Elindult a szavazás - Szlovákiai Magyar Dal Napja

Szlovákiai Magyar Dal Napja

A Gombaszögi Nyári Tábor utolsó napja, július 20-a a felvidéki zenekarok seregszemléje és ünnepe lesz. A minifesztiválra 27 együttes jelentkezett:

A vasárnap fellépő együtteseket neves zenészekből és szakemberekből álló zsűri választja ki, de egy zenekar a közönségszavazáson keresztül is rákerül a nap programjára.

Szavazni kedvenceitekre a tábor facebook oldalán tudtok, ahol lájkold a kiválasztott zenekar fotóját. A szavazás június 22-ig tart.

A Szlovákiai Magyar Dal Napján fellépő zenekarok igénybe vehetik majd a nagyszínpadot minden felszerelésével, profi hangosítóinkkal és vetítési lehetőséggel. Ezen kívül a táborújság színes mellékletében, valamint az internetes csatornákon bemutatkozási felületet is kapnak. A csapatok útiköltségét és ellátását a szervezők térítik.

aTEMPO.sk