OTT VOLTUNK: Kitűnő Budapest Bár koncerttel indult a Csallóközi Vásár

OTT VOLTUNK: Kitűnő Budapest Bár koncerttel indult a Csallóközi Vásár

39. alkalommal rendezik meg a Hagyományos Csallóközi Vásárt Dunaszerdahelyen, amely egy igazi kultúrfesztivállá nőtte ki magát. A három napban jobbnál jobb koncertek és fellépők várják az érdeklődőket.

Szikrázó napsütésben indult az esemény és állhattak színpadra a fellépők. Volt népzene, nóta, rock&roll, és minden ami szem-szájnak ingere.

 

Behumi Dóri

Az este egyik legjobban várt koncertjét a Budapest Bár adta, akik ezúttal is kitűnő énekeseket hoztak magukkal. Behumi Dóri énekesnőt három zenekar frontembere egészítette ki. Ferenczi György, Mező Misi és Keleti András ezúttal is lenyűgözték a közönséget.

Keleti András

 

A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenegy énekessel, teljesen egyedi felállásban működik – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője. A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra – ezzel megteremtve egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait.

Nézzétek meg a fotókat!

 

 

A folytatásban pedig jönnek az LGT sztárjai, Margaret Island, és persze Ákos :)

RÉSZLETES PROGRAM

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András