KLIPPREMIER: Arizóna – Mit mond a szem?

Arizóna – Mit mond a szem?

Az Arizóna Mit mond a szem? című dala tegnap debütált a Pátria rádióban, ma pedig már itt a hozzá tartozó klip premierje. Ez a zenekar új felállásának első hangzó anyaga.

Az új videóval kapcsolatban a zenekar énekesnőjét, Maját faggattuk.

„Az az igazság, hogy egy picit előbb szerettük volna kihozni a dalt, de végül nem az volt a cél, hogy a közönség minél előbb megismerje az új szerzeményt, hanem az, hogy minél minőségesebb és „profibb“ anyagot kapjon tőlünk.”

Az új dal kinek köszönhető?

A dal zeneszerzője Fecó és a szöveget ismét Lombos Márton írta. Fecó a produceri munkálatok során ügyelt arra, hogy az új tagok is jól érezzék magukat a dalban. A közönség a tagcsere után pedig egy frissebb, újabb hangzást kapjon.

Miről szól a dal?

Talán nem árulok el túl nagy titkot, ha azt mondom, a dal ismét rólam szól. Lombos Marci ezúttal is nagyot alkotott és sikerült papírra vetnie az érzéseimet, lelkivilágomat. Amikor az ember ismeri az élete jó és rossz oldalát is, de ahhoz, hogy igazán boldog legyen és erős, mindkét oldalról kell merítenie, mindkét oldalt jól kell ismernie. Van egy bizonyos lépcsőfok, amit végig kell járni ahhoz, hogy igazán boldogok és kiegyensúlyozottak tudjunk lenni.

A képi világa más az előző videókhoz képest. Hol készült és ki készítette?

A klip egy fotóstúdióban készült és az FX-Filmnek köszönhető. Nagyon jó hangulatban telt a forgatás és viszonylag rövid ideig tartott, ami annak köszönhető, hogy a készítők előre kitervelték a forgatás menetét és így gyors és hatásos munka tudott folyni.

 

 

Ez a dal talán egy új album előzetese? Vagy új albumban még nem gondolkodtok?

Egyelőre csak singleket készítünk. Szeretnénk a nyár elején még egy új dallal kijönni, és ha az égiek is velünk lesznek, akkor télen megjelenik a következő lemezünk.

Az új formáció már összeszokott? Milyen az új tagokkal az együttműködés?

Eleinte mindenkinek új volt a helyzet. Úgy kell elképzelni, mint egy párkapcsolat első hónapját, de mára már egy nagyon jó csapat vagyunk, élvezzük a koncerteket és a maratoni próbákat. Úgy érzem, hogy a rajongótáborunk is hamar megszerette őket, nagyon népszerűek lettek :-) De végül is ez volt a cél.

Milyen terveitek vannak az idei évre?

Még két állomás van hátra a Tavaszi turnéból, de máris kezdetét veszi a Mit mond a szem turné. Szinte minden hétvégén koncertezni fogunk a nyár folyamán felvidéken és Magyaroroszágon egyaránt. Készül egy másik projekt is, ugyanis gondoltunk egyet Gyurcsík Tibivel és összehoztunk egy 2 órás közös produkciót, melyet jó pár helyen láthatnak majd. De a részletekről majd legközelebb :-)

A zenekarral jövő hét végén az Offroad fesztiválon Somogybabodban, a hónap végén pedig Győrben a III. Édes Napok találkozhatunk.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk