Vigh Andrea: összecsiszolódott az oktatás és a koncertszervezés a Zeneakadémia életében

Vigh Andrea

Az oktatás és a koncertszervezés terén is sikeres, újításokkal teletűzdelt évet zár a Zeneakadémia, amelynek kiegyensúlyozott gazdálkodás mellett sikerült összecsiszolnia tevékenységének két fő pillérét - mondta Vigh Andrea rektor évértékelő interjújában.

Vigh Andrea az oktatás terén a 2014-es év három fő újítását emelte ki: a Kodály-módszer gyakorlati megújítását egy, az óvodától érettségiig tartó mintatagozat segítségével, a zeneelméleti oktatás harmonizálását a konzervatórium első osztályától a Zeneakadémia végéig, valamint a Zeneakadémia zenekari képzésének megújítását sztárkarmesterek bevonásával.

Mint felidézte, a Zeneakadémia októberben stratégiai szövetségre lépett a Városmajori Gimnáziummal, a Kós Károly Ének-Zene Emeltszintű Általános Iskolával és a Városmajor utcai Óvodával a magyar ének-zenei közoktatás teljes vertikumát reprezentáló mintatagozat létrehozására.

"A Kodály-módszer volt, van és lesz, de nagyon fontos, hogy az adott korhoz igazítsuk. Mostani újításaink azt célozzák, hogy a zenei oktató szoftvereket és mobilalkalmazásokat, valamint a mozgásalapú ritmusgyakorlatokat fokozottabban bevonják a zenepedagógia eszköztárába" - magyarázta a rektor. A szeptember 1-jén elindult városmajori program megalapozhatja egy hazai és nemzetközi módszertani tudásközpont, valamint egy Kodály nevét viselő szakkollégium létrejöttét is, így jelentős tovább gyűrűző hatása lehet - tette hozzá.

Zeneakadémia

Szintén az év "gyümölcse" a zeneelméleti oktatás harmonizálása a Bartók Béla-konzervatórium első osztályától egészen a zeneakadémiai képzés legvégéig. Vigh Andrea szerint nagyon fontos és időszerű volt például a konzervatórium "kimeneti" és a Zeneakadémia "bemeneti" követelményeinek összehangolása.

Az oktatás terén a harmadik fontos újítás a zenekari képzés hangsúlyosabbá tétele és megújítása volt. A kidolgozott új rendszerrel a leendő profi zenészéletre próbálják ránevelni a hallgatókat, egyúttal olyan kiemelkedő karmesterekkel nyújtanak számukra fellépési lehetőséget még az egyetemi évek alatt, mint Kocsis Zoltán, Vashegyi György, Kobajasi Kenicsiró és Pinchas Steinberg - részletezte az újítást a rektor.

Két sikeres új nemzetközi program, az operavizsga-fesztivál és a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémiával való együttműködés is folytatódhat. Az első nemzetközi operavizsga-fesztivált tavaly januárban rendezték meg budapesti, stockholmi, firenzei és zágrábi diákok részvételével és produkcióival. Az alapötlet az volt, hogy az opera szakos hallgatók vizsgadarabjukat szélesebb publikum elé tárhassák, előadói tapasztalatot szerezzenek és visszajelzést kapjanak - magyarázta Vigh Andrea, hozzátéve, hogy a nagy siker nyomán idén januárban újra megrendezik a találkozót.

A budapesti Zeneakadémia és a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia közös művészeti-oktatási programjának első szakasza februárban zárult le, de mint Vigh Andrea elmondta, folytatódik az együttműködés, ezúttal magyar hallgatók látogathatnak Izraelbe.

"Nagyon jó volt látni a diákok nyitottságát. Természetes volt, hogy az izraeli hallgatók egy Bartók-mű előadásánál a magyar diákoktól merítettek, izraeli szerzők darabjainál pedig a mi hallgatóink fordultak az autentikus forrást képviselő izraeli muzsikusokhoz" - emlékezett vissza a programra.

Az év talán legfontosabb feladata volt szervezetileg, pénzügyileg és arculatában "összecsiszolni" a Zeneakadémia két fő pillérét, az oktatást és a koncertszervezést - utóbbi a felújított Liszt Ferenc téri főépület 2013. őszi átadásával vált újra lehetségessé, így a 2014-es volt az első teljes év, amelyben már végig működtek a hangversenytermek.

"Az év második felére sikeresen lezárult a koncertszervezés teljes integrációja az intézmény életébe, ebben a munkában óriási szerepe volt Csonka András kulturális és Szabó Stein Imre kommunikációs igazgatónak. Sikerült sajátos arculatot adni koncertkínálatunknak, amelyben elsősorban a Zeneakadémia egyedülálló hangulatához illő kamarazene kap fő hangsúlyt. A legelismertebb nemzetközi és hazai szólisták, zenekarok és karmesterek mellett fellépési lehetőséget biztosítunk hallgatóinknak is - ez az egyetemi létből fakadó sajátos feladat és lehetőség" - magyarázta Vigh Andrea.

Vigh Andrea

Kiemelte a Zeneakadémia első saját szervezésű nagyszabású nemzetközi zenei versenyének, a szeptemberben megrendezett I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenynek a sikerét is. A versenyre 37 ország csaknem 150 művésze jelentkezett, a nagydíjat végül a magyar Vörös Szilvia hozta el. Szintén büszkék arra, hogy helyet adhattak a Filharmónia Magyarország által ugyancsak szeptemberben megrendezett Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaversenynek - tette hozzá.

Vigh Andrea kitért arra is, hogy idén a világ egyik legrangosabb dizájn elismerésének számító Red Dot díjat nyerte el a Zeneakadémia duális identitását kifejező, egységes és markáns arculata, míg a Liszt Ferenc téri főépület felújítását Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjjal ismerték el.

A Zeneakadémia gazdálkodását stabilnak nevezte, mint mondta, pénzügyi egyensúlyban, hiány nélkül tudtak "fordulni" az év végén. Az oktatási büdzsé mellett 2015-ben koncertszervezésre 650 millió helyett 750 millió forintot fordíthatnak, a történeti orgonák rekonstrukciója is folytatódhat 400 millió forintos állami támogatás mellett, a felújítással megemelkedett folyó működési kiadások fedezésére pedig további 500 millió forint kiegészítő támogatásban részesülnek - mondta Vigh Andrea.

A rektor a Zeneakadémia előtt álló 2015-ös feladatok közül kiemelte az alapítás 140. évfordulójának méltó megünneplését jubileumi koncertekkel, kiadványokkal, beszélgetésekkel és más programokkal. Elárulta: az évforduló kapcsán a Liszt Ferenc térre is "kitelepülnek" majd különböző rendezvényekkel.

aTEMPO.sk / MTI
fotó: Marjai János