2021. április 2-án, pénteken 19.30-tól lesz látható Händel: Messiás című oratóriuma az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában a budapesti Müpából.
A Messiás (HWV 56) Georg Friedrich Händel máig legnépszerűbb műve, egyben a világ egyik leggyakrabban játszott oratóriuma. Első alkalommal 1742. április 13-án Dublinban szólalt meg, s a mű diadalmenete a következő évbeli londoni koncertekkel folytatódott. Mai előadásunk e remekmű dublini és korai londoni (azaz 1742/43 körüli) verzióját állítja színpadra, teljes terjedelmében. Händel számára, az általa irányított koncerteken a jelek szerint rendkívül fontos volt, hogy minden szöveg elhangozzék, mivel - a zenetörténetben talán egyedüliként - kizárólag a Bibliából vett, szó szerinti idézeteket dolgoz fel (a szövegkönyvet barátja és munkatársa, Charles Jennens állította össze).
Célunk annak hangsúlyozása is, hogy - bár mindannyian hozzászoktunk monumentális Messiás-előadásokhoz is - a mű eredetileg szerény apparátusra íródott: Händelnek Dublinban egyáltalán nem álltak rendelkezésére fafúvós hangszerek. Így mai hangversenyünk előadó-apparátusának összeállításakor igyekeztünk minél inkább az 1742-es dublini bemutató körülményeit felidézni - bízunk abban, hogy közönségünk ezáltal új színeket és szépségeket is talál e már sokszor és méltán megcsodált zeneműben. (Vashegyi György)
A felvétel a Müpa 2018. május 15-i koncertjén készült.
Vezényel: Vashegyi György
Közreműködők:
szoprán - Szutrély Katalin
kontratenor - Bárány Péter
tenor - Komáromi Márton
basszus - Najbauer Lóránt
Purcell Kórus
Orfeo Zenekar (korhű hangszereken)
ATEMPO.sk