Play2Gether - Virtuális zenestúdiót, koncert- és próbatermet fejlesztett egy magyar cég

Play2Gether

A play2gether projekt keretein belül egy közösségi célokat szolgáló, komplett, innovatív, infokommunikációs online zenei szolgáltatásra alkalmas technológiát fejlesztett a Profitrade 90 Kft. informatikai cég és a BME-Infokom Innovátor Nonprofit Kft. konzorciuma. A rendszer és annak szolgáltatásai egy kifejezetten az amatőr és hobbi zenészek számára kialakított közösségi szolgáltatás, amely által akár a világ különböző pontjain tartózkodó zenészek virtuálisan találkozhatnak és együtt zenélhetnek, valamint megoszthatják zenei tartalmaikat és tudásukat is egymással.

A rendszer központi portálján regisztráló hobbi és amatőr zenészek kapcsolatba kerülhetnek hasonló érdeklődésű személyekkel, illetve távoli ismerőseikkel anélkül, hogy a földrajzi távolságok akadályt jelentenének. A portál által biztosított kommunikációs kapcsolatokon keresztül egy olyan, technikai szempontból erre a célra minőségbiztosított kommunikációs csatornát vehetnek igénybe, amely alkalmas a közös zenélésre. A Play2gether rendszerben olyan virtuális próbatermeket alakítanak ki, ahol minimalizálták az átviteli közeg bizonytalanságaiból eredő késleltetéseket, emellett megteremthetik a távoli felek közötti időbeli szinkronizáltságot is.

A Play2gether rendszer három szolgáltatási területre terjed ki: virtuális stúdió, virtuális próbaterem és virtuális koncertterem:

1. A virtuális stúdió elsősorban olyan amatőr, zenélni vágyó emberek számára készült, akiknek nincs meg a megfelelő eszközparkjuk, nincs idejük vagy megfelelő ismerősük együttesben játszani, esetleg ismerőseiktől távol vannak. A szolgáltatás elsődleges célja, hogy segítséget nyújtson a zene tanulásában, gyakorlásában és megszerettetésében.

2. A virtuális próbaterem szolgáltatás amatőr zenekaroknak vagy egyedül zenélni vágyóknak nyújt segítséget abban, hogy adott időben, adott helyen, megfelelően felszerelt és kedvező áron megszerezhető próbatermet használjanak, akár hosszabb időtávra is.

3. A virtuális koncertterem az együttesek és egyéni felhasználók számára biztosít lehetőséget, mely által saját zenéiket nagyobb közönségnek is meg tudják mutatni (audio jelfolyam formájában). A virtuális próbateremből ismert többsávos sztereo hangkeverési beállítások után az élőben játszott zenét egy audio streambe kódolva, az interneten keresztül is lejátszható formátumba lehet konvertálni, így akár a közösségi oldalakon megosztva is terjeszthető.

aTEMPO.sk