Életének 93. évében elhunyt Gábor Artemisz operaénekesnő – adta hírül közösségi oldalán a Magyar Állami Operaház.
A koloratúrszoprán 1936. augusztus 21-én született Debrecenben. 1955-ben szerzett a Zeneakadémián énekművész tanári diplomát. Színpadi pályafutását a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte. 1957-ben debütált az Operában, melynek 1962 és 1987 között volt szerződtetett művésze. 1964–1976 között Grazban a főiskola docense, 1973–1985 között a Magyar Rádió gyermekkarának hangképző tanára volt.
Gábor Artemisz neve hosszú időn keresztül összeforrt Az Éj királynője szerepével. Csak Budapesten három évtized alatt száznegyvenötször énekelte a hírhedt szólamot - ezt az előadásszámot azóta sem közelítette meg senki.
Ezen kívül fellépet a Titkos házasság (Elisetta), a Tell Vilmos (Gemmy), a Szöktetés a szerájból (Konstanza), a Don Carlos (Tebaldo), a Szerelmi bájital (Gianetta), Az álarcosbál (Oscar), a Hamupipőke (Tisbe), és a Faust (Siebel) előadásaiban. Gábor Artemisz jeles oratórium szólista és egyházzenei koncertek gyakori közreműködője volt.
Visszavonulása után énekmesterként tevékenykedett hazánkon kívül Grazban is. Növendékei közé tartozik Trubin Beáta és Lázin Beatrix.
Gábor Artemisz temetéséről később intézkednek.
ATEMPO.sk
Fotó: OPERA Archívuma
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!