja egyrészt a közösség összekovácsolása, másrészt az, hogy a dolgos, rohanó hétköznapokból kicsit kiszakadva, kötetlen, jó hangulatú, vidám délutánt töltsenek együtt a családtagok. Igyekeztünk minden korosztálynak programot biztosítani, hogy az egész délutánt együtt tudják eltölteni. Legkevésbé az apukákra jellemző, hogy kulturális rendezvényekre járnak, viszont aznap bajnoki mérkőzést játszik a Sólyom Futballklub is 17 órai kezdettel, így a könyvbemutató, vagy az asztalitenisz mellett oda is ellátogathatnak az érdeklődők. Tehát a környék falvaiból is várjuk a családokat” – árulta el Beke Beáta, a Csemadok Lekenyei Alapszervezetének elnöke.

A mintegy 270 lelket számláló községben egyre kevesebb a gyermek. Így már a maszkabált is a legkisebb közösségi teremben tartják. Anyák napi műsorra több mint hét éve nem került sor. Idén a Csemadok tagjai úgy döntöttek, hogy mindent egyszerre ünnepelnek meg. Köszöntik az édesanyákat is és a gyermekek szüleikkel együtt tölthetik el a vasárnap délutánt. A rendezvény keretén belül lesz nyereményjáték, fényképezkedés az énekesekkel és zsákbamacskát is vásárolhatnak. Az eseményt a gömörhorkai református gyülekezet énekkarának fellépése is színesíti majd. A megszervezésre kerülő családi délutánnal a színvonalas kultúrát szeretnék visszahozni, melyet immár húsz éve nélkülöznek.

„Ilyen neves fellépők nem szerepeltek még a falunkban. Gyerekkoromból emlékszem színházi előadásokra, de a kassai Thália is legutoljára az 1990-es évek elején látogatott el hozzánk. Amennyiben ez a próbálkozásunk sikeres lesz, nemcsak községünk, hanem a pelsőci régió magyar ajkú lakosai számára is legalább évente egyszer szeretnénk színvonalas, értékeket közvetítő, a magyar kultúrát méltón képviselő előadókat meghívni” – hívta fel Beke Beáta a figyelmet rendezvényük fontosságára.

Jegyárak: felnőtteknek 4 €, családi jegy (2 felnőtt és 1 gyerek) 3 €, a Csemadok Lekenyei Alapszervezete tagjainak 2 €, gyerekeknek 15 éves korig 1 €. Jegyek elővételben a Lekenyei Községházán (058 7920 127), valamint Beke Beátánál és Takács Ágnesnél kaphatók.

A családi délután szervezője, a Csemadok Lekenyei Alapszervezete és a társszervezők - Lekenye Község Önkormányzata és a Gömörhorkai Református Egyházközség - frissítőről is gondoskodnak és mindenkit szeretettel várnak.

aTEMPO.sk