OTT VOLTUNK: A 40 éves Karthago Dunaszerdahelyen is bemutatta új lemezét

A 39. Hagyományos Csallóközi Vásár keretében jobbnál-jobb koncerteken vehettek érsz az érdeklődők. A kultúrfesztivállá duzzadt dunaszerdahelyi esemény egyik vendége volt a 40 éves Karthago együttes.

A négy évtizede változatlan felállásban játszó rockzenekar új, Együtt 40 éve!!! című lemezéből és legnagyobb slágereiből adott ízelítőt a csallóközi közönségnek.

A Takáts Tamás és Szigeti Ferenc vezette zenekar a hidegebb idő ellenére is jól bemelegítette a közönséget. Együtt énekelték a fiatalabb és idősebb rajongók a legismertebb dalokat.

Az együttes tagjai

Szigeti Ferenc – gitár, ének, zenekarvezető
Takáts Tamás – ének, dob, szájharmonika
Gidófalvy Attila – billentyűk, ének, gitár
Kocsándi Miklós – dob, ének
Kiss Zoltán Zéro – basszusgitár, ének

 

Karthago

 

A zenekar megalakulását követően, egy év alatt, a ’80-as évek egyik meghatározó, és azóta is az egyik legnépszerűbb hazai rockegyüttese lett. Az elmúlt évtizedekben dalaikkal valamennyi slágerlistát többször is meghódították, az első, Karthago című, rekord példányszámban elkelt nagylemezüket a későbbiekben számos stúdióalbum, koncertlemez, DVD felvétel követett.

A kivételes csapat olyan maradandó slágerekkel ajándékozta meg a közönséget, mint például a Requiem, a Keleti éj, a Senki lánya, Az áruló, a Barátok nélkül, a Csak a zene szól, vagy az Apáink útján, amely a „Karthago himnusza” is lett.

Népszerűségük ma is töretlen. Azóta is ugyanazzal az elképesztő energiával és a rájuk jellemző egyedi zenei hangzással állnak minden alkalommal színpadra, amit Dunaszerdahelyen is bizonyítottak.

 

  • karthago-vasar-ds2019-01
  • karthago-vasar-ds2019-02
  • karthago-vasar-ds2019-03
  • karthago-vasar-ds2019-04
  • karthago-vasar-ds2019-05
  • karthago-vasar-ds2019-06
  • karthago-vasar-ds2019-07
  • karthago-vasar-ds2019-08
  • karthago-vasar-ds2019-09
  • karthago-vasar-ds2019-10
  • karthago-vasar-ds2019-11
  • karthago-vasar-ds2019-12
  • karthago-vasar-ds2019-13
  • karthago-vasar-ds2019-14
  • karthago-vasar-ds2019-15
  • karthago-vasar-ds2019-16
  • karthago-vasar-ds2019-17
  • karthago-vasar-ds2019-18
  • karthago-vasar-ds2019-19
  • karthago-vasar-ds2019-20
  • karthago-vasar-ds2019-21
  • karthago-vasar-ds2019-22
  • karthago-vasar-ds2019-23
  • karthago-vasar-ds2019-24
  • karthago-vasar-ds2019-25
  • karthago-vasar-ds2019-26
  • karthago-vasar-ds2019-27
  • karthago-vasar-ds2019-28
  • karthago-vasar-ds2019-29
  • karthago-vasar-ds2019-30
  • karthago-vasar-ds2019-31
  • karthago-vasar-ds2019-32
  • karthago-vasar-ds2019-33
  • karthago-vasar-ds2019-34

 

A zenekarral Felvidéken is hamarosan újra találkozhatunk, hisz koncertet adnak a 2. Tornaljai Sörfesztivál keretében október 5-én.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András